Snowpiercer - Antihumán Expressz

2014. március 28. 08:48 - Szabó_Ádám

Best of 2013 - #11

Hirdessünk eredményt: a „dél-koreai sztárrendezők Amerikába mennek” verseny aranyérmét kétségkívül Bong Joon-ho nyerte. Toronymagas győzelem ez Kim Ji-woon egyébként igen szórakoztató, kemény ’80-as évek imitációjához/ Schwarzenegger wannabe-comebackjéhez, az Erőnek erejévelhez, és pláne óriási fegyvertény Park Chan-wook zagyva „stílus a tartalom felett” családi rémálmához (Stoker) képest. A Snowpiercer emellett a tavalyi, a sci-fi éveként beharangozott esztendő legintelligensebb, legdinamikusabb, legjobb tudományos fantazmagóriája – az pusztán egy dolog, hogy akciójeleneteire hatalmasat csettinthetünk, de hogy közben átélhetően, hitelesen kardoskodik a tűzre vetendő emberi faj mellett, valami elképesztő midcult-tudatossággal, az unikum. Magasztos geek-élmény, példátlanul tökéletes képregény-adaptáció, tömegmozi és szerzői látásmód bravúros összeboronálása, az ázsiai art filmért élő-haló  (néhány Bong-kedvenc: A szobalány, Enyém a bosszú, A szomorúság városa), de a pop cinemához is értő szemüveges művészember agyas műve az egyre márkamániásabb blockbusterek korában. Már csak ezért is kár (vagy jó, nézőpont kérdése), hogy az arrogáns Weinstein fivérek final cut huzavonával fesztiváloztak körülötte, idő előtt hányatott sorsú kultmozivá faragva a munkát.

snowpiercer1.jpg

2031-et írunk. A francia trió, Jacques Lob, Benjamin Legrand és Jean-Marc Rochette által jegyzett fabula szerint 17 évvel korábban gyászos véget ért a globális felmelegedést megállítani próbáló kísérlet. Hó borítja az egész Földet, az emberiség utolsó zászlótartói a címbéli, az egész sárgolyó körül cirkáló vasparipán üldögélnek. Ki nagy fényűzésben, ki ordító szegénységben, de a parancsolat halálegyszerű: „Nincstelenek hátul, gazdagok elöl! Helyetekre!” A nyomorító kasztrendszert megunva végül lázadásra szánja el magát néhány kiszolgáltatott pária, és előrenyomulnak a vonat szívét-lelkét jelentő motor felé, hogy ledöntsék az uralkodó osztályt és magukhoz ragadják a hatalmat.

Látszólag körömfeketényi újdonságot sem rejt magában a Snowpiercer ún. szinopszisa, de aki valamelyest belehabarodott Bong úr pályaképébe, tudja, hogy nála sosem a „Mi?” (ergo a téma), jóval inkább a „Hogyan?” (a kivitelezés) válik kulcsfontosságúvá. Ismét zsánerbravúroskodást látni: jelen dolgozata úgy viszonyul a sci-fihez, mint A gazdatest a creature feature-höz, a Memories of Murder (A halál jele) a police procedural krimihez vagy épp az Anya a pszichothrillerhez. Úgy tűnik, a direktor nemcsak az élet kiszámíthatatlanságát kívánta vászonra ültetni, de a nézői elvárásokat is kijátssza. Azt is mondhatjuk, hogy a diktatúrák kiismerhetetlen, az átlagemberrel packázó mechanizmusa Bong értelmezésében tökéletesen egybevág a hangnemek váltogatásával, illetve a különféle érzések keverésével. (És persze evidens, hogy ez a perspektíva nemcsak az élet kaotikusságát modellezi, de gúnyosan ki is játssza a néző valamennyi elvárását is.) Vicc olvad egybe a komolysággal, letargiát öröm követ, az erőszak és a szilveszteri buli a Strange Days óta nem hatott ennyire, és sosem volt még ennyire pimasz. Újabb példával illusztrálva: a feketeruhás gonoszok egyike halat véreztet ki egy óriási bökővel az ütközet előtt. Mintha a Patyomkin páncélos vágóhidas asszociatív montázsa jelenne meg újra 2013 posztmodern mozivilágában. Kaján vigyorral prezentált mészárszék-szimbolizmus ez, alighanem „ilyen is csak Bongnak jut eszébe.” A Snowpiercerben módosul számos tónus, a vérontás fanyar humorú közérdekű bejelentésbe torkollik, a felkelők és az őrök baltás párviadalát a zsarnok uralkodóasszony felszólalása szakítja meg – Bong remekül időzíti az efféle közjátékokat, hovatovább a legtöbb thrillert megszégyeníti egy rakás suspense-dús jelenetsor, például az, amelyben a lázadók feje a fémajtók záródása közben, már-már a résen át figyeli, miképpen reagálnak az őrök.

snowpiercer3.jpg

Rögtön szóba kerülhet a nyitány, a mozi nagyjából első 20 perce: nézésirányok, gondosan írt, fajsúlyos szentenciák burjánzanak lebilincselő, feszültséggel teli tempóban. Ez a zseniális információadagoló-technika már azelőtt kiélezi a gazdag vs. szegény oppozíciót, hogy az fizikailag elkezdődne, ráadásul kisebb csoda, hogy a premier plánba, dialógusokba oltott izgalmak közben szikáran és lényegre törően vezetődik be az összes főkarakter. Sőt, valamennyien kapásból emlékezetessé lesznek Chris Evans rongyos lázadóvezérétől és Jamie Bell kisfőnökétől kezdve John Hurt mentorfiguráján, Song Kang-ho biztonsági szakértőjén és Ewen Bremner/ Octavia Spencer szenvedő utasain át egészen Tilda Swinton fegyőröket, észak-koreai vezetőket idéző, nyilvánvaló karikatúraszerűségében is rettentően félelmetes madame-jáig. Ugyanígy csak dicsérni lehet a 4 hónap, 3 hét, 2 napból ismert román Vlad Ivanovot is, aki szótlan alakításával teszi megvetendővé a száguldó monstrum egyik rendszabályzóját, és akkor hol vannak még a Szörnyszülöttekbe illő, groteszk-torz alakok, a henchman társa vagy a bohókás rajzoló. Példásan instruált nemzetközi ensemble cast ez – a Snowpiercer fedélzete ilyen rangban is a világ minden nációját szállítja.

Variációt is kapunk a disztópiákra, illetve a börtönfilmekre, helyesebben a prison break narratívájú sztorikra. Előbbi műfaj gyakorlatilag úgy is definiálható, mint sci-fi és klausztrofób tér találkozása, ha tetszik, motivált fantasztikum plusz börtönszcenárió. Bezártság kontra újra felépült társadalom: a disztópia szubzsánere abban tér el a poszt-apokalipszistől, hogy nem egy totálisan elpusztult vadvidéket ábrázol, hanem egy olyan romlott, korrupt univerzumot, ahol ismét létezik hierarchia, leosztások, de azt elnyomók vezérlik. A Snowpiercernél körülbelül itt jön be a képbe a börtönmozis hasonlat – a vagonok cellák, a szegények felett előjogokba kapaszkodó hatalmasok uralkodnak, így le akarják rázni magukról a rabigát. Vagyis: a hamvaiból újjászületett gonosz társadalom ideológiai és kézzel fogható alapzatát szeretnék rommá zúzni, a disztópikus állapotok ellen szólalnak fel, e közegben pedig a vonat mozgó börtönként halad ugyanazon a körkörös pályán, a hatalmi dominancia évről évre szüntelen.

snowpiercer2.jpg

Bong pedig ennél is tovább megy: azt állítja, hogy a civilizáció jeges temetőjében piszkosul undorító kasztokat alkotni, gyomorforgatóan antihumanista létrehozni egy olyan szép új világot, amelyben ugyanúgy ömlik a vér, fajtársaink más-más eszmékért egymás beleiben gázolnak, és ahol továbbra is eltöröletlen a nagyhal felzabálja a kishalat tekintélyszisztémája. Ugyanolyan ösztönöktől, mocsoktól, zsigeri félelmektől, gyűlölettől, netán szadisztikus felsőbbrendű gonoszságtól fűtött szemétdomb ez, mint a stabil cölöpökön álló való világ – a Snowpiercer vaskos egyenlőségjelet rajzol a kiépült „society” és a darabjaira hullt, aztán összeeszkábált kvázi-élőhely fekélyei közé. Bong Joon-ho így nem kizárólag videojáték-esztétikával fejelt videojáték-hommage-t stilizált celluloidra, ergo nemcsak a lázadók szintről szintre futását nézhetjük (a 40 milliós büdzsé miatt amúgy is komputerjáték-szerűnek tűnő fagybolygó CGI-animált, szegényesebb külső snittjei tovább erősítik ezt az észrevételt), hanem emberiség-tanulmány is íródik, a rendező meglátása pedig roppant negatív.

