Adott egy elhagyatott, pókok és más bogarak által uralt csarnok. Akár egy horrorfilm képe is lehetne, néhányunk fejében még David Cronenberg Pók című filmje is lepereghet – mert láttuk, mert láthattuk. A világ kevésbé szerencsésebb tájain viszont pókhálók fogságában vagy éppen védelmében maradhattak fent azok a filmek, melyeket különben a szándékos pusztítás tüntetett volna el végérvényesen. Jóllehet, a tálibok például Afganisztánban mindent megtettek annak érdekében, hogy ily módon töröljék el a múltat és megfosszák az afgánokat kulturális kötelékeiktől, szerencsénkre néhány filmtekercs mégis pókhálók és por lepte terekben szunnyadva várhatta a biztatóbb jövőt. Az iszlám fundamentalista mozgalom 1996-os hatalomra kerülését követőn (számos, alapvető emberi jogokat eltipró intézkedésein túl) bezáratta a mozikat és színházakat, betiltotta az internet használatát vagy a filmkészítést, illetve igyekezett a már meglévő mozgóképeket is megsemmisíteni. A néhány éven át tartó borzalom bugyraiban senki sem tekerhetett át biciklijén a múzeumból egy mozielőadásra, mivel mindkét kulturális tevékenység tiltólistán volt. Tegyük hozzá: néznivaló se nagyon lett volna, hiszen rengeteg filmszalag a tűz martalékává vált.

Számunkra evidens, hogy még némafilmes örökségünk egy része is hozzáférhető (bár ezeknek az emlékeknek is elveszett közel kilencven százaléka), miként az is, hogy néhány kattintást vagy némi kutakodást követően akár nagyszüleink kedvenc mozijait is végignézhetjük. Mindemögött komoly, szigorú és módfelett precíz archívumi és restaurálási munka áll. A világ civilizáltabb országainak filmarchívumai nem kevés pénzt, valamint irdatlan mennyiségű időt és energiát fordítanak mozgóképes örökségük megmentésére – Paul Mariano és Kurt Norton 2011-ben készült, These Amazing Shadows című dokumentumfilmje is ezt a témát járja körül. Filmes emlékeink megőrzése, a mozgóképeken tetten érhető, múltról való gondoskodás manapság olyannyira kardinális kérdéssé vált, hogy az erre való reflektálás is megjelent a kortárs művészetben. Reiner Riedler fotográfus The Unseen Seen című kiállításának számtalan színben és mintázatban pompázó képei túl azon, hogy az emberi szem szivárványhártyájára vagy egy mozgásban lévő körhintára is emlékeztethetnek, eredetüket illetően a berlini Deutsche Kinemathek archívumában fellelhető filmszalagokról készült fotók.

Afganisztánban a filmes örökség megmentése, a filmszalagok gondos kezelése és azok tartalmának az ország népéhez való eljuttatása csak a tálib uralom felszámolása után vehette kezdetét. Pietra Brettkelly két éven át forgott dokumentumfilmje, a Pislákoló igazság ennek a figyelemre méltó munkának a kezdeti nehézségeit és későbbi sikereit igyekszik bemutatni. Brettkelly filmje a Németországból Afganisztánba visszatérő Ibrahim Arify és munkatársai erőfeszítéseit követi nyomon a porlepte tekercsek felkutatásától kezdve egészen a már restaurált és rendszerezett filmek első vetítéséig. Az Afgán Filmlaboratóriumot ugyan már Zahir király uralkodása idején létrehozták, és az intézmény legrégibb alkalmazottja, Isaaq Yousif (a film visszatérő szereplője) több mint harminc éve az archívum épületében lakik, a valódi eredménnyel járó munka csak az elmúlt években vette kezdetét Arify vaskezű vezetésének köszönhetően.

Az archívum vezetőjének elsődleges célja népe saját kulturális örökségének megőrzése és az afgán filmek az ország különböző területein való bemutatása. Az elhatározás példaértékű, megvalósítása viszont nem várt nehézségekkel jár. A fennmaradt filmtekercsek többsége katasztrofális állapotban kerül elő, tárolásuk nem a megfelelő hőmérséklet és páratartalom biztosítása mellett történt. Már az is csodaszámba megy, hogy egyáltalán sikerült őket elrejteni a tálibok elől. A korábban elvégzett katalogizáló munka is hiányos, ráadásul a szalagokat rejtő hangár rendbetételére felfogadott munkások is többet akarnak a már korábban megbeszélt fizetségnél. Bármennyire is indokolt azonban a munka minden egyes lépését koordináló és ellenőrző Arify folyamatos felháborodása, a film néhol már túl nagy hangsúlyt fektet ennek ábrázolására. Az elhivatottság azonban felülemelkedik minden akadályon, és rég nem látott, elveszettnek hitt filmek kerülnek elő. Láthatóvá válnak egy új repülőtérről, vagy a szovjetek segítségével felépített lakótelepről szóló híradások, egykori sportesemények, de újra a vásznon tündökölhetnek az 1986-ban készült afgán játékfilm, az Epic of Love vöröslő pipacsmezői is. Ugyanakkor meglepően keveset tudunk meg arról, hogy a korabeli közönség hogyan fogadta az afgán filmeket, és a megsemmisült filmek becsült számáról vagy tematikáiról sem esik bővebben szó. Egy röpke jelenetet leszámítva, amelyben a borbélynál beszélgető férfiak a régi filmeken nosztalgiáznak, Brettkelly jóval erősebben is kontextualizálhatta volna a mozgóképes veszteséget, hiszen a régi filmek képeinek emléke vagy néhány párbeszédfoszlány már csak az idősebb afgán generációk tagjainak fejében él tovább.

A 70-es évek Kambodzsáját érte hasonló filmtörténeti veszteség, amelynek Davy Chou 2011-es, Színarany álmok című dokumentumfilmje állított emléket. A kambodzsai felmenőktől származó francia rendező az egykori filmkészítők, színészek és nézők visszatekintéseit helyezte filmje fókuszába – hasonló beszámolókat a Pislákoló igazságban is szívesen látnánk. Ezzel együtt Brettkelly filmje rendkívül fontos mű, amely rávezetheti az afgán nép figyelmét arra a szomorú tényre, hogy miként lopták el kollektív emlékeit, és ezen keresztül hogyan próbálták őket megfosztani identitásuk egy részétől. E mellett a nemzetközi érdeklődést is az afgán filmek felé fordíthatja – az említett Davy Chou, illetve Rithy Panh filmrendezők munkájának köszönhetően Kambodzsában a közelmúltban másodszor rendeztek az ország filmművészeti örökségét bemutató fesztivált. A hullámok Hollywoodot is elérték: Angelina Jolie jelenleg a Vörös Khmer egyik túlélőjének emlékirataiból készülő, khmer nyelvű film előkészületein dolgozik. Hasonló hatást válthat ki a Pislákoló igazság is, aminek következtében feléledhetne a múlt, és egyre fényesebben ragyoghatna az egyelőre még csak pislákoló afgán filmművészet és mozgóképes örökség.

Majercsik Andrea Johanna

Vetítések:
Cirkó - november 13, péntek - 20:15
Művész - november 15., vasárnap - 16:15