10 érv egy miskolci zarándokút mellett – Indul a 14. Jameson CineFest

2017. szeptember 07. 20:31 - filmvilág

cinefest.jpgSzeptember 8-án kezdődik és egészen jövő vasárnapig tart Magyarország legjobb filmfesztiválja, amely most a szokottnál is erősebb kínálattal csábítja a miskolci Urániába azokat, akik hamisítatlan moziélményre vágynak. 10 filmet ajánlunk a programból, a felét ezeknek már láttuk, azokért kezeskedünk is, a másik 5 is olyan ígéretesnek tűnik, hogy csak azért nem ajánlunk fel pénzvisszafizetési garanciát csalódás esetére, mert a Jameson CineFest vetítési idén is ingyenesen látogathatóak.

Anyám!

Semelyik korábbi filmjéhez nem fogható élményt nyújt Aronofsky legújabbja. A direktor gyönyörű komplexitással hangolja össze a hétköznapi kínokat (Rekviem egy álomért, A pankrátor) az allegorikus sztorik (Pi, A forrás, Fekete hattyú) grandiózus kivitelével, ám őrületszimfóniájára, robbanással felérő zajaira, idegtépő, barnában, sárgában, fehérben, zöldben, feketében tocsogó vizualitására és rengeteg határsértésére egyszerűen lehetetlen felkészülni. Látszólag katyvasznak tűnő, ám valójában mérnöki precizitással szerkesztett tudathorror született, ami bibliai példabeszédektől és társadalombírálattól kezdve a szexualitás kontra ridegség ellentétén keresztül a celebmániáig és az anyaságtól való félelemig ezernyi témát magáévá tesz, plusz Bunuel (Az öldöklő angyal), Polanski (Iszonyat, Rosemary gyermeke, A bérlő), Zulawski (Birtoklás), Lars von Trier (Antikrisztus) és talán még Alex van Warmerdam (Borgam) előtt is tiszteleg.
 mother.jpg

Illúzióink ne legyenek: az anyám!, noha szerzői darab, transzgresszív beütése már-már az arthouse exploitation határait súrolja, és igencsak hihetetlen, hogy erre a kőkemény audiovizuális és pszichológiailag nagyon nyomasztó ámokfutásra ekkora nevek (Jennifer Lawrence a.k.a. a rendező úr barátnője, Javier Bardem, Michelle Pfeiffer, Ed Harris) igent mondtak, ráadásul a Paramount nemcsak forgalmazni, de gyártani is merte a mozit. Az Anyám! azért van, hogy letámadja, megalázza, szanaszét erőszakolja a nézőt. Olyan, mint egy fék nélkül száguldó Shinkansen-vonat, ami darabokra tépi a kikötözött áldozatot. Bátran meggyőződhet erről az, aki 2017. szeptember 11-én, hétfőn 18.00-kor beül rá a miskolci Művészetek háza Pressburger termébe. (Szabó Ádám)

Megtorlás

A holland Martin Koolhoven vadnyugati vendetta-filmjében a vallási fanatizmus és a brutális férfigőg korbácsolja fel a szenvedélyeket. A néma Liz (Dakota Fanning), a kis telepes-közösség megbecsült tagja, kemény, határozott, ugyanakkor jólelkű fiatalasszony, a nyitójelenetben épp egy istentisztelet közben megindult szülést segít levezetni, vajúdás közben azonban komplikáció lép föl, Liznek súlyos döntést kell hozni, vagy az anya életét menti meg, vagy a kisbabáét. A gyermekét elvesztő apa meg akarja ölni a „gyilkost”, az aznap érkezett új lelkipásztor lebeszéli ugyan a bosszúról a részeg telepest, de nem a jóindulat vezérli, neki van súlyos elszámolnivalója Lizzel. A híveit a pokol tüzével riogató presbiter (Guy Pearce) bosszúja egyre durvább formát ölt. Mit tett Liz, ami ilyen gyilkos indulatot kelthet valakiben, és egyáltalán, ki ez a könyörtelen idegen? (Schubert Gusztáv)

alabardos.jpg

Hetedik alabárdos

A fillérekből készült VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan akkora kritikai és közönségsiker lett, hogy a Filmalap úgy döntött, „Inkubátor Programot” indít a pályakezdő filmesek számára, elősegítendő a hasonló kaliberű és volumenű produkciók létrejöttét. Az első ilyen film a magyar színházi közegben játszódó Hetedik alabárdos, amelyben a mellőzött színész egy váratlan felkérésnek köszönhetően az „örök statiszta” szerepéből a teátrum vezető rendezőjévé válik. Innentől nem csak saját álmaiért, hanem az egész társulatért is küzdeni kezd. Az alkotók ígérete szerint film „bennfentes, őrült és néha szürreális” képet ad erről a világról, Herendi Gábor producer pedig a rendező Vékes Csabát egyenesen Woody Allenhez hasonlította. A címszerepben a Mi kis falunk sorozatból, a Brazilokból és Vranik Roland kultfilmjéből, a Fekete keféből is ismert Bánki Gergely látható.

Szívritmuszavarok

A Szívritmuszavarok érzékeny és izgalmas páros portré a román új hullám modorában, egyenesen az idei Karlovy Vary Filmfesztivál veresenyszekciójából. Egyik főszereplője Oleg, a harminc körüli mentőorvos, a másik a felesége, Kátya, aki a helyi kórház sürgősségi osztályán dolgozik. A férfi elsőre nem tűnik túl szimpatikusnak, betegeit lelkiismeretesen ellátja, de mintha hiányozna belőle az empátia. Életunt, mogorva, és ez – állandó alkoholizálásával súlyosbítva – feleségével való kapcsolatára is kihat. Kátya közli vele, hogy válni akar, de amíg nem találnak új albérletet, kénytelenek továbbra is egy fedél alatt lakni.

Borisz Hlebnyikov a klasszikus melodrámai szituációt a műfajban megszokottnál nagyobb érzékenységgel bontja ki, messzire elkerülve a kliséket. Nem ítélkezik, mindkét szereplőjét megérti, kapcsolatuk válságát a maga kontextusában, vagyis a hétköznapok monotóniájában láttatja, és közben, nem mellékesen, az orosz egészségügyi rendszer visszásságaiból is ízelítőt ad. Az Oleget alakító Alekszandr Jatsenko megérdemelten kapta meg Karlovy Varyban a legjobb színész díját, az ő alakításának köszönhetően lesz zsigerig hatoló élmény a film. (BS)

A négyzet

Már az Arany Pálmás A négyzet első, egyetlen hosszú beállításban felvett parádés jelenete elegendő bizonyíték lehet arra, hogy Ruben Östlund remek formaérzékkel megáldott, nagy formátumú rendező. Azonban az a sokértelműség és az értelmezések sorát nyitva hagyó ambivalencia, amivel mind az egyes jeleneteket, mind az egész filmet megvalósítja, magasan kiemeli őt kortársai közül. A film egyik rétege a maszkulinként tételezett határozottságról és persze annak illuzórikus mivoltáról, valamint az ebből fakadó énképről szól. Egy másik réteg (az összes felsorolására itt nincs lehetőség) pedig a magát szociálisan elkötelezettnek gondoló kortárs művészet elitizmusát, érdemi társadalmi változás előidézésr való képtelenségét és valódi felforgatástól való ódzkodását állítja pellengérre. A film végén látható, az egyik művész által valóban komolyan vett performansz kínosan hosszú jelenetének ereje csak az előbb említett Lantimosz film zárásával mérhető össze. Okos, felkavaró, és még napok múltán is újra és újra elgondolkodtató film nyerte méltán az Arany Pálmát 2017-ben. (Gyenge Zsolt)

good_time.jpg

Jólét

„Egy félresikerült bankrablás után Constantine Nikas bátyja börtönbe kerül. A srác ki akarja szabadítani, így kezdetét veszi a kétségbeesett utazás a város alvilágába. Egyetlen adrenalindús éjszaka és Constantine máris nyakig ül az erőszak és káosz mocsarában, ahogy versenyt futva az idővel igyekszik megmenteni a testvérét és önmagát, mert tudja, az életük a tét.”

Ha csak a fenti szinopszist ismernénk, nem biztos, hogy azonnal izgalomba jönnénk a viszonylag ismeretlen Safdie testvérek filmjétől, de a cannes-i debütálás jó ajánlólevélnek tűnik, pláne a műfaji filmek esetében. A lelkes kritikák leginkább a film lehengerlő vizualitását, kiváló soundtrackjét (Cannes-ban meg is választották a fesztivál legjobbjának), és az előnytelen külsejűre maszkírozott Robert Pattinson játékát emelték ki. Testvérét az egyik rendező, Ben Safdie alakítja, barátnőjét pedig az a Jennifer Jason Leigh, aki a Twin Peaks harmadik évadában látottak alapján jobb formában van, mint valaha.

Jeannette: Jeanne D’Arc gyermekkora

A korábban hardcore szerzői filmesként depresszív egzisztencialista drámákat készítő francia Bruce Dumont tavalyi bemutatójával (A sors kegyeltjei... meg a többiek) alaposan meglepte (és megosztotta) a közönséget. Az abszurd komédiát egy még bizarrabbnak tűnő filmmel folytatta: a Jeannette: Jeanne D’Arc gyermekkora a musical műfaját értelmezi újra a breakcore, a death metal és a klasszikus barokk stílusában. Nem kérdés, hogy ott a helyünk a vetítésen.

mfa.jpeg

A bosszú angyala

Mi újat lehetne még a rape’n’revenge filmek alműfajában alkotni? A szokásos séma szerint megtörténik a visszataszító erőszak, a traumatizált áldozat pedig a gyászmunkát bosszúval és vérontással tudja le. A bosszú angyala annyit csavar a történeten, hogy a támadó itt már a film elején elnyeri méltó büntetését a főszereplő által, aki úgy dönt, folytatja a bosszúmissziót – mások nevében is. A címbéli angyalt a Fargo legutóbbi évadában, illetve a Twin Peaks záróepizódjában is feltűnt, erős filmes jelenléttel (és családi örökséggel) megáldott Francesca Eastwood alakítja (aki a CineFesten személyesen is tiszteletét teszi). A történet az egyetemi kulissza miatt is érdekes, de leginkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy a női szemszög (a rendező a brazil  Natalia Leite, a forgatókönyvíró a színészként is aktív Leah McKendrick) mennyire érvényesül.

April lánya

A mexikói Michel Francónak bérlete van Cannes-ba: négy nagyjátékfilmet rendezett eddig, és négyszer hívták meg a világ első számú filmfesztiváljára. Pedig, első blikkre, új filmje sem ígér elsöprő erejű katarzist vagy a filmnyelv megújítását. Szereplői átlagemberek, már ha átlagosnak lehet nevezni egy olyan családot, amelyet két féltestvér és egy különélő anya alkot. A fiatalabb, mindössze 17 éves lány gyereket vár a barátjától, de ő maga is gyerek még, így jól jön, hogy anyja felajánlja a segítségét. April, aki maga is ilyen fiatalon lett anya, a gyerek megszületése után hazaköltözik, és mintha csak vezekelni akarna, mintanagymamává válik. Franco olyan mesterien fokozza a feszültséget, hogy észre sem vesszük, mikor válnak egyértelművé April hátsó szándékai, és szimpátiánk irányát is hasonló ügyességgel terelgeti. (BS)

A Ciámbra

A 2015-ös CineFest egyik legizgalmasabb és legaktuálisabb filmje az olaszországi menekülthelyzetbe bepillantást engedő Mediterráneum volt. A New Yokban született, de Romában gyerekeskedő Jonas Carpignano rendező most egy hasonlóan hiteles és valóságszagú felnövéstörténettel tér vissza Miskolcra a Cannes-i Rendezők kéthete szekció érintésével. Ahogy a Mediterráneum esetében, úgy most is saját korábbi rövidfilmjét használta előtanulmányként. A Ciámbra főszereplője a 14 éves Pio, aki egyik roma közösségében él Calabriában, „könnyen megtalálja a hangot mindenkivel – a helyi olasz maffiózókkal, az afrikai bevándorlókkal és persze a többi cigánnyal is. Pio kiskutyaként követi bátyját, Cosimót, igyekszik megtanulni tőle az utca törvényeit. Amikor Cosimót letartóztatják, Pio elhatározza, hogy bebizonyítja, képes helyettesíteni bátyját. Hamarosan azonban nehéz döntést kell hoznia, amiből kiderül, valóban készen áll-e arra, hogy férfi legyen.”

 

Ajánljuk még:

  • a Musical blokkot, szuper lesz nagyvásznon látni olyan klasszikusokat, mint a Hair, a Rocky Horror Picture Show vagy a Kabaré,
  • a három éjféli vetítést (kettő, az Álomotthon és a Dupla randi garantáltan megéri az éjszakázást),
  • a két klasszikus Moore-féle Bond-filmet,
  • az Oscar-díjas díszlettervezőről, Trauner Sándorról készített portréfilm ősbemutatóját.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8312810704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.