100 éve született Jean Marais

2013. december 11. 10:55 - filmvilág

Szerző: Lányi János

jean-marais-orphée.jpgKi hinné, hogy Jean Marais is lassacskán az elfelejtett sztárok közé kerül? Szomorú hallani, hogy az újabb mozinéző-generáció tagjai csodálkozva kérdezik: „Ő meg ki volt?” Pedig a 100 éve született Jean Marais a XX. század legnagyobb francia filmcsillagai közé tartozott, egykoron nők millióinak a szívét dobogtatta meg, a legnépszerűbb filmszínészek között pedig, hosszú éveken át a második helyen szerepelt, Jean Gabin után.

Ő volt minden idők egyik legnagyobb romantikus férfiideálja: a gáncs nélküli hős, a legyőzhetetlen, félelmet nem ismerő lovag, a nők védelmezője, az elesettek támogatója. Elsősorban látványos kalandfilmekben tündökölt – nagyszerűen vívott, lovagolt, közismert volt arról, hogy a leghajmeresztőbb mutatványokat is személyesen, kaszkadőr nélkül vitte véghez. Emlékezetes színházi alakítások is fűződnek a nevéhez, az idősebb mozirajongók mégis elsősorban filmszerepeiből emlékeznek rá.

1913 december 11-én született, Cherbourg-ban. Képzőművészeti iskolát végzett, majd Párizsban egy fotóműteremben, mint retusőr dolgozott. Később Charles Dullin színiiskolájában tanult.

A film és a színház számára Jean Cocteau fedezte fel. A nagy író titkára lett, akivel életre szóló barátságot kötött. Cocteau egyenesen az ő számára írta ma már klasszikusnak számító művei főszerepeit, amelyeket többnyire ő maga rendezett. Jean Marais ezekben a filmekben és színdarabokban vált ismertté, és a közönség rövidesen a szívébe zárta a csinos, szőke fiatalembert.

A nagy áttörést az Örök visszatérés (1943) című film hozta meg számára. A modern Trisztán és Izolda történetben felejthetetlen alakítást nyújtott. Cocteau remekműve ma már a filmművészet klasszikus alkotásai közé tartozik. A két férfi barátsága sikeresnél sikeresebb remekművek sorát eredményezte színházban és filmen egyaránt.

jean-marais-fantomas.jpg
A háború befejeződése után sikeresen alakult karrierje. Igazi, testhezálló szerepkörére A királyasszony lovagja (1948) című romantikus filmben talált rá: ettől kezdve beskatulyázták a romantikus kalandhős szerepkörébe. Látható élvezettel lubickolt a köpenyes-kardos filmek sorában – remekül vívott, lovagolt, verekedett, mindig a jó ügy szolgálatában. Időnként kirándult modern, érzelmes mozidarabokba is: ilyen volt A kis karmester (1951) című megható történet is, amely óriási sikert aratott.

Igazi műfaja azonban mégis a romantikus, kosztümös kalandfilm maradt: felejthetetlen alakítást nyújtott a Monte Christo grófja (1953) címszerepében. Emlékezetes filmje volt a Fehér éjszakák (1957), Luchino Visconti rendezésében, Maria Schell partnereként. Élete legnagyobb sikerét A púpos (1959) című kosztümös kalandfilm címszerepében aratta. A szerep eggyé vált a nevével, a film egyik zárómondata („A púpos meghalt, Lagardére él!”) szinte szállóigévé vált. Történelmi filmek sorában is játszott: a legnagyobb szabású, leglátványosabb szuperprodukció mindközül a Napoleon Austerlitznél (1980) volt – Marais óriási sztárparádé részeseként szerepelt az egyik legköltségesebb olasz-francia koprodukcióban.

Jean Cocteau 1963-ban elhunyt és egykori tanítványa végleg a saját lábára állt. Évei múlásával lassacskán szakított a romantikus hős szerepkörével és modern, mozgalmas bűnügyi filmekben sikert sikerre halmozott. Az egyik legsikeresebb a Hajsza a gyémántokért (1965) volt, Christian-Jaque rendezésében.

jean_marais.jpg
Szupersztárrá az 1964-es Fantomas főszerepe tette. A látványos bűnügyi kalandfilm hatalmas nemzetközi sikert aratott: a közönség a világ minden részén tódult a mozikba, ugyanakkor a kritikusok sem fukarkodtak a dicséretekkel. A Jean Marais- Louis de Funés- Mylene Demongeot trió két újabb folytatást vitt sikerre: a Fantomas visszatér (1965) és a Fantomas a Scotland Yard ellen (1966) egyaránt a francia filmes sikerlisták első helyén végzett. „Jean Marais szenzációs a kettős főszerepben… remekül váltogatja a maszkjait… hajmeresztő mutatványokat produkál…”- írták a francia lapok a színész teljesítményéről.

Az 1966-os év kiemelkedő sikersorozatot eredményezett. A Fantomas a Scotland Yard ellen után a színész még további két világsikerrel írta be a nevét a mozi aranykönyvébe. Eljátszotta Roger Moore legendás szerepét, az Angyalt, az Angyal lesen (1966) című bűnügyi filmben – óriási sikerrel –, majd, még egyszer, utoljára visszatért legkedvesebb műfajához, a kosztümös kalandfilmhez. A Hét katona, meg egy lány (1967) valójában nagy ívű pályafutása befejezésének tekinthető.

54 éves korában visszavonult a filmezéstől, és a festészetnek és szobrászatnak szentelte minden idejét. Azért még egyszer-egyszer, nagy kihagyásokkal, visszatért a filmvászonra és színházban is sikerrel szerepelt.

