Filmvilág blog

Szemben önmagunkkal - Enemy

Best of 2013 - #13

2014. július 10. - Huber Zoltán

grav.jpgA Felperzselt föld sokkoló sorsdrámájával Oscar-jelölésig jutó, majd a Fogságban éjsötét krimijével szélesebb körben ismertté vált Denis Villeneuve ismét egy méregerős thrillert forgatott. Az Enemy José Saramago magyarul is olvasható regényéből (Az embermás) készült és minden tekintetben méltó folytatása a kanadai rendező munkásságának. A hazai forgalmazásból (remélhetőleg csak ideiglenesen) kimaradt mozi a könnyen fogyasztható csavarok és készen tálalt megoldások helyett aktívabb nézői közreműködést igényel. Villeneuve enigmatikus, erősen filozofikus fogalmazásmódja megosztja majd a közönséget, ám aki szeret belépni a mozgóképes labirintusokba, végül nem fog csalódni.

A közvetlen értelmezés legnagyobb nehézségét az jelenti, hogy az egyeduralkodó filmes elbeszélői technikákkal ellentétben az alkotók nem egy láthatatlan külső nézőpontból beszélik el az eseményeket. Bár az egyezményes filmnyelvi fogásokkal nem hangsúlyozzák, a saját hasonmására bukkanó történelemtanár enigmatikus története tulajdonképp a hős szubjektumának a kivetülése. Freud óta tudjuk, a tudatalatti működése során a hagyományos ok-okozati láncok felbomlanak, a valóság és a képzelet közötti határvonal elmosódik, néhány kiemelt dolog szimbólumként funkcionál. Az Enemy aprólékosan kidolgozott szerkezettel, markáns metaforákkal segít eligazodni ebben a belső tudatfolyamban. Villeneuve a kezünkbe adja látottak megértéséhez szükséges kulcsokat. „A káosz megfejtésre váró rend” – idézi a portugál írót, irányt mutatva egyúttal a befogadó számára is.

enemy.jpg

Az egyetemi előadásain a diktatúrák természetéről és Hegel történelemszemléletéről értekező figura önmaga tükörképét az „Ahol van akarat, ott van kiút” címen futó filmben pillantja meg, de az ehhez hasonló, elvontabb áthallások mellett Villeneuve konkrét nyomokat és vizuális kapaszkodók egész sorát pakolja az egyes jelenetekbe. Az anyaság és a pók motívumain keresztül egészen az áfonyáig számos összekötő elem bukkan fel, a rendező mégis nyitva hagyja a művet a különböző megfejtések számára. E módszerével sikerül feltárnia a szorongás természetét és hatásosan ábrázolnia a félelem mechanizmusát. Az már egyéni ízlés és vérmérséklet kérdése, hogy mindebben a posztmodern én neurózisát vagy mondjuk a hűtlenség kórképét pillantjuk meg. Az Enemy egzisztencialista kérdésfelvetésként, kapcsolati drámaként és a morális felelősségvállalásról elmélkedő példabeszédként is nézhető. A néző maga döntheti el, mely rétegre koncentrál és a feladványt melyik részére helyezi a hangsúlyt.

Az Észak, északnyugat, a Bérlő vagy a Kék bársony meghasonló hősei ugyanúgy eszünkbe juthatnak, mint Kubrick és Fincher nyugtalanítóan steril képsorai vagy Cronenberg zsiger képzettársításai. A nagyváros fullasztó személytelenségét és a lakásbelsők nyomasztó ürességét szokatlan beállítások és (a német expresszionistákat idéző) fényhatások húzzák alá. Jake Gyllenhaal egyetlen apró mozdulattal képes megkülönböztetni a két hasonmást, miközben jótékony bizonytalanságban hagyja a nézőt a figurát illetően. A sárgásbarnára pácolt látványvilág és az ünnepélyesen hömpölygő zene hipnotikus atmoszférát teremt, a kibomló rejtéllyel párhuzamosan a feszültség is folyamatosan nő. A komolyabb költségvetésből készült Fogságban masszív nyomozása éppen azokon a meghatározó pontokon kanyarodott vissza a konvencionálisabb elbeszélői formákhoz, mikor a kibontakozó bűneset a konkrét jelentésén túl sokkal elvontabbá válhatott volna. A független finanszírozású Enemy esetében Villeneuve szabadabban használja a thriller eszköztárát és az egyszerű sztoriból szokatlan, felkavaró fináléval záródó filmet farag.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr16495753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása