Huszonkét nagyjátékfilm, négy moziban is forgalmazott szkeccs, tucatnyi tévéfilm. Sarkadi-, Örkény-, Déry-, Ottlik-adaptációk. Impozáns életmű, nemes anyagból. Meg persze díjak és elismerések, köztük talán a legértékesebb az a kritikusok összeállította lista, amelyben – nagyon is megérdemelten – a Szerelem is ott szerepel (a magyar filmek közül a Szegénylegényekkel másodmagában) a film első száz évének száz legjobbja közt. Mégis, a legpontosabb, legrészletesebb lexikon sem adhat száz százalékos bizonyítékot arra, hogy a magyar film egyik leggazdagabb, legizgalmasabb életművével van dolgunk.
A hazugság szentjei
A valódi magyar filmtörténet mellett létezik egy sehol sem jegyzett, soha meg nem írt párhuzamos virtuális filmtörténet is, az el nem készült filmek vagy a megkésve elkészült filmek története. A Szerelem filmnovellája már 1964-ben készen állt. Az Utolsó utáni embert ennek a filmnek kellett volna követnie. Ehelyett két súlytalan vígjáték (Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, Bolondos vakáció) következett, majd négy évnyi hallgatás után egy súlyosnak szánt, de a szándéktól messze elmaradt családi-nemzedéki-nemzeti dráma, a polgárháború után hozzánk emigrált görögök közt játszódó Isten és ember előtt. Makk, aki 1954 és 63 között minden évben forgatott, épp a Megszállottakkal elindított magyar új hullám legtermékenyebb éveiből maradt ki. Hogyan alakul Makk pályája és az új hullám sorsa, ha a Szerelem elkészülhet a maga idejében? Utólag már rekonstruálhatatlan. Meglehet, a hét év érlelődés a remekmű kihordásának kényszerű ideje volt.
A Szerelem Makk első Déry-adaptációja, több is, mint adaptáció, mert a történet Déry két hibátlan novellájából, az 1955-ös epigrammatikus tömörségű Szerelemből és a hosszabb, 1962-es Két asszonyból állt össze kimeríthetetlen teljességgé. Az utóbbi történet azt meséli el, hogyan leplezi egy politikai elítélt felesége 96 éves anyósa elől, hogy fiát tíz évre börtönbe zárták: azt hazudja neki, hazugságát a fiú általa írt leveleivel hitelesítve, hogy Amerikába kellett mennie filmet forgatni. (Igaz történet, melynek az 56-os szerepe miatt bebörtönzött Déry és a „liebe Mutter” voltak a hősei.) Az első elbeszélésben szabadlábra helyeznek egy politikai foglyot (éppúgy ok és indoklás nélkül, ahogy bebörtönözték), a novella leírja hazaútját és megérkezését a szabadságba, szerelembe. Makk telitalálatos meglátása: a két különálló történet egybe tartozik.
A Szerelem tökéletes foglalata mindannak, amit Makk mesterfokon tud: egy fantasztikus gazdagsággal és mikroszkopikus precizitással jellemzett kisvilágban, kis semmiségekben, elvillanó gesztusokban megmutatni egy teljes életet, jellemet és mögötte – anélkül, hogy a kamera elé idézné – ráadásként a nagyvilágot, a nagytörténelmet is.
Semmi kis történet, szűkszavú próza, három helyszín (az „öreg nagysága” háza, a börtön meg a hazaút az asszony, Luca lakásába), három főszereplő, az anya (Darvas Lili), a fiú (Darvas Iván) és a szent lélek (Törőcsik Mari), aki a kegyes hazugság minden terhét magára vállalja – és mégis, nem lehet elégszer újranézni, sokadjára is találunk benne valami életbevágóan fontosat, amit elsőre, ötödszörre, tizedszerre sem vettünk észre.
Nem lehetünk maximalisták, egy portré keretében még azt sem szálazhatjuk szét, ami a két novellában a legfontosabb: a hazugság és a szerelem, anya és meny, illetve férj és feleség dúsgazdag érzelmi kötelékét.
Amit Luca művel: szent hazugság. Próbáljuk kibontani ezt az ellentmondást: mitől lenne szent egy hazugság? szabad-e egyáltalán hazudni? vagy a kegyes hazugság csak önáltatás?
Hazudni tilos. Eszembe jutnak az igazság Makknál is felbukkanó rosszarcú megszállottjai, és máris kiteszem a kérdőjelet. Hazudni tilos? A hatalom képviselőinek mindenképpen. Persze ne nagyon reménykedjünk abban, hogy betartják e parancsolatot. Ha a hatalom tisztességesen – kiismerhetően és tetten érhetően – hazudik, az már-már maga demokrácia.
Az igazság bajnoka – aki egyszersmind „kíméletlenül” őszinte is – azzal, hogy mindenről tudja (és hirdeti) az igazat, mindenre tudja a végleges és örök választ: éppenséggel a hazugságnak ágyaz meg. Aki lebeszél az igazság kereséséről – mondván, a vezér vagy az élcsapat nálunk jobban tudja, mi is volna az –, a szabadságunkról és a személyiségünkről beszél le minket.
