Idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a dél-koreai filmhetet a Koreai Köztársaság nagykövetsége és a budapesti Koreai Kulturális Központ. A 2015-ös programban húsz nagyjátékfilm található, amelyet eredeti nyelven, magyar felirattal fognak vetíteni. Külön öröm, hogy a helyszínek száma kibővült Budapest mellett további három vidéki várossal is (Debrecen, Szeged, Pécs). (A filmhétről a Koreai Kulturális Központ munkatársai készítettek egy rövid és bűbájos beharangozó videót, amit jelen poszt végén meg is lehet nézni.)
A magunk részéről a következő öt mozgóképet ajánljuk a távol-keleti film iránt érdeklődők figyelmébe:
Tolvajok (The Thieves, 2012)
Choi Dong-hoon egy szerfelett képességes koreai rendező, ezt bizonyítja a kiváló The Big Swindle (2003) és a még annál is kitűnőbb Tazza: The High Rollers (2006). A kevésbé figyelemreméltó Woochi (2009) után Choi ismét csúcsformában köszönti a közönséget a The Thieves című parádés heist-mozijával, amely szerencsés visszatérést jelez a The Big Swindle és a Tazza hivatásos csalóinak és csavaros eszű bűnözőinek világához. Minden idők ötödik legnézettebb dél-koreai filmje egy igen ambíciózus produkció, amely több kelet-ázsiai helyszínen (Dél-Korea, Hongkong, Makaó) játszódik és nehézsúlyú, pán-ázsiai ensemble castot szerepeltet (köztük a My Sassy Girl főhősnőjét alakító Jun Ji-hyunt, aki gyakorlatilag ellopja a show-t), hogy a legtöbbet hozza ki a gyémántrablásra épülő cselekményéből. Ezt a célkitűzést a szellemes dialógusoknak, a remekül megkoreografált akciójeleneteknek és a bűnbandatagok válogatott ármánykodásainak köszönhetően maradéktalanul teljesíti is a koreai Ocean’s Eleven.
Egy új világ (New World, 2013)
Az I Saw the Devil és a The Unjust kiváló dél-koreai forgatókönyvírója, Park Hoon-jung csúnyán megbukott a debütáló rendezésével (The Showdown), második munkája azonban lehengerelte mind a helyi közönséget, mind pedig a kritikusokat. Az Egy új világ a kortárs koreai gengszterfilm legnagyszerűbb alkotásaival (A Bittersweet Life, City of Violence, Nowhere to Hide) bátran összemérhető, elsőrangú darab, amely az egyik szöuli keresztapa halála utáni hatalmi harcokról tudósít: az árulásokkal és nagyszabású leszámolásokkal tarkított, brutális taktikai játék érdekességét az adja, hogy a rendőrség beépített embere épp az egyik várományos főgengszter jobb keze. Park egyaránt koncentrál a karakterekre és az akcióra, és mindezt tanítani való lendülettel teszi (ugyan a koreai tömegfilm joggal marasztalható el az indokolatlanul elnyújtott játékidő miatt, jelen esetben tragikus hirtelenséggel elpereg 134 perc), ráadásul az ország legjobb férfi színészei személyesítik meg a három főszereplőt: az ízes koreai káromkodásban és tirpákságban excelláló főgengsztert Hwang Jung-min (Bloody Tie), a mesteri intrikusnak bizonyuló rendőrkapitányt Choi Min-shik (Oldboy), a főgengszter ősrégi cimboráját jelentő téglát pedig Lee Jung-jae (The Housemaid) formálja meg. Noha a koreaiaknak van már egy híres gengszterfilm-triptichonjuk (General’s Son I-III.), az Egy új világ egy olyan trilógia kezdő tétele, amely jó eséllyel partiban lehet majd a hongkongi Szigorúan piszkos ügyek kortárs klasszikussá nemesedő három opusával.
A szabadság asszonya (Madame Freedom, 1956)
A filmhét kakukktojása A szabadság asszonya, amely az 1950-es évek legnagyobb helyi klasszikusának számít. Han Hyeong-mo alkotása egy férjezett asszony életén keresztül mesél a koreai nők társadalmi helyzetének megváltozásáról. A szabadság asszonya arról nyújt látleletet, hogy a nemi szerepeket is szigorúan szabályozó konfuciánus rend a nyugati típusú modernizáció és a nyugati (elsősorban amerikai) tömegkultúra betörése eredményeképpen lazult fel. Míg a Joseon-érában (1392-1910) a nők valamennyi életkorban egy férfinak (leányként az apjuknak, majd a férjüknek, legvégül pedig a fiuknak) voltak alárendelve, és kizárólag a férjük válhatott el tőlük hét okból (az ún. chilgeojiok tartalmazta például az anyóssal szembeni engedetlenséget, valamint a bőbeszédűség kategóriáját is), Han mozijában Oh asszony kitör a háztartási szolga szerepéből, önálló keresetre tesz szert egy nyugati luxustermékeket árusító boltban, nyugati táncházban mulat és még a szerelmi viszonyoktól sem retten vissza. A szabadság asszonya akkoriban rendhagyó és sokkoló képsorai (a publikus csókjelenettől az ikonikus mambo-táncszcénáig) a mai napig izgalmas mementók a koreai történelem és filmtörténet iránt érdeklődők számára.
Íjak háborúja (War of Arrows, 2011)
A 2011-es esztendő legnézettebb dél-koreai filmprodukciója a kosztümös mozik azon csoportjába tartozik, amely nem bíbelődik sem a történelmi háttér, sem a belpolitikai hatalmi játszmák, sem pedig a szerelmi szálak bemutatásával, helyette inkább néhány tehetséggel felskiccelt karakter köré húz fel egy masszívan akcióorientált cselekményt. Az Íjak háborúja alighanem az utóbbi öt év legimpresszívebb koreai akciófilmje, amelyben egy jól képzett íjász igyekszik kimenteni a húgát a Koreába második ízben betörő mandzsu-seregek hadvezérének karmaiból. Kim Han-min szálegyenes sztorija a játékidő második felében mindennemű sallangot elhagy és egy üldözésre épülő, fantasztikusan izgalmas, monumentális akciószekvenciává sűrűsödik össze. Az Íjak háborúja szemet gyönyörködtető cinematikus párlat, amelyet igazi élmény gyöngyvásznon látni.
Egy lány az ajtóm előtt (A Girl At My Door, 2014)
A tavalyi évben a koreai független filmes szcénából két alkotás emelkedett ki mind a helyi nézőközönség, mind pedig a kritikusok véleménye szerint: a Chun Woo-hee-t sztárstátuszba katapultáló, megrázó erejű Han Gong-ju, valamint az Lee Chang-dong (Peppermint Candy, Secret Sunshine) által patronált rendezőnő, Jeong July elsőfilmje, az Egy lány az ajtóm előtt. Jung magabiztosan levezényelt, karakterközpontú drámája három főszereplőt mozgat: egy ismeretlen okból az Isten háta mögé száműzött szöuli rendőrnőt (Bae Doo-na), egy folytonosan abuzált, ugyanakkor rafinált iskoláslányt (Kim Sae-ron), valamint ezen iskoláslány erőszakos nevelőapját (Song Sae-byeok). Az ifjú rendezőnő tehetséggel alkalmazott információvisszatartási stratégiája mellett a három figura folyamatosan változó hatalmi dinamikája emeli ki az Egy lány az ajtóm előttöt a hasonszőrű dél-koreai indie-mozik tengeréből. A színészi játék hasonlóképp elsőrangú: Bae Doo-na (A bosszú ura, The Host – A gazdatest) remekel a jó lelkű, ugyanakkor labilis lelki alkatú rendőrnő szerepében (aki több soju-t fogyaszt el a játékidő alatt, mint Hong Sang-soo iszákos férfikarakterei), Kim Sae-ron pedig bizonyítja, hogy több egy egyszer megvillanó, cuki gyermekszereplőnél (The Man from Nowhere), hiszen e mozi tanúbizonysága szerint ott van benne egy komoly felnőtt színésznő ígérete.