„Hősöket kellett játszanom…”- foglalta össze színészi pályafutását. A közelmúltban, 1998. november 8-án, 85 éves korában hunyt el. Emlékezetes pályafutása a francia filmművészet örök része marad.

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr305685436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2013.12.11. 12:52:44

"A nagy író titkára lett, akivel életre szóló barátságot kötött."

"A két férfi barátsága..."

"Jean Cocteau (...) egykori tanítványa..."

Khm-khm... (vagy inkább LOL?)

en.wikipedia.org/wiki/Jean_Marais#Personal_life

csodatévő dzsagodar 2013.12.11. 21:28:14

@Orosdy Dániel: "egykoron nők millióinak a szívét dobogtatta meg" Hát igen. Kíváncsi lennék, hogy mit gondoltak a nők, amikor megtudták.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2013.12.11. 21:36:18

@csodatévő dzsagodar: Biztosan azt, hogy "Én ki tudnálak belőle gyógyítani, Jean!"

Ad Dio 2013.12.11. 21:55:19

@Orosdy Dániel:

Az én gyerekeim biztos ismerik őt a Púpos miatt. Persze nem csak őt, hanem más régivágású színészt is. Pl a nagy Spencer-Hill duót. Szegények nem nagyon tehetnek mást: az apjuk sajnos megrögzött rajongó. A spencerhill betegséget egyébként egy panelházban lakó barátjától kapta el anno a 80-s években. Ez persze nem ide tartozik és minden bizonnyal nem is fontos.

;-)

shred 2013.12.11. 22:14:18

Ismert tény hogy meleg volt, csak ez nem túl érdekes a poszt szempontjából. Lépjünk tovább.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2013.12.11. 22:18:50

@Ad Dio: Ejj de titokzatos itt valaki... :) Furcsa véletlen, de magam is egy panelházban voltam vírushordozó a nyolcvanas években.

Ad Dio 2013.12.12. 06:45:12

@Orosdy Dániel:

Ez valóban különös véletlen. De nyilván nem horgászol, márpedig mi annak idején azzal a sráccal elég sokat jártunk horgászni is.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2013.12.12. 07:56:55

@Ad Dio: Hát ez valóban őrületes egybeesés, mert én is sokat horgásztam annak idején! Mondjuk annyira biztosan nem voltak ritkák a nyolcvanas években a horgászgató spencerhill-fanok, de mégis... Mit tudunk még erről a jóemberről? Vagy akár rólad, titokzatos idegen(?) ? :)

Ad Dio 2013.12.12. 07:58:59

@Orosdy Dániel:

Tuttira nem szereted a tejfölöskenyeret.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2013.12.12. 08:08:11

@Ad Dio: Ezt nem merném nagy biztonsággal kijelenteni -- olyannyira nem, hogy sokak szerint azon éltem... No és te milyen jellegzetes dolgot csináltál, amíg ez rám egyre erősebben emlékeztető fiatalember horgászás közben spencerhill-filmet nézett tejfölöskenyeret falatozva egy panelben, bő 20 éve?

Ad Dio 2013.12.12. 12:05:38

@Orosdy Dániel:

Semmi jelentős dolgot. "Pajtos" játék, "hiradó" kazira vétel, pisztolyozás stb. Nagy vonalakban olyasmiket, amit az ember egy gyerekkori barátjával elkövet (súrolva a szülői határokat, néha kiborítva a szóban forgó barát nővéreit :-) ). Felhőtlen gyerekkor. És nagy mennyiségű spencerhill. Á fíl lájk ö king in máj bági, páváppáppá...

Biztos Neked is volt ilyesmiben részed.

:-D

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2013.12.12. 12:19:03

@Ad Dio: Volt bizony, de úgy emlékszem, leginkább hármasban voltunk olyankor... Mondhatnók: nem csak nekem van(nak) testvére(i)m. :)

Ad Dio 2013.12.12. 12:38:48

@Orosdy Dániel:

Korántsem biztos hogy Rólad van szó. Lehet hogy egy párhuzamos történetben vagyunk. De akad egy módszer ahogy el lehet ezt dönteni.

Ha már Marais meg a Púpos... az én Barátomat bizony megjelöltem a homlokán egy életre. Igaz nem karddal, hanem hintával, de ez már részletkérdés ugyebár.

Szóval egy őszinte tükörbenézés eldönti a dolgot.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2013.12.12. 12:56:19

@Ad Dio: Szerintem te lennél a legjobban meglepve, ha most azt írnám, hogy nincs sebhely a homlokomon. :D De tegyük hozzá, szerintem azt a megjelölést elsősorban a hinta végezte, másodsorban meg én. :)

stoppos76 2013.12.12. 13:45:59

@Orosdy Dániel: @Ad Dio: Ez egy gyönyörű tánc volt, happy enddel. :)

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2013.12.12. 13:55:45

@stoppos76: @Ad Dio: Köszönjük! Reméljük, a szerkesztő is ennyire élvezte, akinél -- lévén a poszt bejegyzője -- minden egyes komment e-mail-formában is landol. :D

Ad Dio 2013.12.12. 14:27:41

@Orosdy Dániel:

Had örüljön :-). Ha már így összefutottunk, klattyantsá' már a nevemre és írhatnál emilt hogy ne terheljük a nagyérdeműt rovott gyermekkorunk részleteivel.

Összefuthatnánk esetleg tervezetten. Öcsém is benne lenne.

BTW a könyved már úton van. Pár hét és azt is el tuom aj mondani, hogy miért jobb minden más könyvnél ;-).