Filmvilág blog

DokuNomádok az Urániában

2015. április 29. - filmvilág

Először mutatkoznak be a nagyközönségnek az SZFE nemzetközi dokumentumfilmes mesterképzésének hallgatói. A három rangos európai egyetemen folyó „DocNomads” elnevezésű kurzus első nyilvános vetítése május 5-én, kedden este 7-kor az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz.

docnomads_plakat_web.jpgA DocNomads egyedülálló filmes művészeti képzés, amely három európai egyetem együttműködésével jött létre. Különlegessége, hogy a dokumentumfilm-rendező mesterszakos hallgatók szemeszterenként vándorolnak az iskolák között, így tanulmányaikat – összehangolt tanterv alapján – Lisszabonban, Budapesten és Brüsszelben végzik. A program vezetője Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező.

A dokumentumfilm készítés virágkorát éli Európában, számtalan alműfajjal, egyre nagyobb közönség érdeklődéssel. A DocNomads ebben igazi különlegesség: a világ több mint 20 országából érkező hallgató tanul együtt, Európa három kultúrájában csiszolva rendezői képességeit. Első nyilvános vetítésükön 7 alkotást láthatunk, melyből 3 diplomafilm, a többi pedig Budapesten forgatott vizsgafilm. Az alkotók jó filmes érzékkel rendelkeznek, szociálisan és morálisan érzékenyek, empatikusak, kreatívak, s mind egyetértenek abban: a dokumentumfilm rendezés több mint szakma, a dokumentumfilm rendezés világszemlélet.

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház, Rákóczi út 21.
Időpont:
2015. május 5., 19 óra

A vetítést megnyitja: M. Tóth Géza rektor, SZFE
A nemzetközi felsőoktatási programot ismerteti: Beke Márton, Tempus Közalapítvány
Élményeiről beszámol: Diana Pacheco (Ecuador) és Svitlana Shymko (Ukrajna)

A vetített filmek:
1.         Tarek Raffoul: Red White Green (Libanon)
2.         Zurbó Dorottya: Songs About Home (Magyarország)
3.         Alyx Ayn Arumpac: Garázs Inventory (Fülöp-szigetek)
4.         Muhammad Rahman Shohel: A Passagem (Banglades)
5.         Rommert Schrijver: Super 98 (Hollandia)
6.         Diana Pacheco Lagutienko: Path (Ecuador)
7.         Svitlana Shymko: The Doctor Leaves the Last (Ukrajna)

A filmeket eredeti vagy angol nyelven, angol felirattal vetítik. Kedvezményes jegyek az Uránia jegypénztárában válthatók.
A képzésben résztvevő három egyetem: Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest, LUCA School of Arts, Campus Sint-Lukas, Brüsszel, Universidade Lusófona de Humanidades e Technologias, Lisszabon.

A következő évfolyamra szeptember 15-től lehet jelentkezni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr627408352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása