Jeunet védjegye a különös, monomániás hős és a groteszk életközösség.
Micmacs a tire-larigot – francia, 2009. Rendezte: Jean-Pierre Jeunet. Írta: Jean-Pierre Jeunet és Guillaume Laurant. Kép: Tetsuo Nagata. Zene: Raphaël Beau. Szereplők: Dany Boon (Bazil), André Dussollier (Nicolas), Nicolas Marié (François. 105 perc.
Vetítik: m2 - 21:40
A francia filmipar legnagyobb nemzetközi sikerét jegyző Jean-Pierre Jeunet a mai napig nem tudott lejönni a mászókáról, hőseihez hasonlóan ő is felnőttbőrbe bújt gyermek maradt. Az író-rendező pályafutása során szüntelenül keresi saját világképének megfelelőjét a sötétbe hajló álomvilágok (Elveszett gyerekek városa), falusias bájú nagyvárosi kerületek (Amélie csodálatos élete), monomániás-groteszk életközösségek (Delicatessen), az űrbéli őserő borzalma (Alien 4. – Feltámad a halál) és a történelem privát viharai (Hosszú jegyesség) között, és közben képtelen elszakadni vissza-visszatérő agytornáitól, melyek az emlékek és gondolatok által kiváltott érzések filmes leképezései, és melyekből Foutaises című, kiáltványszámba menő 1989-es rövidfilmjében szép csokorra valót nyújtott át a közönségnek.
Tipikus Jeunet-figura a Micmacs központi karaktere, Bazil (Dany Boon) is, aki a főcím tanúsága szerint Hosszú álomba merül, miután egy eltévedt pisztolylövedék az agyában landol, ezért időnként elveszíti az eszméletét – de mindenekelőtt munkáját és lakását, egyszóval egzisztenciáját. És ugyan hol találna új családra Jeunet legújabb gondolatbugyrának Párizsában, mint egy szeméttelepen éldegélő, kacatokat gyűjtő és bütykölő fura társaságban, melynek tagjai – Bazilhoz hasonlóan – leszázalékolásuk után a társadalom szemétdombjára kerültek. A kiszolgáltatott hajléktalanság, ami Leo Caraxnál, A Pont-Neuf szerelmeseiben a bizalmatlanság és fertő bölcsője volt, a Micmacs-ban szocio-mechanikai játszótér, annak a lehetőségnek a tere, hogy a kiszuperált humán és tárgyi limlomok közötti szolidaritás győzedelmeskedhet a harácsoló kapitalisták felett. Finoman szólva utópikus tehát ez a világ, melyben a leleményesség, az összetartás és az elveszett (vagy egyszerűen eldobott) értékek újrafelhasználása adja a legfőbb erőt, de semmiképpen sem hazudtolja meg az alkotó elképzelését a művészetről, hiszen Jeunet a túlélés zálogát az alkotásban látja, és maga is gondolatok, szerkezetek és történetek (újra)barkácsolásával foglalatoskodik.
Sikeres honfitársához, Luc Bessonhoz hasonlóan Jeunet döntően narratív-vizuális indíttatásból készít filmeket, történet és látvány organikusan egészítik ki egymást műveiben, de fogalmazási módja az évtizedek során valamelyest leegyszerűsödött: a hollywoodi elvárások (lásd: Warner Bros) hatására jelenetei plánozása, tempója és hossza -- hiába a varázslatos környezet- és karakterrajz -- az amerikai követelményekhez idomult. Jeunet direkt (lásd a Micmacs főcímét) és indirekt módon (a cselekmény thriller-vonala, politikai üzenet stb.) idézi meg Hollywoodot, miközben kínosan ügyel arra, hogy kézjegyének minden árnyalata megjelenjen a vásznon, ám ugyanakkor az Álomgyár is vidáman idéz tőle – a legérdekesebb példa erre a szintén Alien-direktor David Fincher legutóbbi filmje, a Benjamin Button különös élete, melynek párizsi epizódjában Daisy (Cate Blanchette) balesetét ismerős couleur locale-lal megfestett „mi lett volna, ha”-fejtegetés előzi meg. További párhuzam a mindenen áthatoló kamera használata, ami akár az iskolák, stílusok közötti átjárhatóság szimbóluma is lehetne: nincsen többé amerikai és európai film, csak történetek és színhelyek vannak, és azok megválasztása óhatatlanul magával vonja bizonyos, jól bejáratott narratív- és látványelemek átvételét. Miként a producer Luc Besson megtalálja azokat a párizsi helyszíneket, amik illenek egy amerikai típusú üldözésfilmhez (Elrabolva, From Paris with Love), Jeunet is talál olyan cselekményelemeket, melyek a világközönség ízlése szerint is eladhatóvá teszik furcsa világába ültetett szokatlan figuráinak kalandjait.
A Micmacs hősei az alkotó alteregói tehát, mert látszólag lejárt szavatosságú álomviláguk eszközeivel akarják megváltoztatni a való világban uralkodó viszonyokat, és megleckéztetni a két konkurens fegyvergyártó gonoszt, kiknek kezében számtalan akna, gránát, rakéta és bomba van – de alulmaradnak a szemétdomb lakóival szemben, mert ők szívükben hordják a robbanóanyagot.
Csillag Márton