A mindenkori politika álságos ajándékával szemben a Szerelem az igazság és a hazugság keresésének jogát adja vissza nézőjének. Luca nem azért hazudik, mert nem meri megmondani „az öreg nagyságának” az igazságot. Hanem mert az ő igazsága nem egyezik a hatalom igazságával, miszerint mindenki potenciális bűnös. Ebben a kisvilágban feltétlen a bizalom, és „erős a szeretet, mint a halál.” Az Igazságnál is erősebb. És persze hazudik azért is, mert e hazugság nélkül mindketten – ő is, az anyósa is – összeomlanának, ez a hazugság megidézi, mindvégig jelen valóvá teszi a férjet, és kézzelfoghatóvá teszi az iránta érzett szeretetet, az elvont szeretet nem tartana ki a jó halálig, a kötelességből megtartott hűség nem tartana ki a film végi viszontlátás varázspillanatáig. Pénelopé sem tudna várni a szőttese nélkül, és nem csak a kérők miatt, nem abban biztos, hogy a férje él, hanem a jellemében: ha él, vissza fog térni hozzá.
Amikor a filmtörténész azt állítja, hogy a hatvanas években „Makk a kelet-európai filmek politizáló attitűdje és a modernizmus Antonioni és Resnais által fémjelzett ága között próbált átjárást teremteni”, akkor tegyük hozzá, hogy ezt akként teszi, hogy „privatizálja”, emberléptékűvé teszi a nagytörténelmet.
Nem egyszerűen a szokásos módon megmutatva, milyen véres emberi tragédiákkal jár, ha a hatalom újra és újra elszabaduló Molochja belegázol a magánéletünkbe, ha a nagytörténelem elszabadult szörnyetegként tapos szét minket, számára észrevehetetlen vagy érdektelen fikarcnyi lényeket. Hanem azzal, hogy ráébreszt, mi, parányok vagyunk az erősebbek. Micsoda önáltatás, micsoda naiv reménység – legyintenénk. Csakhogy a Szerelemben nem bemondásra kell elhinnünk mindezt, a szemünk előtt lepergő kamaradráma egy hihetetlen, de lehetséges győzelem hiteles története, amelyet az emberhangyák arattak az óriáson.
A Szerelem nem egyszerűen arról szól, hogy miképpen lehet átvészelni a zsarnokság pusztító korszakait, nem vigasztaló idillium, nem pusztán reménységet ad, habár nem becsülném le azt sem, hanem kulcsot a szabadsághoz.
A mindennapi belső tartás e csendes és konok drámája ugyanis félreérthetetlenül megmutatja, hogy min múlik közös sorsunk, hogy honnan jön a történelem (a zsarnokság vagy a szabadság); nem kintről, nem odaföntről, nem az „objektív történelmi viszonyokból”, hanem mindenekelőtt belőlünk, a mi ártalmatlannak látszó hétköznapjainkból. Illyés zsarnokság-verse jut megint eszembe, mert ha a zsarnokság egyetemes, és mindent áthat és megfertőz, akkor – nem úgy, mint A per végén – igenis van „elfelejtett ellenérv”, akkor az a szoba, ahol a Szerelem játszódik, bevehetetlen sziklaszirt, amely fölött soha nem lengett a zsarnokság zászlaja. Odakint és idebent más a törvény, ezen a pár négyzetméteren nem a zsarnokság uralkodik, hanem a szolidaritás. Nem a gyűlölet, hanem a mély és odaadó szeretet, nem az Igazság dogmája, hanem az empátia, ha kell, akár hazugság árán is. Akkor itt, két védtelen asszony – egy kisemmizett középkorú nő, akitől férjét, fél lakását és megélhetését is elvette a hatalom, és egy másik, egy kulturált békebeli világ emlékét és tartását a halál közelében, a matracsírban is megőrző öregasszony – bizony lenyomta a zsarnokságot. Hol szabadság van, ott szabadság van. Ettől a szabadságtól felemelő és megunhatatlan remekmű a Szerelem.
Akárhányszor megnézzük, szóról szóra az történik velünk, ami a film harmadik főhősével, Jánossal, az ártatlanul börtönbe zárt fiúval és férjjel, akit éppoly váratlanul, ahogy bebörtönöznék, szabadon engednek. Megy hazafelé, viszi a villamos, majd a taxi, el sem hiszi, hogy szabad, és a világ hirtelen kiszínesedik.
A Szerelembe bármikor hazatérhetünk.
Van egy hely, van egy film – ahol pontosan tudják, kik vagyunk valójában, ahol mindig is ártatlanok voltunk.
Nagy film – nagy korszak. A magyar filmművészetnek (és demokráciának) két csodafegyvere is van. A Szegénylegények kulcs a zsarnoksághoz, a Szerelem pedig a szabadsághoz.
Schubert Gusztáv
Részlet a Noran Kiadónál 2006-ban megjelent gyűjteményes Makk-kötetből. A teljes cikk a Filmvilág archívumában olvasható.
