Filmvilág blog

Az élőhalott Poszáta éjszakája: Az Éhezők Viadala - A kiválasztott 2. rész

2015. november 24. - Huber Zoltán

hunger_games.jpg

Jól bejáratott franchise utolsó felvonásával nagyot hasalni úgy sem lehet, ha maga a produktum már egy taszítóan otromba mozgóképes torzszülött. Az Éhezők viadala negyedik részét Frankeinsten szörnyéhez hasonlóan egymáshoz nem illő, hullamerev testrészekből, ronda nagy öltésekkel pakolták össze és szabadították ránk. A párhuzam egyetlen lényeges ponton hibádzik csupán: míg a doktor teremtménye a villámmal lelket is kapott, az álomgyári gyártósorról egy csúnyán eldeformálódott, élettelen kupac gördült le. Ha szórakoztatni nem is képes, kellő türelemmel és kíváncsisággal felvértezve a bő két órásra nyújtott bizarr kísérletből néhány érdekes tanulság azért leszűrhető. Ha például elméláztunk már valaha azon, milyen lenne egy robotok által írt és rendezett film, a negyedik résszel mindenképpen érdemes megpróbálkoznunk.

Online újságcikkeket ma már simán elő lehet állítani népszerű tartalmakat ollózó programokkal, bizonyára létezik tehát a szoftver, mely sikeres elődökből generál random forgatókönyveket. Ha a csodafegyver esetleg csak béta verzióban van és még nem vetették be, most elég pontos képet kaphattunk arról, mi sülne ki belőle. Az első fél órában egyenesen úgy tűnik, alkotóink jól megvicceltek minket és a kliséhalmozás és az automatizált iparosmunka igen finom paródiáját készítették el nekünk. A felvetés korántsem légből kapott, hisz a jól menő brand védőponyvája alatt az irónia trójai lóként elegánsan becsempészhető a szigorú gyártási folyamatba. A zseniális Donald Sutherland vagy Philip Seymour Hoffman finoman túlhúzott alakításai mutatják, hogyan lehet kijátszani a rendszert. Elegánsan ráerősítve a sablon-karakterekre a lelketlen bérmunkából szarkasztikus viccet faragnak az igazi színészek. Nagy kár, hogy az írók és a rendező az egészséges öniróniát most hírből sem ismerik.

hunger_games1.jpg

A különféle műfaji toposzok és bevált megoldások ipari mértékű újrafelhasználása nem számít kirívó esetnek, a teljes érzéketlenségről árulkodó fosztogatás és gépesített ismételgetés kimondottan ritka a mezőnyben. Az írók mechanikusan pakolják egymás mögé az egészen banális, néhol szürreálba hajló mondatokat („engem soha nem csókolt meg úgy, mint téged a Nagy Mészárláson”), illetve a csontig lerágott zsáner-szituációkat (a városi kommandózástól a vizes alagutas menetelésig). A téves ütemben adagolt, rosszul használt alkotóelemek halmozása nem lenne reménytelen, de a keverés nem eléggé energikus, változatos és meglepő ahhoz, hogy a sok közhely végül önmaga karikatúrájába forduljon. Az állandó önismétlés és kiszámíthatóság sajnos gyorsan egyeduralkodóvá válik, az enervált rendezés fájóan túlnyújtott jelenetekkel büntet. Mire a csodálatosan giccses záróképig elvergődünk, borzasztóan unjuk az egészet.

hunger_games2.jpg

What? - kiáltott fel hangosan a film egyetlen fordulatát látva egy angol lány, aki azért lepődhetett meg egyedüliként a teremben, mert az első másfél órát aktív twitterezéssel töltötte. Ha az ő önkéntelen reakciója azt jelezné, az alkotók a megváltozó befogadói szokásokat gúnyolva rágtak mindent a szánkba, a mű egy igen agyafúrt szatíraként működne. Néhány helyen felmerülhet bennünk a gyanú, Francis Lawrence rendező mintha tudatosan rombolná a látványfilmes élményt és menne szembe a drámai feszültséggel. Egy-egy ponton mintha egyenesen egy modernista szerző készülne kitörni belőle, az épp beinduló akciókat generikusan ismétlődő sóhajtós lelkizésekkel csírájukban fojtja el, és azért sem mutatja megfelelő nézőpontból a nagyobb szabású látványosságokat. Jennifer Lawrence viaszarcú bábként barangol a néptelen városban és különféle belső helyiségekben agonizál a sorsa felett. Szoborszerű megjelenése és üressége rímelhetne az internet-generáció egzisztenciális szorongásaira vagy a kötelező folytatások törvényszerű felszínességére. Egy tökéletesebb világban alkotóink agyafúrt lázadóként tudatosan rontották volna el a filmjüket, vagy az Alkonyat-széria lezárásához hasonló, imádnivalóan gátlástalan hatásvadászatba kezdenek. Három éve az Éhezők viadala friss lendületével és szellemes médiakritikájával okozott meglepetést, az új epizód pedig már bűnös élvezetként sem működik. Hősnőnk passzív sodródása és kényszerű célba érése a franchise-logika visszásságairól és a kínos ötlettelenségről árulkodik.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr928104634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flasztimill 2015.12.03. 17:57:43

'pretentious' ez a jelző jutott eszembe erről az irományról... ami maga is egy szarkasztikus vicc, a 'filmértő' 'kritikus' elfurcsult lelkének lenyomata.

Huber Zoltán 2015.12.04. 09:39:06

@Flasztimill: 'kérkedő' ez a jelző jutott eszembe erről a kommentedről... ami maga is egy szarkasztikus vicc, a 'filmértő' 'kommentelő' elfurcsult lelkének lenyomata.

Flasztimill 2015.12.08. 14:53:36

@Huber Zoltán: Mesterkélt, hatásvadász, ha már próbálod felfejteni a szó jelentését.

Huber Zoltán 2015.12.08. 15:30:13

@Flasztimill: nem, én a kommentedre írtam

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2015.12.09. 19:52:45

@Huber Zoltán: Azt ugye tudod, hogy nektek 2017. 10. 11-én lesz még egy másik nagy leszámolásotok is? :D

filmvilag.blog.hu/2012/10/08/haz_az_erdo_melyen_594
süti beállítások módosítása