Filmvilág blog

Premierek a héten

Csúnyák, másnaposok és Tom Cruise

2014. május 28. - filmvilág

MÁSNAPOSOK SZERENCSÉJESteven Brill (Sátánka, Fúrófej Taylor, Movie 43) vígjátékának természetesen nincs köze a Másnaposok-sorozathoz, de itt is egy kemény éjszaka után kell kármentést végeznie a főszereplőnek, akit Elizabeth Banks alakít. A riporternek telefon, személyi, autó és pénz nélkül kellene eljutnia a külvárosból egy fontos állásinterjúra.

A Filmvilág kritikusa szerint: Steven „Sátánka” Brill filmje korántsem bánik kesztyűs kézzel főhősnőjével, az obszcén fizikai és lelki megpróbáltatásokon túl talán mégis az a legfurcsább, hogy maga nevezi el szégyenfutamnak azt, ami valójában csak a balszerencse és a teljes részvétlenség megnyilvánulása. (Kovács Kata kritikája a júniusi Filmvilágban lesz olvasható.)

CSÚNYA, GONOSZ, BÁCSIK A magyar mozikba is eljutott az az izraeli thriller, amely most már mindörökre arról lesz nevezetes, hogy Tarantino a 2013-as év legjobbjának nevezte. Rövid szinopszis azoknak, akiknek ez az ajánlólevél még nem elég: „Egy kislány eltűnik, néhány nappal később megtalálják egy erdőben: megerőszakolták és meggyilkolták. A durva modorú rendőr meg van győződve arról, hogy a gyilkos egy magányos tanár. Amikor a tanárt felfüggesztik, megpróbál személyesen elégtételt venni az áldozat apján.”

Big_bad_wolves.jpg

A Filmvilág kritikusa szerint: Az azonosulásra építő szado-mazo műfaj és az elidegenítéssel operáló komédia elegyítéséhez nagyfokú fegyelem szükséges, ám ez jobbára hiányzik az alkotókból. (…)Keshales és Papushado filmje érdekes ötleteket vonultat fel, de markáns stílus és mondanivaló nélkül. (Kovács Marcell kritikája az májusi Filmvilágban olvasható.)

A blog kritikusa szerint: A Big Bad Wolves elsősorban mégsem Tarantino műveit, hanem inkább a Coen-fivérek és Park Chan-wook látásmódját, illetve Alfred Hitchcock gyilkosan száraz humorát idézi. Bár Keshales és Papushad e neves kollégáikkal még nem veszik fel a versenyt, filmjük igen üde színfoltja a tavalyi kínálatnak. (Huber Zoltán kritikáját itt lehet elolvasni.)

A HOLNAP HATÁRA Az akció-scifi műfajának találkozása az Idétlen időkig dramaturgiájával Doug Liman (A Bourne-rejtély, Hipervándor) boncasztalán, Tom Cruise főszereplésével. Az eddigi kritikai visszajelzések alapján akár az idei nyár legjobb blockbustere is lehet. További közreműködők: Emily Blunt, Brendan Gleeson, Bill Paxton.

AZ ÖTÖDIK KERÉKGiovanni Veronesi dramedy-je egy egyszerű római férfi, Ernesto életét követi nyomon a ’60-as évektől napjainkig. Idézet a hivatalos ajánlóból: „Ernesto történetében minden benne van, ami olasz: a szerelem, a barátság, a közös családi ünnepek és a foci iránti szenvedély. A világ változása azonban őt sem hagyja érintetlenül: egy időre még a barátja, Giacinto jól menő cégéhez is betársul. Ám a cégnél hiába dől a pénz, ott semmi sem tiszta, Ernesto pedig nem ért sem az üzleti stiklikhez, sem pedig a korrupcióhoz. Így aztán ő lepődik meg a legjobban, amikor egyik nap megjelennek a cégnél a pénzügyőr-nyomozók.”

A Filmvilág kritikusa szerint: Az ambiciózus vállalás, egy élettörténetbe sűríteni egy nemzet majdnem fél évszázados történelmét, végül nem lép túl a múltidézés nosztalgiáján és a politikai-társadalmi átalakulások jelzésszerű felvillantásán; a katartikus fordulatot Veronesi és írótársai maguk is kisemberünk személyes fejlődéstörténetéből bontakoztatják ki. (Nevelős Zoltán kritikája a júniusi Filmvilágban lesz olvasható.)

HOSSZÚ ÚT LEFELÉNégy elkeseredett ember, merő véletlenségből, egy helyen és egy időben (Szilveszter éjjelén) akar véget vetni az életének. Úgy döntenek, elhalasztják 6 héttel a tervüket és addig együtt keresik az élet értelmét. Nick Hornby regényét a francia Pascal Chaumeil adaptálta, Aaron Paul, Imogen Poots, Pierce Brosnan és Toni Collette főszereplésével.

A Filmvilág kritikusa szerint: (…) alig meglepő, hogy [Pascal Chaumeil remdező] mit sem tudott kezdeni a kezébe adott sűrű, rögszagú alapanyaggal, és az érdes Hornby-humor megszelídítésén túl könnyed tanmesét kanyarított belőle az Életben rejlő értékek felismeréséről, nem csak kiejtve a legdrámaibb fordulatokat, de akár visszájára fordítva őket. (Varró Attila kritikája a júniusi Filmvilágban lesz olvasható.)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr966223261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.28. 14:08:48

a holnap határa moziban nézős. és ilyet elég régen írtam/gondoltam egy tom cruise filmről.
süti beállítások módosítása