Ki hinné, hogy Jean Marais is lassacskán az elfelejtett sztárok közé kerül? Szomorú hallani, hogy az újabb mozinéző-generáció tagjai csodálkozva kérdezik: „Ő meg ki volt?” Pedig a 100 éve született Jean Marais a XX. század legnagyobb francia filmcsillagai közé tartozott, egykoron nők millióinak a szívét dobogtatta meg, a legnépszerűbb filmszínészek között pedig, hosszú éveken át a második helyen szerepelt, Jean Gabin után.
Ő volt minden idők egyik legnagyobb romantikus férfiideálja: a gáncs nélküli hős, a legyőzhetetlen, félelmet nem ismerő lovag, a nők védelmezője, az elesettek támogatója. Elsősorban látványos kalandfilmekben tündökölt – nagyszerűen vívott, lovagolt, közismert volt arról, hogy a leghajmeresztőbb mutatványokat is személyesen, kaszkadőr nélkül vitte véghez. Emlékezetes színházi alakítások is fűződnek a nevéhez, az idősebb mozirajongók mégis elsősorban filmszerepeiből emlékeznek rá.
1913 december 11-én született, Cherbourg-ban. Képzőművészeti iskolát végzett, majd Párizsban egy fotóműteremben, mint retusőr dolgozott. Később Charles Dullin színiiskolájában tanult.
A film és a színház számára Jean Cocteau fedezte fel. A nagy író titkára lett, akivel életre szóló barátságot kötött. Cocteau egyenesen az ő számára írta ma már klasszikusnak számító művei főszerepeit, amelyeket többnyire ő maga rendezett. Jean Marais ezekben a filmekben és színdarabokban vált ismertté, és a közönség rövidesen a szívébe zárta a csinos, szőke fiatalembert.
A nagy áttörést az Örök visszatérés (1943) című film hozta meg számára. A modern Trisztán és Izolda történetben felejthetetlen alakítást nyújtott. Cocteau remekműve ma már a filmművészet klasszikus alkotásai közé tartozik. A két férfi barátsága sikeresnél sikeresebb remekművek sorát eredményezte színházban és filmen egyaránt.
A háború befejeződése után sikeresen alakult karrierje. Igazi, testhezálló szerepkörére A királyasszony lovagja (1948) című romantikus filmben talált rá: ettől kezdve beskatulyázták a romantikus kalandhős szerepkörébe. Látható élvezettel lubickolt a köpenyes-kardos filmek sorában – remekül vívott, lovagolt, verekedett, mindig a jó ügy szolgálatában. Időnként kirándult modern, érzelmes mozidarabokba is: ilyen volt A kis karmester (1951) című megható történet is, amely óriási sikert aratott.
Igazi műfaja azonban mégis a romantikus, kosztümös kalandfilm maradt: felejthetetlen alakítást nyújtott a Monte Christo grófja (1953) címszerepében. Emlékezetes filmje volt a Fehér éjszakák (1957), Luchino Visconti rendezésében, Maria Schell partnereként. Élete legnagyobb sikerét A púpos (1959) című kosztümös kalandfilm címszerepében aratta. A szerep eggyé vált a nevével, a film egyik zárómondata („A púpos meghalt, Lagardére él!”) szinte szállóigévé vált. Történelmi filmek sorában is játszott: a legnagyobb szabású, leglátványosabb szuperprodukció mindközül a Napoleon Austerlitznél (1980) volt – Marais óriási sztárparádé részeseként szerepelt az egyik legköltségesebb olasz-francia koprodukcióban.
Jean Cocteau 1963-ban elhunyt és egykori tanítványa végleg a saját lábára állt. Évei múlásával lassacskán szakított a romantikus hős szerepkörével és modern, mozgalmas bűnügyi filmekben sikert sikerre halmozott. Az egyik legsikeresebb a Hajsza a gyémántokért (1965) volt, Christian-Jaque rendezésében.
Szupersztárrá az 1964-es Fantomas főszerepe tette. A látványos bűnügyi kalandfilm hatalmas nemzetközi sikert aratott: a közönség a világ minden részén tódult a mozikba, ugyanakkor a kritikusok sem fukarkodtak a dicséretekkel. A Jean Marais- Louis de Funés- Mylene Demongeot trió két újabb folytatást vitt sikerre: a Fantomas visszatér (1965) és a Fantomas a Scotland Yard ellen (1966) egyaránt a francia filmes sikerlisták első helyén végzett. „Jean Marais szenzációs a kettős főszerepben… remekül váltogatja a maszkjait… hajmeresztő mutatványokat produkál…”- írták a francia lapok a színész teljesítményéről.
Az 1966-os év kiemelkedő sikersorozatot eredményezett. A Fantomas a Scotland Yard ellen után a színész még további két világsikerrel írta be a nevét a mozi aranykönyvébe. Eljátszotta Roger Moore legendás szerepét, az Angyalt, az Angyal lesen (1966) című bűnügyi filmben – óriási sikerrel –, majd, még egyszer, utoljára visszatért legkedvesebb műfajához, a kosztümös kalandfilmhez. A Hét katona, meg egy lány (1967) valójában nagy ívű pályafutása befejezésének tekinthető.
54 éves korában visszavonult a filmezéstől, és a festészetnek és szobrászatnak szentelte minden idejét. Azért még egyszer-egyszer, nagy kihagyásokkal, visszatért a filmvászonra és színházban is sikerrel szerepelt.
„Hősöket kellett játszanom…”- foglalta össze színészi pályafutását. A közelmúltban, 1998. november 8-án, 85 éves korában hunyt el. Emlékezetes pályafutása a francia filmművészet örök része marad.