[Enyhe SPOILERek következnek.]

A felsőbbrendűek által manipulált alacsonysorúak témája, mi több, „az élet csak öldöklés és őrület révén törhet utat” tézis odáig vezetnek, hogy tulajdonképpen el is kell felejtenünk a jó-rossz ellentétet. A gonosz örökké győz, de legalábbis mindig erősebb, a gyengébbek legtöbbször gépszörnyeket üzemeltető guinea pigek vagy a túlnépesedést megelőzendő áldozati bárányok lehetnek, esetleg öntudatlan fabábok egy láthatatlan ördögi entitás kezében – és bár a film végül hús-vér valójában elénk tárja a Snowpiercer tervezőjét, sima és kedélyeskedő beszéddel, flancos göncökkel, letisztult designnal palástolt rideg logikája így is átsüt a képkockákon. Az Önmaga Által Felkent Isten alattvalói pedig kannibalizmusra vetemedő, társaikat csecsemőkorukban lelkileg abuzáló, netán öncsonkításra vetemedő csúszómászók, ahogy ez a főszereplő, Curtis sokkoló revelációjából kiderül.

Ilyen kreatív és vaskos humánum-pamflet után már csak tényleg hab a tortán az egész mozin átvonuló, központi vizuális ötlet. Ahogy Curtis és társai mind elkeseredettebben és létszámukban fogyatkozva a Motorra törnek, a vagonok mind színpompásabbak, egyre jobban tükröződik rajtuk az úri miliő. A szegények brutális fémtónusait a javasabbak giccses kocsikái váltják, ráadásul a vagonokból nemcsak a látványvilág nyílik meg kínai dobozhoz hasonlóan, de az akadályok is örökké mások. Az egyikben egy pszichotikus, műmosolyú tanárnéni vár, a következőben dagadt ázsiai utasok válhatnak a rendfenntartó alvezér áldozatává egy gyógyfürdőben, nem szólva a luxuskörülmények és a proteinhulladék operatőrileg is hangsúlyozott ellentétéről vagy a Snowpiercer adrenalin-hullámvasútjáról, a baltás mészárlást és az orvlövészetet is magában foglaló kalandtúráról. Újabb piros pontot érdemel a Snowpiercer befejezése – Bong szemmel láthatóan optimistán zárja a mesét, a sci-fi-k intellektuális töltetét a szokott, de jól tálalt témával, az élet folytathatóságával fejezi be, fináléja ugyanakkor egy pragmatikus olvasatnak is helyet ad. Újjáéled-e a Föld vagy tovább hömpölyög az enyészet? Gondolatébresztő és katartikus.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr375879436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.28. 12:07:05

Az eddigi legjobb írás amit erről a filmről olvastam. pedig már körbeszakadt a blogszférán a film. :)

sdc13 2014.03.31. 12:44:03

Én a rendező korábbi munkáira tekintettel óriási várakozásokkal néztem meg ezt a filmet és hát sajnos nekem elég komoly csalódás volt. Míg a Stoker túl volt egy picit okoskodva, de azért egy korrekt kis fil mvolt, a Last Stand pedig legalább nem akart több lenni annál, ami mondjuk a forgatókönyv alapján bele volt kódolva, a Snowpiercer viszont szerintem egy nagy kamu. Zavaros és kibontatlan sztori, se nem sci-fi (anti utópia), se nem akció és a kettőt sem jól ötvözi. Néhol mintha egy Gilliam film paródiája (?) lenne (lásd még a Gilliam nevű szereplő), és a vége is elég gyengusz mind a végső konfliktus kibontakoztatását mind a lezárást tekintve. Annyira nem jött be, hogy nincs is kedvem bővebben részletezni, hogy miért nem.

Mint sok más Hollywoodba kiránduló kult rendező esetében, úgy a d-koreai elit esetében is elmondható, hogy maradjanak otthon és csinálják ott tovább a kiváló filmeket.

kopaszmedve 2017.11.02. 19:26:56

A befejezés túl sablonos lett. Képtelenség újra nézni, pedig a képi világa lenyűgöző.