Filmvilág blog

Fényíró Filmklub magyar rendezőkkel és operatőrökkel

Programajánló

2014. február 17. - filmvilág

fényíró filmklub.jpgA Fényíró Filmklub a BKF filmes szakjainak nyilvánosan látogatható szemináriuma, amelynek célja, hogy a fiatal generációhoz is közel hozza a magyar filmművészet kortárs alkotóit és műveiket. Minden alkalommal egy-egy filmrendező vagy operatőr az est vendége, aki egyik rég nem látott vagy be sem mutatott munkáját vetíti le, majd egy moderátor filmes tanár beszélget vele a film megvalósítása kapcsán felvetődő kérdésekről.

A filmklub kiemelkedő mozgóképes munkákon keresztül ismerteti meg közönségét a legkülönbözőbb filmes megközelítésmódokkal, stílusokkal és szemléletekkel, amelyekkel vitatkozhatnak, vagy amelyekből magukkal vihetnek, hogy így alakíthassák ki saját szemléletüket. A szervezők azt is nagyon fontosnak tartják, hogy a szakmai interjúkat rögzítsék, hogy azt később hozzáférhetővé téve értékes kordokumentumokkal gazdagíthassák a filmművészet iránt érdeklődőket.

Az előző félévekben vendégek voltak az idősebb generáció rendezői, operatőrei, többek közt Jancsó Miklós, Jeles András, Kardos Sándor, Makk Károly, Máthé Tibor, Medvigy Gábor, Sándor Pál, Sára Sándor, Szabó István, Széchenyi Ferenc, Zsigmond Vilmos, és a legfiatalabb nemzedékből Antal Nimród, Babos Tamás, Erdély Mátyás, Hajdu Szabolcs, Nagy András, Pálfi György, Pohárnok Gergely.

A tavaszi program a Művész mozi Chaplin termében kerül megrendezésre 2014. február 19 - május 14. között szerdánként 19:00-kor

A filmklub látogatása INGYENES! A nem BKF-es vendégek a szabad helyek függvényében, térítés nélkül ülhetnek be a vetítésekre és a beszélgetésekre.

A filmklub tervezett programja:

2014. február 19. - Gárdos Péter: Az utolsó blues (vendég: Miklós Mari)

2014. február 26. - Molnár György: Anna filmje (vendég: a rendező)

2014. március 5. - Enyedi Ildikó: Simon mágus (vendég: a rendező)

2014. március 12. - Rohonyi Gábor: Konyec (vendég: a rendező)

2014. március 19. - Török Ferenc készülő filmje (vendég: a rendező)

2014. március 26. - Sándor Pál: Ripacsok (vendég: Ragályi Elemér)

2014. április 2. - Salamon András: Közel a szerelemhez (vendég: a rendező)

2014. április 9. - Bollók Csaba: Iszka utazása (vendég: a rendező)

2014. április 16. - Mundruczó Kornél: Szép napok, vagy Delta (vendég: a rendező)

2014. április 30. - Bereményi Géza: A tanítványok (vendég: Bereményi Géza)

2014. május 7. - (vendég: Szaladják István)

2014. május 14.- (vendég: Tóth János)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr15817836

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.17. 11:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása