Judd Apatow és gyakran csak „istállóként” emlegetett, ma már rendkívül neves alkotógárdája az elmúlt bő másfél évtizedben új életet lehelt az amerikai mainstream vígjáték fontosabb műfajaiba. Az író-rendező-ötletgyáros neve vonzó márkaként és garanciális védjegyként működik, az Apatow-produkciók egységes világszemléletükről és összetéveszthetetlen humorukról ismerszenek meg. A produceri felügyeletével (és néha írói közreműködésével) készülő Csajok tovább bővíti az alkotói univerzumot, a széria alapkoncepcióját megálmodó Lena Dunham ugyanis az ikonikus női sorozatok alapképleteit „apatowizálja”. A Szex és New York, a Jóbarátok és A pletykafészek erősen személyes átértelmezéséből elismert és kedvelt széria született.

Az epizódok túlnyomó többségét maga Dunham írja és rendezi, sőt a központi karaktert is ő maga alakítja. A művésznő a saját élményeiből merített ihletet, saját frusztrációit, szorongásait és kétségeit írja ki magából. A Csajok tehát erősen szerzői, de nagyon tudatosan felépített produkció, mely az Apatow-komédiák bevált megoldásait az Y-generáció nagyvárosi huszonéveseire szabta. Dunham rendkívül ügyesen és kreatívan használja a mentora által sikerre vitt humorforrásokat. Nagy felismerése, hogy az infantilizmus, a naivitás és a lúzerség ismertetőjegyei nemcsak a húszas-harmincas borostás férfiaknak állnak jól. A sorozat karakterei – legyenek lányok vagy fiúk – egytől-egyig a felnőtt-lét kihívásaival, a hétköznapok gondjaival és nagy adag önbizalomhiánnyal küzdenek. Magánéleti válságaik, önértékelési zavaraik és a kiábrándító szakmai tapasztalataik csak látszólag Y-generációs tünetek. Az örök nemzedéki problémák változatlanok, valójában csak a fogalmazásmód változott.

Négy befutott, magabiztos New York-i szingli helyett négy labilis huszonéves lány barátsága kerül a középpontba. Szimpatikus hőseinket ugyanaz a neurózis sújtja, mint a fiatal Woody Allen figuráit. A Jóbarátok kedves csodabogaraihoz hasonlóan ők is elkeseredetten próbálnak egyéniségek maradni és némi odafigyelésre, szeretetre vágynak leginkább. A pletykafészek és a hozzá hasonló szériák szép és gazdag kirakat-fiataljai helyett szereplőink testi-lelki adottságai hangsúlyozottan szembe mennek az uralkodó ideákkal. A tengerentúli kritika a sorozat hitelességét és friss látásmódját ünnepli, Dunham azonban nem tesz mást, csak következetesen használja az Apatow-istálló nyersebb, keresetlen stílusát. Szókimondó stílusa, nyíltabb testábrázolása egyáltalán nem forradalmi, csak eddig kevesebb nő alkotott ebben a műfajban. Ez a helyzet, köszönhetően Dunham sikerének is, mostanság szerencsére változóban van. A Broad City polgárpukassztó komika-párosának remek szériája például biztosan nem kapott volna zöld utat az előd sikere nélkül.

A Csajok minden tekintetben őszinte és valósághű kíván maradni, ezért a magazinok látványvilágát idéző manírok helyett a dokumentarista filmnyelv eszköztárát használja. Átlagos figuráink szenvtelenül fogalmaznak, és minden tekintetben feltárulkoznak előttünk. A kamera ellesi ezeket a pillanatokat és nem akarja kiszínezni a történéseket. A széria látszólag szakít a hagyományos férfiközpontú nézőpontokkal és feminin szemszögből közelít a hősnők problémáihoz. A fizikai és mentális tulajdonságok kompromisszumok nélküli elfogadása, a szexualitás tabuk nélküli megélése, illetve a kreatív önmegvalósítás és a karrier ellentmondásai valóban hangsúlyosak, a Csajok dilemmái azonban egytől-egyig a klasszikus, nagyon is konzervatív értékek körül forognak. Szereplőink kétségtelenül nyitottak és a tévedéseik ellenére is tovább kísérleteznek. Bizonytalanul botladozva, kitartóan keresik a saját útjukat, néha vicces szituációkba keverednek, máskor megijednek, de ők is a család, a barátság és a szerelem megváltó erejében bíznak. Ez a felismerés felszabadítóan hat a célközönségre, hisz kénytelen rádöbbenni arra, hogy ezek a különc figurák végeredményben pontosan olyanok, mint ő maga.

Dunham remek érzékkel tapintott rá a célközönség elvárásaira, sorozata az ismerős motívumok és a kölcsönvett alkotóelemek ellenére is spontánnak, őszintének és realisztikusnak tűnik. A finomabb poénok, a vaskos önirónia és a frivol jelenetek jótékonyan terelik el a figyelmet a jellemkomikumra épülő hagyományos dramaturgiáról, az újracsomagolás tehát minden szempontból sikeres. Bár a Csajok az első két évad után egyre látványosabban veszít a lendületből és a most véget ért ötödik évad a szappanoperásodás félreérthetetlen tüneteit mutatja, Dunham receptje még mindig alkalmas az elhasznált alkotóelemek sikeres újrafazonírozására. A kedvelt típusfigurák és bevett esztétikai megoldások kifordítása, a divathullámok és szépségeszmények látványos elutasítása a maga paradox módján követendő mintát és irigyelt kultuszt teremt. Nem véletlen, hogy a sorozat pillanatok alatt a hipszter-kultúra sokat hivatkozott nagy kedvence lett.