Kemény felütéssel indul John le Carré 1999-ben megjelent regénye: izzadós brit úriembert, a címadó Single-cég jogászát kínozzák meg és végzik ki videokamera előtt Törökországban – a pontos okokat ő maga se tudja. Hogy mi köze van ennek egy gyerekek szórakoztatásából élő bűvészhez és a Szovjetunió felbomlásához, bűn lenne elárulni egy recenzióban (főleg az elején), mert ezúttal tényleg igaz, nem csak szlogen: e regény teljes kiélvezése érdekében csak a szükséges minimumot szabad előzetesen megismerni (a sztori egyes szálait éppen csak felvillantó fülszöveg ebből a szempontból [is] remekül betölti a funkcióját).
Annak ellenére igaz ez, hogy le Carré ezúttal is csak keretnek használja a mozgalmas bűnügyi regény külsőségeit, jó szokásának megfelelően ismét morális kérdéseket boncolgat (konkrétan a hűség-árulás problematikáját) és érzelmi – baráti-rokoni-szerelmi – viszonyokat helyez a középpontba (főleg egy lelkiismeretes fiú ellentmondásos kapcsolatát léha apjával). Egy ilyen mű esetén „egyik” nem működhet jól a „másik” nélkül, azaz le Carrénak egy teljes értékű krimit meg kellett írnia, ha azt akarta, hogy az olvasó komolyan vegye mindazt a tartalmat, ami súlyt és értelmet ad az önmagában „csak” szórakoztató történetnek (a „csak”-ot jelen esetben célszerű idézőjelbe tenni). A helyes arányok eltalálása kiváló egyensúlyérzéket követel meg a szerző részéről, amivel – az irodalombarátok nagy szerencséjére – a termékeny le Carré rendelkezik is, legalábbis az esetek nagy többségében.
A már említett kemény felütés után a cselekmény látszólag egészen más tónusban folytatódik, lassul a tempó is, ami elveheti a türelmetlenebb olvasók kedvét a szövegtől, de nagy hiba lenne a Single & Single-t 40-50 oldal után könnyelműen félrerakni. Le Carré ezúttal nem kifejezetten kémregényt írt, a gondos jellemrajz és mély emberi dráma a felszínen inkább pénzügyi-politikai machinációkkal foglalkozó bűnügyi regény formáját ölti, aminek mindössze a hátterét adja az író „szokásos” témája (titkosszolgálati mindennapok és krízisek a hidegháborúban, illetve után), és aminek felépítésekor a súlypontokat is célszerű volt máshová helyeznie. Megéri azonban kitartani a főszereplő, Oliver Single oldalán az akcióban és intrikában szegényesebb (és meglehetősen titokzatos) fejezetek közben is, egyrészt mert így bontakozhat ki később a történet – a sok kis és nagy rejtély – a maga teljességében, másrészt mert mélységében meg kell ismernünk a Fiút ahhoz, hogy átélhetővé váljon az ő személyes tragédiája, ambivalens viszonya az Apával (és az Anyával, és a Halott Testvérrel, és az Apa Szeretőjével, és a Szerelmekkel, és a Hivatással… tulajdonképpen az Élettel magával).
Az a személyes tragédia, ami a Wikipedia tanúsága szerint – nem túl meglepő módon – jelentős részben David John Moore Cornwell (alias John le Carré) személyes tragédiája is, aki Oliver és Tiger Single történetében tulajdonképpen a saját ifjúkorát és apja valós természetének felismerését írta meg. Oliver Single jól átérezhető fájdalma bizonyos értelemben csak extra tehát, de már önmagában érdemessé teszi a könyvet a figyelemre: az olvasó egy karakteres, nívós le Carré-krimi és egy fajsúlyos családi dráma mellett gazdagabb lesz egy őszinte, mély, átélhető szembenézéssel – az illúziók katartikus erejű elmúlásával.
