A mágikus realizmus nem Latin-Amerika privilégiuma. Őserejű mese a Mississippi-delta vidékéről.
Beasts of the Southern Wild – amerikai, 2012. Rendezte és írta: Benh Zeitlin. Kép: Ben Richardson. Zene: Dan Romer. Szereplők: Quvenzhané Wallis (Hushpuppy), Dwight Henry (Wink). 93 perc.
Vetítik: Film Café - 21:50
Eljött a világvége. Nem egy bolygónkat érintő apokalipszis, a végső Armageddon, vagy a végítélet napja, de mindenképpen vége egy világnak. Az a mikro-univerzum, amelyben főszereplőink éltek, eltört, tönkrement. Hogy mitől, hogyan: a természet kegyetlensége és az emberi korlátoltság egyaránt tehet róla, összefüggő és széttartó okok és okozatok, amelyek nem nyújtanak megoldást, és érthetetlenek a világvége túlélőinek. Mikor a racionalitás képtelen kielégítő válaszokat adni – és egy bizonyos szinten túl képtelen –, akkor jut szerepe a természetfelettinek és egy érzékeny lelki világgal megáldott kislány élénk képzeletvilágának.
Úgy él a hatéves Hushpuppy és apja a nagyváros gátján túl, egy tengerrel körbevett apró városkában, mint egy civilizációtól távoli bennszülött törzs tagjai; az utolsó barbárok, akik még nem távolodtak el a vad élettől, akik élvezik az életet, de elfogadják annak végét is, amíg az természetes. Egyszerre naturalisztikusan nyers és szimbolikusan absztrakt világ ez, a kislány szemében egy komplett univerzum, egymással kommunikáló szívek lüktetésének hálózata, bonyolult organizmus, melynek minden tagja tökéletesen illeszkedik az egészbe. Ha egy darabja eltörik, az egész eltörik – narrálja bölcsen Hushpuppy, mikor rájuk szakad az ég, hogy eltörölje a föld színéről a Teknőt, a kis várost, és vele lakóit. A pusztító özönvíz elűzi a sárkupac vidám lakóit, megsemmisíti az otthonokat, elvágja az ott rekedtek minden alapvető ellátástól. Ebben a helyzetben minden épeszű (vagy a jólétbe belekényelmesedett) embernek a segítségkérés jutna eszébe, de ők nem engednek. Apja nem hagyja, hogy meneküljenek, nem engedi, hogy lánya gyenge legyen, így Hushpuppy megpróbálja megmenteni a világukat, amit – szerinte – az ő gyengesége tett tönkre. A kislány megküzd a természettel, a gáton túli arctalan tömeggel, az apjával, saját magával, hogy erőt és bátorságot találjon.
Benh Zeitlin első egészestés, de rögtön Sundance-díjas filmje sok tekintetben korábbi rövidfilmjének, a Glory at Sea-nek folytatása: hangulatban, képi világban, témában. A korábbi film egy özönvíz (konkrétabban a Katrina hurrikán) által elsöpört város lakóiról szól, akik hajót építenek, hogy visszahozzák a tenger alatt ragadt szeretteiket a halálból. A Luc Alibar színműje alapján írt transzcendentális kaland A messzi dél vadjaiban nem áll meg a városka víz alá süllyedt határainál, kilép a gáton túl, hogy még szívhez szólóbban vágyjon onnan vissza, és megjárja a vadak dicső múltját, mikor még az őstulok volt az élet királya. Az elbűvölő kislány, aki magával ragadó személyével betölti a vásznat, valami elemit és univerzálist keres a világban, az egészet akarja megérteni, hogy megmentse azokat, akiket szeret. Benh Zeitlin a Glory at Sea-nél is kiforrottabb hangon szólal meg, már-már zavarba ejtő őszinteséggel, de mindenképpen határozottan. A történetet erősen vezeti Hushpuppy narrációja a Teknőről, a vágyairól, félelmeiről, amikkel szemben áll a való világ kíméletlensége. Zeitlin korábbi munkájánál is részt vevő, és erre az alkalomra felkutatott Louisiana-beli helyieket kért fel a szerepekre, nem színészeket, hanem karaktereket keresve, akik magukat tudják adni a vásznon. Quvenzhané Wallis olyan élettel tölti meg a vásznat, amire jóval idősebb és profibb színész társai sem lennének képes, játéka az apját játszó Dwight Henryvel lüktető és feszültséggel teli, mindenképpen ösztönös. Az eseményeket sem a külső befolyások alakítják, hanem a városka megmaradt lakói – főleg a lány és apja – közötti viszony, ahogy egymásnak robbannak az indulatok és az érzelmek.
Ugyanakkor nem csak Hushpuppy hangja emelkedik el a külvilágtól, a Zeitlin és Dan Romer által írt zene önmagában is a transzcendens felé kapaszkodik, amihez aztán a történet egyre valószerűtlenebb eseményei húznak még közelebb. A mágikus realizmus felé törekedve a történet a misztikum gyökereit az ősemberek spiritualizmusában és az állati ösztönökben keresi, ami szemben áll a szívtelen, mesterséges világgal a gát túloldalán. Zeitlin szeretne ide visszatérni, ebbe a törékeny, de ösztönös világba, melyben az erősebb vad megfékezhetetlenül legyőzi a gyengébbet, és filmjét minden aspektusában ilyen vad erővel nemesíti.
Lovas Anna
