Játszd újra, Lajos! - I Love You, Daddy

2017. október 09. 19:23 - Huber Zoltán

i_love_you_daddy1.jpg

A Torontói Filmfesztivál legkülönösebb meglepetése idén kétségtelenül Louis C.K. új filmjének előre nem sejtett világpremierje volt. A dolog olyannyira friss és váratlan, hogy hősünk néhány héttel a TIFF előtt maga hívta fel a programigazgatót azzal, hogy épp vágja az általa írt-dirigált-főszerepelt művet, és ha esetleg akad még hely, szívesen bemutatná a kanadai közönségnek (nyilván azonnal akadt). A film legelső nyilvános vetítésekor egyébként maga a közönség sem tudta, kinek a filmjét fogja látni, ami azért is kiemelten fontos volt C.K. számára, mert a közönség ösztönös reakcióját figyelve még a fesztivál alatt is csiszolta a film ritmusát és két vetítés között vágta a jeleneteket.

Nem arról van egyébként szó, hogy C.K. valami különös szerzői ötlettől vezérelve hermetikusan elzárta magát a külvilágtól és saját elefántcsonttornyába zárkózva dolgozott volna a filmen. Saját bevallása szerint csupán annyi történt, hogy nem verte nagy dobra a produkciót és mivel a saját pénzét használta, totális kontrollt gyakorolt minden, így a marketing tudatos mellőzése felett is. C.K. nagyon szerette volna, ha a közönségnek nincsenek előre berögzült prekoncepciói, ami persze rögtön megdől, amint meglátjuk a nevét a stáblistán. Az I Love You, Daddy ugyanis organikus része és logikus folyatása az életműnek, így aki ismeri a vonatkozó fellépéseket vagy a Lucky Louie és Louie világát, az nagy vonalakban tudhatja, mire számíthat.

A formátum persze teljesen más, a közel két órás, 35mm-es fekete-fehér filmszalagra forgatott alkotás ritmusában és felépítésében törvényszerűen eltér egy stand up vagy egy sorozat szerkezetétől. A legszembetűnőbb persze maga a stílus, hiszen az I Love You, Daddy tudatosan idézi meg a hollywoodi aranykor megoldásait, amire szintén volt már példa C.K. pályáján egy-egy epizód erejéig, de ennyire tudatosan és következetesen még soha. Ha kizárólag a külcsínt és a filmnyelvi eszköztárat nézzük, egyértelműen Woody Allen jobb New York-i munkái ugorhatnak be, maga a történet és a karakterek pedig C.K. korábbi történeteiből lesznek ismerősek. (Allen a maga konkrét személyében is fontos ihletforrása a filmnek, de a spoilerveszély miatt ezt most bővebben sajnos nem kifejthető).

i_love_you_daddy.jpg

Ahogyan az a címből is sejthető, a fő bonyodalom most is az apaság körül forog, nevezetesen egy tinédzser lány (Chloë Grace Moretz üdítően idegesítő fruskává változik) próbálja kihasználni a szülők válásával törvényszerűen bekövetkező lazuló apai szigort. C.K. persze most is önmagát alakítja, annyi különbséggel, hogy a lúzer előadóművész helyett itt már befutott, sikeres és gazdag sorozatíróként bukkan fel, aki az értékes helyett kétes szavatosságú produkciókat szállít a tévének. A vonatkozó mellékszerepeket C.K. egyenesen a barátainak írta: Charlie Day a vicces színész, Edie Falco a titkárnő, és persze kötelezően felbukkan Pamela Adlon is, mint jófej ex-barátnő. Mellettük egy villanásra látható még Helen Hunt, illetve nála jóval többször Rose Byrne és John Malkovich is, akinek a szerepét itt és most nem akarnánk lelőlni.

A fenti névsort olvasva nem meglepő, hogy a színészi alakításokra abszolút nem lehet panasz és abban sincs nyilván semmi sokkoló, hogy a filmnek szókimondó, néhol kimondottan csípős humora van. Ami ezek után talán kissé különös lehet, hogy a szándékolt provokáció mégsem mindig sikerül, elsősorban azért, mert C.K. néha mintha nem igazán törődne a karaktereivel, amibe nyilván az is belejátszik, hogy a középosztály után most a gazdagok és szépek világába kerültünk. Különösen a magánélet szálban akadnak olyan pillanatok, melyek a jól kidolgozott, ütősebb szituációk fényében erőtlenül hatnak.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a film forgalmazási jogai még csak most keltek el és könnyen lehet, hogy az alkotók a vágószobában dolgoznak még az egyenetlenségeken és aránytévesztéseken. Remélhetőleg ilyesmi lesz a helyzet, hiszen ez akár azzal is járhatna, hogy végül hozzánk is eljuthatna a film. Döccenői és problémái ellenére ugyanis az I Love You, Daddy egyértelműen sikeres vállalás, ékesen bizonyítva azt, hogy a stand up és a kisebb képernyő után hősünknek igenis van helye a nagyobb vásznon is. A kérdés már csak az, a rajongóin kívül másokat be tud-e szippantani C.K. sajátos világa. De jó lenne ezt egy Cirkóban vagy Toldiban kideríteni…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6212923247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.