Beregi Tamás: Noctambulo - Egy londoni alvajáró Nagy-Britanniában

2016. augusztus 03. 09:02 - Orosdy Dániel

noctambulo_borito.jpgJonathan Wakefield, a bohém művész legszívesebben London kétes kocsmáiban és kuplerájaiban múlatja idejét korhely barátaival. Megélhetését részben hasonló lelkületű nagybátyjának, részben restaurátori munkájának köszönheti – igaz, freskók vagy klasszikus remekek helyett ő elsősorban pornográf képeket újít-javít fel. Egyhangúnak nem mondható, de túlzott kihívásokat sem tartogató életébe egy régi erotikus fotó, pontosabban dagerrotípia hoz fordulatot, mely rejtélyes kapcsolatban áll Jonathan imádott nagyapjával, Austinnal, és egy titokzatos prostituálttal, akivel éppen az Austin örökségét búcsúztató orgián találkozott. A fiatal férfi élete rövid időn belül gyökeresen megváltozik: hosszú belső utazásra indul a varázslatot és mesét technikára és tudományra cserélő modern kor előestéjén, mely csakhamar társas vándorlássá, rémült meneküléssé és megszállott önkereséssé változik, ahogy a hősök átkelnek Nagy-Britannia északi területein.

Természetesen a címben megidézett Egy amerikai farkasember Londonbannak, John Landis klasszikusának néhány felszínes párhuzamtól eltekintve nem sok köze van Beregi Tamás új regényéhez, hacsak az nem, hogy egyik műnek sem könnyű meghatározni a pontos műfaját, annyi különböző hatás és inger éri a befogadót. No és persze az is hasonló e két alkotásban, hogy a sokszínűség, beskatulyázhatatlanság egyikük esetében sem gond, sőt. Míg Landis a horror, thriller, vígjáték, szerelmes- és erotikus film stb. elemeivel játszott, Beregi a pikareszk, romantikus és családregény jellegzetességeit ötvözte különösebb nehézség nélkül a sci-fi, fantasy, gótikus horror, szatíra etc. összetevőivel. Az eredmény önmagáért beszél, a Noctambulo csaknem minden tekintetben igazolja az előzetes elvárásokat, és bizonyos szempontból még meg is haladja azokat.

Bár – ahogy az a hasonló ambícióval készülő, hosszú és nagy ívű szövegeknél lenni szokott – minden szempontból hibátlan regényről, kikezdhetetlen remekműről azért nem beszélhetünk, Bereginek a (feltételezhető) fő célját mindenképpen sikerült elérnie. Gazdag, stílusos, egyszerre modern és régivágású szöveget alkotott, mely elejétől végéig olvasmányos, és minden bizonnyal tartalmazza mindazt, amit az író szándéka szerint tartalmaznia kell. (Itt érdemes megjegyezni, hogy Beregi nyilatkozatai szerint legalább 10 év munkája a bruttó 530 oldal.)

A spektrum távolról sem szerény, a palettán a legkülönfélébb színű és fajtájú festékek nyomai fedezhetők fel, a regény mégis egységes, és hézagmentesen illeszkedik egyszerre több gazdag irodalmi hagyományba: ahogy Garaczi László is kiemeli ajánlójában, Poe és Lovecraft ugyanúgy az előzmények között említhető, mint Szerb Antal – és nem csak ők.

Arthur Conan Doyle vagy akár Dickens és Verne is eszünkbe juthat Beregi szövegéről, de ha már Garaczi Szerb Antalt említette, érdemes bedobni a magyar mester nem is olyan távoli szellemi rokona, Umberto Eco nevét, a Noctambulo ugyanis nem egyszer olyan benyomást kelt, mintha a nemrég elhunyt olasz szerző írásait idézné meg kevésbé – vagy csak kevésbé feltűnően – ironikus formában (a tudományos érdeklődés mellett aláhúzza a rokonságot pár stiláris megoldás is, pl. a katalógusszerű felsorolások és esszébe hajló monológok-dialógok alkalmazása). A fiatalabb olvasók pedig elégedetten szembesülhetnek vele, hogy egy magyar író olyan művet alkotott, amelyről könnyen eszükbe juthat Neil Gaiman életműve, beleértve a hazánkban is népszerű Sandman-képregénysorozatot.

És ha már szóba került, hogy vitathatatlan érdemei ellenére Beregi munkája mégsem hamisítatlan mestermű, következzenek a negatívumok is, pontosabban a két említésre méltó: bármennyire is nehéz kitalálni az események pontos menetét, a fordulatok egy része bizony nem fog meglepetést okozni a rutinos olvasónak; bármennyire élvezetes és értékes is a regény, nehéz leszűrni a pontos üzenetét (ami persze csak akkor jogos kifogás, ha az alkotónak az „üzengetés” ebben a formában egyáltalán szándékában állt).

Összességében a Noctambulo olyan mű, melynek hatása alól nehezen tudja kivonni magát bárki, akit kicsit is érdekelnek ezek a világok (a finoman megidézett steampunktól a koraszülött világváros alvilágában játszódó bűnügyi kalandregényig). Ráadásul magát a kötetet is jó érzés kézbe venni: a dizájn és a nyomdai kivitelezés kifejezetten igényes, ezúttal még a szerkesztésbe se könnyű belekötni, hibákkal-elírásokkal alig találkozunk. Beregi Tamás regénye szinte minden szempontból méltó a fogékony olvasó figyelmére, amit a szerző meg is hálál.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr428931740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chavez 2016.08.04. 19:34:56

Meggyőző kritika. Írok is a Télapónak, hogy csapja hozzá ezt a búkot is a listához.