Teljesen idegenek - Mobil által világosan

2017. augusztus 18. 13:09 - Baski Sándor

teljesen_idegenek.jpg

A Kutyaszorítóban kultikus asztali nyitójelenete ma már nem ismétlődhetne meg ugyanúgy. Ha legalább kettőnél több ember összeül, közülük valaki mindig kivonja magát a társalgásból hosszabb-rövidebb időre, hogy belemerüljön a telefonjába. Mégis, ahhoz képest, hogy mindennapjainkat mennyire átalakították az okoseszközök, a filmek és a sorozatok többségében csak kommunikációs eszközökként jelennek meg. Dramaturgiai funkciójuk nagyon is jelentős, de az, hogy a kapcsolatainkra, szokásainkra és a gondolkodásunkra milyen hatással vannak, ritkán kerül szóba.

Paolo Genovese dramedyje üdítő kivételnek tűnik. A Teljesen idegenekben hét régi barát tanulságos kísérletbe fog: a közös vacsora során minden beérkező hívást kihangosítanak, és felolvassák egymás szöveges üzeneteit. A megválaszolásra váró kérdés, hogy vannak-e titkaik egymás előtt, és digitális profiljuk vajon azonos-e azzal, akit élőben alakítanak? Az ötlet ellen senki nem mer tiltakozni – az fel is érne egy beismerő vallomással –, de a kínos feszengések előrevetítik a borítékolható bonyodalmakat.

A könnyed hangulatban induló este szép lassan fordul át a privát élethazugságok terápiás jellegű lajstromozásába, kiderül, hogy nincsenek a társaságban makulátlan jellemek, aki az egyik pillanatban még morális fölénnyel ítélkezik, a következőben maga is magyarázkodásra kényszerül. A feltáruló titkok persze nem ugyanolyan súlyúak, van, aki nyomós okból nem oszt meg fontos információkat még a házastársával sem, és van a hűtlenségnek és álszentségnek az a minősített esete is, amelyért már nem járhat feloldozás.

Menet közben válik egyértelművé, hogy az okostelefonok csak katalizátorok, akár ki is lehetne iktatni őket a történetből, a lényeg nem változna. A Teljesen idegenek úgy reflektál egy aktuális jelenségre, hogy közben semmi újat nem állít az emberi kapcsolatokról – a Black Mirror társadalom- és technológiakritikája helyett inkább a klasszikus olasz komédiák hagyományát folytatja. A tanulság, amit levon, banális, a filmvégi csavarnak köszönhetően mégis sikerül feltennie egy olyan kérdést, amely sokkal fontosabb és érdekesebb, mint a kiinduló dilemma. Hogy mindenkinek vannak titkai, az egyértelmű, de vajon akkor járunk jobban, ha kitudódnak, vagy egészségesebb, ha rejtve maradnak?

 

A recenzió először a Filmvilág 2016 decemberi számában jelent meg. Újraközlésének apropóját az adta, hogy míg az első hétvégéjén mindössze 2929-en látták, mára átlépte az 50 ezret a nézőszám, és még mindig játsszák a mozik. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4312759540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.