Twin Peaks – Intuíció és tervezettség egy kultsorozat kulisszái mögött

2017. október 31. 16:43 - Borbíró Andris

twin_peaks_sign.png

A Twin Peaks tabukat, elvárásokat és átjárhatatlannak tűnő falakat döntött le, mikor 1990-ben sugározni kezdték az Egyesült Államokban, majd két évvel később hazánkban is. Elvégre egy kult státuszú filmrendező vezényelt le egy klasszikus szappanopera-fordulatokkal teli, álmos vidéki helyszínen játszódó tévésorozatot, melyben kéjgyilkosságok, családon belüli erőszak, droghasználat és fiatalkori prostitúció is szerepelt. Kilógott továbbá a mainstream popkultúrából (ahova éves csúcsnézettsége sorolta) gátlástalan magabiztossággal alkalmazott szimbolizmusa, álomjelenetei miatt is, amelynek köszönhetően valószínűleg rengeteg tévénéző jegyezte meg David Lynch nevét.

Hibát követ el azonban, aki a Twin Peaks különlegességeként csupán a látványos szerzői kézjegyekre emlékszik: a cselekmény kreatív spontenaitására, önkényesen előhúzott és félretett történetszálakra, váratlan hangnemi váltásokra, kiforgatott műfaji elemekre, váratlanul felbukkanó abszurd humorra. Az 1990-91-ben forgatott két évad ugyanis egy merész, de alaposan átgondolt és következetesen kivitelezett koncepción alapszik, mely átjárja a sorozat szövetének minden rétegét (az idén bemutatott harmadik ugyanígy), még akkor is, ha ez kevésbé szembeötlő, mint a felsorolt felszíni hatáselemek.

escher.jpg

Lényege egy zárt, önmagába csavarodó világ, amelynek bejárása és megismerése semmilyen hagyományos, lineáris értelmében nem lehetséges, legfeljebb körbe-körbe mozogva, de amely eközben is folyamatosan változik. A teljes megértés - hétköznapi értelemben - már csak azért is elérhetetlen, mert minden rejtély újabbakat és nagyobbakat szül. Twin Peaks nem egy G. K. Chesterton vagy egy George Simenon-regény titkokat rejtegető kisvárosához hasonlít, működése inkább Escher-festményeket vagy Lewis Caroll Csodaországát idézi (sőt, tekintve, hogy milyen nehéz elhagyni ügynöknek, gengszternek, ázsiai üzletasszonynak egyaránt, akár az Uzumaki horrormanga csigavilágához is hasonlíthatjuk, amelynek minden kiútja visszavezet önmagába).

Egy ilyen világban márpedig a leghelyesebb magatartás az analizáló, kötekedő, modellalkotó nyugati mentalitás feladása, ehelyett érdemesebb a keleti kultúrákra jellemző passzív, intuitív befogadásra és megérzésekre hagyatkozni. (Ehhez egyébként a régi sorozatban három szereplőnek volt különböző mértékű érzéke, amit az új évad mindhármukat illetően megerősít: Cooper ügynöknek, valamint Hawk és Andy seriffhelyetteseknek.) David Lynch és társszerzője, Mark Frost komolyabban foglalkoztak ázsiai filozófiákkal, sőt a rendező egy alapítvány létrehozásával és egy könyv megírásával aktívan is népszerűsítette a transzcendentális meditációt. A Zen or the skill to catch a killer című epizód központi jelenetét nézve nehéz nem őket látni bele az önfeledt élvezettel kavicsokat dobáló Cooper ügynök figurájába, aki a véletlenszerűségben rejlő kreatív energiákat és a tudatalattiból felbugyogó sejtéseket felhasználva dolgozik, alkot.

twin_peaks_tibet.jpg

Ennek a zárt koncepciónak alapvető hatáseleme az első két évad által belakott terek szűkössége: néhány kivételtől eltekintve a címadó fiktív városkában és közvetlen környezetében találhatóak, és általában belső vagy fák által körülfogott helyszíneken játszódnak - még a szürreális, valóságon kívüli álomvilában is vörös bársonyfüggönyök puha, de áthatolhatatlan falai közé vagyunk zárva. Árulkodó, hogy hiába áll a sorozat középpontjában egy szövetségi hatókörű, tehát államhatárokon átnyúló nyomozás, az alkalmanként felbukkanó FBI-osokon kívül rendészeti szervek szükségszerűen széles körű működésébe nem látunk bele (még a közeli kanadai határon is csak nem hivatalosan lépnek át hőseink), de még az FBI szervezetén belüli kommunikációt is csak akkor látjuk, ha az Twin Peaks területén történik.

