Filmvilág blog

Moszfilm Napok – Az orosz filmek már az Urániában vannak

Sajtóközl. + programajánló

2014. április 30. - filmvilág

Moszfilm-Napok-plakat.jpgMájus 8-11. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatkozik be a fennállása 90. évfordulóját ünneplő, legendás Moszfilm stúdió. A négynapos rendezvény programját a legújabb produkciók mellett beszélgetések, valamint filmtörténeti ritkaságok színesítik, köztük egy élőzenével kísért némafilm-előadás, három korszakalkotó zenés vígjáték, valamint a monumentális és vásznon ritkán látható Háború és béke négyrészes vetítése.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház a Moszfilmmel együttműködésben és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával tizenkét alkotáson keresztül enged bepillantást az orosz film legjelentősebb stúdiójának történetébe és aktuális helyzetébe. A program május 8-án 18 órakor egy kerekasztal-beszélgetéssel indul. A szervezők az orosz film tartalékairól, távlatairól, a szovjet filmkincs sorsáról kérdezik a Moszfilm két igazgatóhelyettesét, Szvetlana Piljovát és Vlagyimir Rjaszovot. A beszélgetésen, amely nyitott a nagyközönség számára, az orosz vendégek mellett magyar szakemberek is részt vesznek, így Geréb Anna filmtörténész, Lugossy László filmrendező, valamint a program összeállításában közreműködő Forgács Iván filmtörténész.

A beszélgetést követő vetítésen a 2012. év legjobb orosz film díjával elismert Fehér Tigris című háborús drámát láthatja a közönség. Karen Sahnazarov filmjét az egyik főszereplő, Vitalij Kiscsenko színművész kíséri el Magyarországra. A nyitó vetítésen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amire a filmszínház weboldalán és jegypénztárában van lehetőség.

A filmnapokon további 11 alkotást láthatnak a nézők. Ezek közül időrendben Abram Room rendhagyó szerelmi háromszögtörténete, az Ágy és dívány az első: a némafilmkorszak végén készült művet Darvas Ferenc zongorakíséretével vetítik. A zene további három előadáson is kiemelt szerephez jut, ugyanis három zenés film is színesíti a programot. Az 1936-os Cirkusz a harmincas évek legsikeresebb szovjet zenés vígjátéka, az 1956-os Karneváli éjszaka a hruscsovi olvadás időszakának kultikus vígjátéka, az 1987-es Assza pedig a peresztrojka meghatározó rock együtteseinek zenéjére épülő melodráma. A hatvanas évek modernizmusát Elem Klimov nálunk kevéssé ismert filmszatírája, az Egy fogorvos kalandjai, valamint Szergej Bondarcsuk Oscar-díjjal is elismert monumentális alkotása, a Háború és béke képviseli a műsorban. Tolsztoj regényének adaptációját a legendás korabeli magyar szinkronnal, celluloidról láthatják a nézők, ami – különösen a mű terjedelmének ismeretében – kivételes alkalom. A retrospektív programot Sztanyiszlav Govoruhin rendezése zárja: az 1990-ben készült Így nem lehet élni sokkoló erejű dokumentumfilm a szovjet társadalom kevéssé ismert rétegeiről, alapvető ellentmondásairól.

cirkusz---tsirk.jpg

A Moszfilm jelenét a Fehér Tigris mellett három további játékfilm képviseli: Larisza Szagyilova Ő című társadalmi drámája aktuális témát dolgoz fel, először foglalkozik behatóan a közép-ázsiai vendégmunkások kiszolgáltatott helyzetével; a Szerelem a Szovjetunióban melodrámája az 1970-es évek világát, társadalmi rétegeit, szubkultúráját idézi meg; a Weekend pedig Louis Malle Felvonó a vérpadra című 1958-as bűnügyi filmjének modernizált orosz remake-je. A filmnapok ideje alatt az Uránia Kávéházban a Moszfilm múltját megidéző kiállítás látható.

Jegyek kedvezményes áron, 800 Ft-ért kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján.

A Háború és béke vetítéseire a jegyár előadásonként 500 Ft. A filmeket – három kivétellel – orosz nyelven, magyar felirattal vetítik. A részletes program elérhető a Filmszínház weboldalán: www.urania-nf.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr236099683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása