Digitális Verzió

2014. november 20. 17:11 - Bilsiczky Balázs

Z-generációs élmény

A múlt vasárnap véget ért Verzió az idén DIGITÁLIS FORRADALOM címmel külön blokkot szentelt az emberi jogok, valamint a mindennapjaink részévé vált internethasználat és elektronikus megoldások közti, első hallásra talán nehezen érthető összefüggések bemutatásának.

A legnagyobb várakozás az idei Sundance-en debütált, majd azóta fesztivál-kedvenccé lett Netfüggőket övezte, Shosh Shlam és Hilla Medalia izraeli-amerikai gyártásban készülő filmjét, amely a Kínában 2008 óta hivatalosan is mentális betegségként kezelt internetfüggőségről beszél. A rendezők azonban (a különösen a fiatalokra jellemző addikció vizsgálatán túl) a Kínában több száz kezelőhely egyikének működésére fókuszálnak, arra a kérdésre keresve a választ, hogy valóban a gyógyítás szándékáról, vagy inkább a kínai állam internet elleni harcáról és egyfajta átnevelő táborok kialakításáról szól-e a történet. Az internetfüggőség léte vitathatatlan, ahogy az is, hogy a probléma orvoslást igényel, az viszont már egyáltalán nem mindegy, hogy mindez milyen eszközökkel történik. A Peking külvárosában létrehozott Daxing Kezelőközpont gyakorlatilag egy fiatalkorúak börtönének felel meg, legalábbis ami a folyosókat elválasztó vasrácsokat, a kötelezően előírt napirendet vagy egyenruha-viselést, legfőképp pedig a rendszeresen használt magánzárkákat illeti. A nap különböző szakaiban előírt közös, udvari torna (kvázi gyakorlatozás), illetve a felügyelő-személyzet sokszor igen goromba és megalázó viselkedése máris felveti az ápoltak alapvető jogainak semmibevételét, ahogy az is, ahogy sokan bekerülnek az intézetbe. Van, akit a szüleik orvosi vizsgálat címszó alatt visznek be, majd hagynak ott, de olyan is előfordul, hogy altatóval vagy nyugtatóval szedálják le a gyereket, aki egy nyolcágyas cellában tér magához, azt sem tudva, hol van és hogy került ide.

webjunkie02.png

Ezen a ponton pedig el is érkeztünk az alapvető problémához. Ahogy minden függőség, úgy az internet vagy az online játékok túlzott használata sem a semmiből jön. A kamera elé ültetett fiatalok kivétel nélkül elmondják, hogy mennyire magányosak otthon (ami összeköthető a ’79-től érvényes egykepolitikával), hogy a szüleik – idő híján – abszolút nem foglalkoznak velük, és ha „csak” közepesen vagy annál is gyengébben teljesítenek az iskolában, az égvilágon semmi elismerésben nincs részük egy olyan társadalomban, ahol kizárólag a teljesítmény számít. Ezért is fordulnak például az online játékok felé, és ezért játszanak látástól vakulásig, mert a virtuális világ egy lehetséges színtér, ahol a legjobbak közé tartozhatnak – pláne, ha napi tíz órákat töltenek a számítógép előtt. Az intézményből „gyógyultan” távozó kamaszokban viszont láthatóan már akkora törés van, amit a kezelés során alkalmazott családterápiák sem képesek összehegeszteni. A Netfüggők, jóllehet egyéni sorsokat mutat be, de mégsem a benne szereplők személyes történeteinek füzére, hanem kőkemény, általános kritikája az alkalmazott rehabilitációnak, ami érzésem szerint nem több, mint a kínai diktatórikus rendszer háborúja az internethasználat ellen – selyempapírba csomagolva.

Egészen más szemszögből, a liberális nyugati demokráciák kultúrrendszeréből, mégis kritikusan közelít az internet térhódítása felé A való életben című brit dokumentumfilm is. A mellett, hogy az alkotók nem vitatják a világháló hasznosságát, úgy érzik, túlléptük a valós és a virtuális tér közötti, egyre elmosódottabbá váló határt. A kissé didaktikusan megfogalmazott vélemény szerint az internetet (és más, online rendszereket) leginkább használó Z-generáció tagjai már nem az előnyös tartalmak miatt lógnak naphosszat a neten, hanem a sokszor vitathatatlanul káros, sőt veszélyes oldalakra, alkalmazásokra szűkül az érdeklődésük. A különböző chat-szobák vagy akár társkeresők résztvevőinek anonimitása igen komoly kockázatot jelent a naiv, meggondolatlanul ismerkedő, magukról szinte mindent kiadó fiatalok számára. Nem tudni ugyanis, hogy „ki van a vonal túlsó végén”, és hogy milyen szándékkal van jelen a virtuális világban. Megrázó, egyben jellemző példa az egyik interjúalanyé, akit szexuálisan próbáltak kihasználni ismeretlenek, pénzzel próbálva őt magukhoz vonzani, amiből aztán megveheti magának a legújabb és legmenőbb kütyüt, belekerülve egy olyan spirálba, ahonnan egy idő után szinte lehetetlen kiszabadulni. A film egyrészt a felelősségteljes használatra hívja fel a figyelmet, illetve arra, hogy nem minden az internetről és a felugró pop-up ablakokra történő össze-vissza kattintgatásról szól. Létezik még élet az url-címeken kívül is, ami legalább annyi – ha nem több – élvezet nyújthat, mint a közösségi oldalakon eltöltött, sokszor egyébként teljesen felesleges hiperaktivitás.

masteroftheuniverse01_1.jpg

Némileg kilóg a szekció négy darabja közül A világ ura című német produkció, Marc Bauder rendező munkája. Főhőse Rainer Voss, egykori bankár és befektetési szakember, aki a ’80-as években valóban a világ urának gondolta magát. A vadkapitalizmus gátlástalan világában irdatlan összegeket bezsebelő, mára munkanélkülivé lett üzletember személyes vallomása kerül rögzítésre a múlt és a jelen pénzügyi rendszerének összehasonlíthatóságáról, a posztmodern kor elektronikus kereskedelmi szisztémájának hátulütőiről, amelyek többek között az évek óta zajló világgazdasági válság okozói is voltak. A tőzsde vagy a bankrendszer működése mára szerinte átláthatatlanná vált, legalábbis a Föld népességének majdhogynem egésze számára, és ez az a pont, ahol Bauder filmje az emberi jogokhoz köthető. A kizsákmányolás témakörét és a hétköznapi ember tudatlanságának kihasználását más munkák is érintették, Voss viszont a történet egykor aktív, ma már passzív, de mindenképp kompetens szereplőjeként a digitális korral beköszöntő új gazdasági rendszerre összpontosít. A szebb napokat is látott, akkor még zsúfolt iroda ablakából kitekintő arcon észrevehető a korábban ő maga által is gyakorolt kihasználásból adódó lelkifurdalás szikrája, de így vagy úgy, valódi hozzáértéssel vázolja a jelenlegi helyzetet, mély pesszimizmussal tekintve a jövőbe.

Végül, visszatérve az internet tematikájához, a világhálót használók nagy többsége számára érdekes Simon Klose-mozi, A Pirate Bay-ügy kerül terítékre. Ha valakinek esetleg be kellene mutatni a címszereplőt: a Pirate Bay a világ legnagyobb fájlcserélő oldala, amin keresztül éveken át gond nélkül osztották meg egymással a legkülönbözőbb tartalmakat a felhasználók. Igen ám, de néhány évvel ezelőtt Hollywoodban és a zeneiparban is túlcsordult a pohár, és pert indítottak az oldal üzemeltetői ellen a szerzői jogok megsértése miatt. Klose munkája úgy indul, mint egy bűnügyi játékfilm: menekülés az autóba pakolt szerverekkel, közben sejtelmes telefonhívások és az éjszakai Stockholm szürkés-kék fényei. A fim a botrány kirobbanásának kezdetétől, 2008-tól a 2010-es végső ítéletig követi végig az eseményeket. A három fő vádlott – az idealista Peter Sunde, a kissé hóbortos Fredrik Neij és az informatikai géniusz Gottfrid Svartholm Warg – eleinte nem veszik komolyan a történteket. A felperesek újabb próbálkozását látják csak benne, és egyrészt biztosak álláspontjukban, amely szerint ők csak a csatornát biztosítják a fájlcserékhez, másrészt annyira megszállottan üzemeltetik az oldalt, hogy nem is nagyon érdekli őket az eljárás.

thepiratebayafk06.jpg

Sokkal fontosabb dolguknak tekintik az oldal fejlesztését és karbantartását. Simon Klosénak remekül sikerül igazán közel hozni a nézőhöz ezt a három, alapjában véve jó szándékú fiatalt, akiknek annyi volt a bűne, hogy légyként repültek bele a Los Angeles-i zene- és filmmogulok dollár milliárdokat érő levesébe. A nem várt fordulatokkal, illetve a vád oldalán tapasztalható nyilvánvaló visszásságokkal együtt is megállás nélkül haladó per végeként mindhárom vádlott letöltendő börtönbüntetést és hatalmas ősszegű pénzbírságot kap. Peter önként vonul börtönbe, Fredrik Laoszban bujkál feleségével az Interpol elől, míg Gottfridot a kambodzsai rendőrég „közreműködésével” toloncolják haza Svédországba, ahol azonnal rács mögé küldik. Itt pedig vissza is érkezünk a Verzió fő profiljához, az emberi jogok megsértésének dokumentálásához, a három alapító tag (és segítői) alapvető személyiségi jogai ugyanis oly mértékben sérülnek az eljárás során, hogy a néző el sem hiszi, hogy egy Svédországban játszódó történet egyébként zseniálisan kivitelezett rekonstruálását látja.

A modern kor tehát új témák beemelését követeli meg a fesztivál programját összeállító csapattól, akik 2014-ben jelessel zárták a vizsgát, és a világ történéseit, illetve az azokra reflektáló dokumentumfilm-termést folyamatosan nyomon követve minden bizonnyal már most elkezdik a jövő év novemberében esedékes 12. Verzió programjának tervezését.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr66918659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.