Ennek megfelelően nagyvárosi snittek, földrajzi léptéket nyitó átvezetések, mellékszálak véletlenül sem zökkentenek ki minket, a rejtélyek eme lakályos fészkébe száműzött nézőket. (Ha egyes szereplők elhagyják is a szakrális területet üzleti utazás, csavargás, vagy bonyolultabb anyagvizsgálatok kedvéért, ilyenkor nem követjük őket.) Még vágóképek sem nyugtatnak meg a nyáj, azaz a nyüzsgő emberiség maradék részének, hétköznapi jelenetek szerepeltetésével: ilyenkor beazonosíthatatlan, megközelíthetetlen, megfoghatatlanul idegen tájakon járunk, és semmi közé kifeszített dróton, örök szélben táncoló közlekedési lámpákat bámulunk, melyek magányosan világítanak az éjszaka sötétjében kihalt utak felett (ezzel megkérdőjeleződik banálisan hétköznapi jelentésük is: miért a piros?, kinek zöld?), vagy szélben mozgó lombú fenyőket, komor elhivatottsággal zúduló vízesést... E mitikus képsorok termékeny talajt kínálnak a néző tudatalattijának, amelyet a sorozat kibogozhatatlan utalásai és sötét sugalmazásai alapján szabadon bevethet saját sejtéseivel, rémképeivel, asszociációival.

twin_peaks_roadhouse.jpg

Nem csak a tér, de az idő is a saját belső szabályai szerint működik: csomósan telik, így egyszer hosszú esték, másszor átugrott nappalok az elvileg eközben kijelölt pályán előre haladó karaktereknek. Így az események egyes egymásra hatásai epizódokon keresztül is elnyúlhatnak, ezzel is feszültséget, várakozást, sőt az elfelejtett gondolat kellemetlen élményét sugallva (ami Cooper esetében Audrey-val szó szerint meg is történik) – a pörgő ütemű, precízen vezényelt krimikhez szokott nézőknek ettől akár folyamatos, enyhe tériszonyszerű időszédülése is lehet.

A szereplők összefonódó szerelmi élete, teli beteljesületlen vágyódással és eltitkolt viszonyokkal, a szappanopera műfajának hagyományos eleme, Lynch és Frost azonban internalizálja ezt a belterjességet, és még a kötelezően közösségen befelé irányuló vonzalmak melodramatikus következményeivel is a város bezártságának koncepcióját erősíti.

Angelo Badalamenti remek zenéje sűrű audiovizuális zselével tölti fel a ráérősen fotózott, a kamera előtt szinte önálló szereplőként vonuló tereket, amelyben csak lassan lehet alámerülni. A Great Northern Hotel folyosóin tekergőző, ráérős, cinkos szaxofonszólók és pergődob-simogatások, vagy a főcím alatti, fafeldolgozást mutató és természeti képeket kísérő, fojtott és feszült-feloldódott hangulatot váltogató szintetizátorzene első (néhány) hallgatásra nem adják meg magukat: rejtélyeket kínálnak, incselkednek. Egyidejűleg, lassanként a képek is feltöltődnek misztikummal, és visszahatnak a zenére, melyre egyre több szereplő vágya, bánata, félelme és titka tapad rá - ezzel is csak vastagodnak, erősödnek a megismerhetetlenségükkel is ismerőssé váló témák.

Cooper karaktere a sorozat világában az ideális néző jó példáját illusztrálja: lelassul, felveszi a helyi tempót, aktív közreműködéssel szokik hozzá a város saját bejáratú konok mágiájához, az ölébe hulló látomásokat pedig az elfogadás és bizalom csendes alázatával érdemli ki, jelezve, hogy a néző sem akkor jár jól, ha racionális okokat, szabályrendszert firtat ezen fordulatok mögött. (Sokatmondó a reakció, ahogy ő – csakúgy, mint az új évadban Gordon Cole – az álomjelenetek kódolt, elsőre megfejthetetlen üzeneteit fogadja. „I understand." „Értem." Azaz befogadtam, beengedtem az elmémbe – nem pedig: leegyszerűsítettem, kategorizáltam, iktattam.)

A helyes attitűd jutalma nem észérvekkel történő magyarázat, sőt alapvetően még csak nem is a nyomozás sikere - amelyre egyébként kintről hozott, így érvénytelen "muglilogikával" még azt is mondhatjuk, hogy tévelyegve, rosszul halad -, hanem maga a jelenlét lehetősége.

A jutalom az egyre bonyolódó ördöglakat csodálata - belülről.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8212994378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Holtsav 2017.11.02. 19:01:58

"Ha egyes szereplők elhagyják is a szakrális területet üzleti utazás, csavargás, vagy bonyolultabb anyagvizsgálatok kedvéért, ilyenkor nem követjük őket."

Na és James? :)

Borbíró Andris 2017.11.02. 21:39:04

@Holtsav: Az tényleg kivétel a szabály alól. :) Ki is lóg a sorozatból szerintem.