A futurista szocreálra vevők a nézők - A hívó

2015. augusztus 10. 08:44 - Huber Zoltán

Egy évtizede megjelent képregényéből Odegnál Róbert tavaly kisfilmet rendezett, mely az egyik legsikeresebb és leglátványosabb magyar sci-fi lett. A hívó hipnotikus, sötét világa elvarázsolta a műfaj rajongóit és az angolszász nyelvterületen is felfigyeltek rá. A siker okairól és a további tervekről a film társszerzőjével, a forgatókönyvet jegyző és társproduceri feladatokat is ellátó Horváth Áronnal beszélgettünk.

A hívót négy amerikai és egy angol tematikus fesztiválon is díjazták. Kaptatok visszajelzéseket, miért tetszett ennyire a film a közönségnek?
A magyar nézőnek természetesen van egy kis előnye, hiszen felismerjük a számítógéppel manipulált, lerombolt Budapestet, látjuk a Lánchidat, a Bazilikát, a Várat. A külföldi közönségnek ezek a képek egészen más élményeket jelentenek, őket inkább a sajátos hangulat ragadja meg. Nekik a kommunizmus inkább valami távoli, egzotikus dolog, ezért szeretnek olyan filmeket nézni, ahol az erre reflektáló tartalmak valódi, megélt tapasztalatokból származnak. Számtalan amerikai mozi készült már képzeletbeli diktatúrákról, de ezek gyakran elvont, kissé homályos elképzelésekre épülnek. A hívó világa viszont egy nagyon is kézzel fogható valóságból indul ki, az elmúlt negyven-ötven évből, amiből sokat tudtunk meríteni. Nálunk egy csomó apróság hitelesíti az elképzelt jövőbeli világot. Robival elmentünk például a Terror Házába és nagyon sokat beszélgettünk arról, vajon az ott kiállított hétköznapi tárgyak, titkosszolgálati berendezések vagy kínzóeszközök hogyan néznének ki száz évvel később egy fejlettebb technikai környezetben. Ezeket az ötleteket gondoltuk aztán tovább és próbáltuk belepakolni a filmbe. A hívóban már csak a terjedelem okán is korlátozottan, de a jelenlegi terveink között egy egész estés film is szerepel, abban majd vaskosabban megjelennek ezek a dolgok.

hivo.jpg

A kisfilm látványvilága egyszerre retro és modern, mely Budapestre a valóságban is nagyon jellemző. Mennyire volt tudatos ez a sajátos keverék?
A filmben szándékosan nem az újabb épületek, a csúcsszuper lakótömbök, hanem a régi romos épületek vannak átdolgozva. Persze magasabb technikai színvonalon látjuk ezeket, de szintén lepusztultak. A képi világgal kapcsolatban azon gondolkodtunk el, hogyan nézne ki a jövőbeli város, a járgányok például, ha mondjuk a Szovjetunió tervezi és gyártja őket. Biztosan minden lomhább, nagyobb, brutálisabb lenne. Volt egy ilyen gondolatunk, a futurizmust szerettük volna összekeverni a szocreállal. A ronda városképet, a kockaépületeket a jövőbe, a modernbe helyezni. A nézőknek valószínűleg nagyon bejött ez a különös miliő, még ha mondjuk a tengerentúlon nem is feltétlenül tudták, miből és hogyan állt ez össze. A képek effajta vegyítése nekik mindenképpen szokatlannak, különlegesnek számított.

A vetítések után kérdezgettek titeket a film világáról, vagy arról, hogyan készült?
Igen, mindenhol nagyon érdeklődőek voltak. Kíváncsiak voltak, hogy kik vagyunk és vannak-e még hasonló dolgaink, illetve hogyan és mennyiből készítettük. Nekünk sajnos anyagi okokból nem volt lehetőségünk kiutazni ezekre a fesztiválokra, de Amerikában szerencsére volt egy kontaktunk, aki jól ismerte a filmet és tudott mesélni a hátteréről és rólunk is. A személyes jelenlét, a megfelelő promóció nélkül egy nagyobb fesztiválon lehetetlen nyerni. Mi is kaptunk például negatív visszajelzést, amiért a díjazás ellenére nem voltunk ott személyesen. Hogy ez mennyire ciki, mi pedig szabadkoztunk, hogy csóró magyar filmesek vagyunk és erre nem volt keret.

Biztosan néztek egy nagyot, mikor megtudták, mennyiből hoztátok össze…
Hát igen, nagyon kevésből, de nekünk azért mázlink is volt. A színészek szimpátiából vagy kapcsolatokon keresztül jöttek, a stúdiót ingyen használhattuk. Kint nehezen képzelik el, hogy egy ilyen filmet ennyi pénzből (körülbelül egy millió forint) össze lehet hozni. Amin talán a legjobban csodálkoztak, hogy az utómunka oroszlánrészét Robi otthon, a saját számítógépén csinálta.

A hívó születése és sikere azért is különösen örömteli, mert itthon sci-fi tényleg csak elvétve készül. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?
Van ez a régi tévképzet, hogy ez a műfaj mennyivel drágább a többinél, ami a mostani technikával már tényleg csak részben igaz. Ez a kisfilm afféle bizonyíték is erre – lám, pár ember három nap forgatással és egy számítógéppel képes egy tizenhét perces művet összerakni. Persze a történet nagyobb része egy szobában játszódik, a legtöbben mégis a különleges látványra és az erős hangulatra emlékeznek. A másik ellenérv az szokott lenni, hogy a sci-fi nagyobb részt még mindig inkább rétegműfaj. Ma már ez is csak fenntartásokkal igaz, hisz szerencsére egyre több ellenpélda van, és akad jó néhány kasszasiker. Egy filmnek mindig meg kell találnia a saját közegét és közönségét, így volt ez A hívó esetében is.

A film fesztiváloztatását befejeztétek. Mik a további terveitek, miken dolgoztok most?
Ahogyan már szóba került, A hívó világában játszódó egész estés filmet szeretnénk csinálni. Egy jobban átgondolt, részletesebben kibontott sztoriról van szó, melyben tovább erősítenénk a noiros elemeket. Mikor a kisfilmen dolgoztunk, nagyon sok háttéranyag gyűlt össze ezzel a jövőbeli szocialista diktatúrával kapcsolatban. Sok ötlet jött erről a világról, a karakterekről, az itt élő emberekről, az ő hétköznapjaikról. Az új sztoriban ezek már sokkal tudatosabban benne vannak, ahogyan Budapest is megjelenik, de a megjelenő helyszíneket természetesen átalakítottuk. Robi pedig a Noiré című kisfilmje utómunkálatain dolgozik. Ez az MTVA forrásaiból készül és inkább film noir lesz, valahol a képzelet és a valóság határán, önéletrajzi elemekkel.

 

A hívó díjai:

  • Dragon Con, Atlanta: legjobb sci-fi rövidfilm
  • Shriekfest sci-fi és horrofesztivál, Los Angeles: legjobb sci-fi rövidfilm
  • Phoenixi nemzetközi sci-fi és horror fesztivál: legjobb sci-fi rövidfilm
  • Nine Worlds sci-fi fesztivál, London: legjobb 10-30 perc közötti sci-fi rövidfilm
  • Other World sci-fi fesztivál, Austin: legjobb VFX-trükkök rövidfilm kategóriában
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr597695260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.