Az ember, akit Wallenbergnek hívtak

2015. február 06. 16:00 - Bilsiczky Balázs

Beszélgetés Sipos József rendezővel

Az elveszett európai, Sipos József fikciós dokumentumfilmje Raoul Wallenbergről, már látható a mozikban.

az_elveszett_europai_plakat.jpgSokáig dolgoztatok a filmen. Mi volt a kiindulási pont?

Egészen pontosan három éve foglalkozom a témával. Akkor egy barátom bemutatott egy nem svéd, nem is ott élő, de Svédországhoz és Magyarországhoz is köthető, Lundmark nevű úriembernek, akit (ahogy engem is) régóta érdekelt Raoul Wallenberg (1912-1947), a szülei ráadásul személyesen ismerték őt. Az összes eddigi filmem az emberi természetről, az emberi viselkedésről szólt, érzésekről, gondolatokról. Wallenberg esetében is elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy milyen lehetett maga az ember. A róla készült filmek gyakorlatilag csak arról beszélnek, hogy megérkezett ide, Budapestre, és hogy mi mindent csinált itt. De hogy valójában ki volt ő, hogy miért csinálta azt, amit csinált, és hogy honnan indult ez az egész történet, az homályban maradt. Sokat olvastam erről, sokat foglalkoztam vele, de sehol nem találtam meg azokat a pontokat, amelyek eloszlatták volna ezt a homályt.

Mindig jellemző volt Wallenbergről, mint egyfajta romantikus hősről beszélni.

Igen, egy mitikus figura volt, akiről nem tudtuk, hogy miért lett azzá, ami volt. Amikor találkoztam az említett úriemberrel, azt mondta, adjunk be pályázatokat, és felajánlotta a segítségét, mivel sok svéd kapcsolata is van. Ezek közül a kapcsolatok közül viszont valami miatt egy sem működött. Senki nem segített és nem adott egy fillért sem, beleértve magyar vagy nemzetközi zsidó szervezeteket, de még különböző Wallenberg-alapítványokat is, vagyis minden olyan lehetséges vonal holtvágánynak bizonyult, ahonnan erre a filmre pénzt szerezhettünk volna. A Filmalapnál pedig nem is próbálkoztam, mert először azt hittem, hogy ebből nem mozifilm lesz, hanem egy televíziós dokumentumfilm, a Filmalap pedig csak mozifilmeket támogat.

Egy korábbi interjú szerint az MTVA-t is megkerested.

Igen, 2012-ben, de ott sem támogatták. Mindezek dacára úgy gondoltuk Lundmark úrral, hogy előbb vagy utóbb hátha mégis lesz valamilyen lehetőség, így aztán belevágtam az előkészületekbe. Sok emberrel beszéltünk Svédországban, majd adódott egy lehetőség, hogy fogadna minket Wallenberg húga. Tulajdonképpen ekkor már elő volt készítve a film, de még nem gondoltam, hogy érdemes fikciós jeleneteket beletenni, vagy azt, hogy rengeteg archív anyag kell hozzá. Egyelőre ott tartottam, hogy megismerjem a történetet, úgy, ahogy azt a vizsgált figura testvére elmeséli.

Később, 2014-ben, a 70 éves évforduló apropóján kiírt Holokauszt-pályázattal voltam úgy, hogy teszek itt is egy próbát, hiszen ez mégis egy célzott történet, furcsa lenne, ha itt is elutasítanák. Nem utasították el és megkaptuk a pénzt, vagyis a tervekből és az ötletekből végre össze tudtuk állítani a filmet. 30 milliót kaptunk, megcsináltam az első költségvetést, és rögtön azt gondoltam, hogy egy „beszélő fejek” típusú filmre ez nagyon sok pénz, úgyhogy csináljunk belőle valami újszerűbbet, érdekesebbet. Ekkor gondolkoztam el azon, hogy bővítsük ki Wallenberg történetét, helyezzük őt el a kor történelmi kontextusában. Magyarországnak mindig az volt a legnagyobb baja, hogy soha, semmit nem beszéltünk ki és nem foglaltunk össze. Itt rengeteg ember van, aki érdekelt ebben a történetben, mivel az országban szinte nincs is olyan család, ahol ne lenne valamilyen, közeli vagy távoli, zsidó kapcsolat. Ez egy kis ország, ahol több száz éven át együttélés volt a különböző származású emberek között – ez a filmből is kiderül.

Nina néni, Wallenberg testvére, aki 92 évesen is teljesen összeszedetten mesélt erről az egész történetről, nagyon érdekes dolgokat mondott, de akkor már úgy gondoltam, hogy vegyünk föl jeleneteket is, mert nem volt elég archív.

rw030.jpg

Még ha néhol érződik is, hogy mit gondoltok bizonyos történelmi kérdésekről, döntésekről, alapvetően egy semleges nézőpontot képvisel a film.

Azt szerettem volna, ha őszintén beszélünk arról a világról, arról a politikáról, arról a Magyarországról, amelyről nagyon keveset hallunk, mert mindig csak valamelyik oldalról beszélnek róla. Végre beszéljünk úgy, hogy senkit nem akarunk bántani, és mindent el akarunk mondani, amit a mai tudásunk szerint összeszedhetünk. Ehhez kitűnő interjúalany volt Komoróczy Géza, aki óriási szaktekintély a témában, mindegyik fél elfogadja őt, és rendkívül őszinte ember. Beszéltünk rajta kívül Szita Szabolccsal, aki korábban a Holokauszt Múzeumot vezette, ezért úgy gondoltam, hogy mindenképp helye van a megszólalók között. Ezután felkerestünk néhány külföldi szakértőt, és lassan összeállt a kép, megismertem Wallenberg valódi történetét. Ez az ember egész életében szerencsétlen volt, mindig nagyon akart, de soha nem sikerült neki, és ami a legfontosabb, hogy soha nem is volt igazi Wallenberg, csak szeretett volna az lenni. Wallenbergnek lenni ugyanis olyan, mintha valaki Medici, Rothschild vagy Rockefeller. Az egy egészen más világ.

Ez az ember viszont viselte ugyan a nevüket, de tulajdonképpen soha semmi köze nem volt hozzájuk. Ha valaki olyan hendikeppel születik, hogy a születése előtt három hónappal meghal az apja (Raoul Oscar Wallenberg), az óriási tragédia. Ettől kezdve a nagyapja foglalkozott vele, de amikor ő is meghalt, már nem volt apai ágon Wallenberg-felmenője, így egyfajta kitaszítottá vált a dúsgazdag családban. Amit pedig még éreztem a történetben, az az, hogy Magyarországon lehetőségei lettek. Ezt mindannyian ismerjük, hogy a külföldről ideérkező, nagynevű emberek mindig jó lehetőséget kapnak, rögtön bekerülnek a felső körökbe, anélkül, hogy tudnánk: kicsodák is ők valójában. A történetnek ez a része is tipikusan magyar egyébként.

w2.png

Mindenesetre úgy gondoltam, hogy ezekről a dolgokról most már jelenetekbe, részletekbe sűrítve kell beszélnünk, elsősorban a fiataloknak. Azoknak az időseknek ugyanis, akik ezt átélték, nem kell elmesélni, hogy mi történt, mert emlékeznek rá. A fiataloknak viszont nagyon fontos megmutatni az akkori eseményeket, nehogy ez az egész megismétlődjön. És itt nem csak a Holokausztról beszélek, hanem az emberek közönyösségéről, vagy a világgal való kapcsolatot megszüntető politikáról, ami egyértelmű aktualitást is ad a filmnek.

Felteszem, a fiatalok megszólítását hivatott szolgálni a rendkívül eredeti és modern forma is.

Így van, a forma pontosan ezt a célt szolgálja. Ennek a filmnek ugyanis különösen fontos része a látvány. Próbáltuk visszahozni azt a világot, ami akkor volt, de egy modern, még nem látott változatban, hogy egy mai fiatal néző is odafigyeljen, hogy hoppá, ez egy érdekes dolog! Láthattuk már Budapestet negyven, hetven vagy száz évvel ezelőtt filmeken, de animációkkal földíszítve még nem. Ráadásul ezek az animációk egyáltalán nem öncélúak, hanem utat mutatnak az események folyásában.

Ugyanilyen jelentőséggel bír a zene vagy a különböző hangeffektek használata?

A zenét és a hangokat összerakni nagyon nehéz dolog volt, mert minden kis apró részletet pontosan oda akartunk tenni a helyére, ahova az való. Rendkívül fontosnak tartom egy film hangzásvilágát, nagyon sokban hozzájárulhat ahhoz, hogy érdekessé tegyünk egy történetet. A zene hangulatot ad a filmnek, pláne, ha változatos és az aktuális jelenethez kapcsolódik. Jó példa erre az, amikor Wallenberg amerikai tartózkodásáról beszélünk: egy pillanat alatt átváltunk swingre, ami a kor tipikus amerikai zenéje volt, és rögtön ott is érezzük magunkat a negyvenes évek Amerikájában.

rw070.jpg

Eleinte tettetek rá kísérleteket, hogy utánajárjatok: vajon mi történt Wallenberggel az után, hogy az oroszok elvitték. Ez a szál végül miért nem kapott helyet a filmben?

Arra jöttem rá, hogy végeredményben egy ember, aki eljutott idáig, ahova eljutott, megtette azt, amit megtett, majd eltűnt a süllyesztőben, a mi számunkra onnantól kezdve gyakorlatilag elérhetetlenné vált. Azt gondoltam, hogy ezt a tragédiát akkor tudom a leginkább megmutatni, ha itt elvágom a történetet, és a végén párhuzamba állítom például azzal a Kurt Becherrel, akit nem vitt el senki, később a német-magyar kereskedelemben dolgozott, holott a háború idején gyakorlatilag kifosztotta az országot és tönkretette az egész magyar gazdaságot.

Wallenberg későbbi sorsáról pedig csak feltételezések vannak, és én egyrészt nem szeretek feltételezéseket betenni egy filmbe, másrészt az ő szerepe ott véget ért, el lett vágva a sorsa. Az pedig megint egy feltételezés, hogy őt az oroszok túsznak akarták, csak azzal nem számoltak, hogy nem fog kelleni sem a Wallenbergeknek, sőt egész Svédországnak. Erről viszont már nem nekünk kell beszélni, hanem a svédeknek vagy mindazoknak, akik egész egyszerűen lemondtak róla. Senkinek nem volt igazán fontos – ezért tűnt el.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr427147173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu