Vittorio Gassman, az ezerarcú színész

2013. szeptember 01. 11:00 - filmvilág

Szerző: Lányi János

gassman.jpgA közelmúlt nagy filmélményeit emlékezetünkbe idézve, felejthetetlen filmkockák peregnek le előttünk – csupa nagyszerű film, káprázatos színészi alakításokkal. Sztárok végtelen sora, ismerős, de sokszor már lassacskán elmosódó arcok. Közülük az egyik legnépszerűbb vitathatatlanul Vittorio Gassman volt.

A 191 centis, rómaias arcélű színész nemcsak magasságával emelkedett ki kortársai közül, de hatalmas energiáival, munkabírásával és mindenekelőtt óriási színészi tehetségével. Pályafutásának 50 esztendeje bővelkedett sikeres és népszerű, ugyanakkor művészileg is elismert szerepekben. Életének legfőbb, meghatározó eleme a színház és a film volt: több tucat híres színházi szerep fűződik a nevéhez, közel 100 (!) filmben nyújtott ragyogó alakításával írta be a nevét a mozi aranykönyvébe.

Pályafutása elején negatív figurák hosszú sora után vált igazán vérbő komikussá: a hatvanas évek új olasz vígjátékának ideális hősévé. Legfőbb érdeme, hogy az olasz férfi „prototípusát”, a rámenős, magabiztos, bőbeszédű machót új vonásokkal gazdagította: bemutatta esendő, emberi oldalát is. Hőseit sok szeretettel, humorral és iróniával játszotta el – csetlő-botló, gyarló embereknek ábrázolta őket.

Az idősebb mozirajongók temperamentumos, harsány komikusként emlékeznek rá, de a látszólag könnyed felszín mögött mindig jelen volt a komoly, drámai erő. A hatvanas évek olasz vígjátékának ahhoz a nagy csapatához tartozott, ahová Alberto Sordi, Monica Vitti, Ugo Tognazzi és Nino Manfredi is. Gassman azonban mindegyiküket messze túlszárnyalta: minden műfajban otthonosan mozgott, a legellentétesebb karaktereket is egyformán felejthetetlenül tudta eljátszani. Hihetetlenül sokoldalú tehetség volt: színházi-, és filmalakításai mellett írt, fordított, verseket publikált, önéletrajzi könyvet írt, rendezett, sőt tanította is a színjátszást. Késői éveiben önálló estekkel kápráztatta el szeretett közönségét.

1922 szeptember 1-én, Genovában született, 91 évvel ezelőtt. Édesapja korán meghalt, édesanyja nevelte fel. 1942-től a római Színművészeti Akadémián tanult, majd két év után otthagyta az iskolát és egy milánói színházi társulathoz szegődött. 1943 végére a pályakezdő fiatalember már ismert, népszerű színész lett. Született színészi tehetsége, magával ragadó humora, drámai ereje már ezekben a korai években is megmutatkozott. Néhány év leforgása alatt minden színházi díjat elnyert, amit színész csak kaphat, sőt 1950-ben már rendezői-díjat is nyert! Felváltva szerepelt Rómában és Milánóban, játszott Luchino Visconti rendezésében is. Legnagyobb sikereit a Peer Gynt, a Hamlet és A vágy villamosa című darabokban aratta.

gassman-beszéljünk a nőkről.jpg
A tehetséges, jó külsejű fiatalemberre már 1946-ban felfigyeltek a filmesek, első filmszerepét a Daniel Curtis (1947) című produkcióban játszotta. Közepes filmek sokaságában játszott, mígnem a Keserű rizs című dráma végre meghozta a nagy áttörést a számára. Az óriási kritikai,- és közönségsiker hatására sorra kapta az újabb filmajánlatokat. Nem rajta múlott, hogy csaknem valamennyi produkció megbukott és a csalódott színész visszatért a színházhoz, ahol ismét sikert sikerre halmozott. Második feleségének, Shelley Winters amerikai színésznőnek köszönhetően Hollywoodba hívták, ahol 1953-tól a METRO-GOLDWYN-MAYER-cég szerződtette. Több sikertelen mozidarab után A világ legszebb aszonya (1955), amelyben Gina Lollobrigida volt a partnere, végre közönségsikert aratott.

Az összességében sikertelennek mondható hollywoodi vendégszereplés után a csalódott színész visszatért Olaszországba és ismét színházban kezdett játszani. Rövidesen azonban kedvezőbb ajánlatokat kapott a tengerentúlról: a Háború és béke (1956), Tolsztoj regényének monumentális filmváltozata, és A csoda (1959) vallásos szuperprodukciója egyaránt szép sikert hozott.

Tapasztalatokkal gazdagodva tért vissza hazájába, ahol olasz filmekben folytatta félbeszakadt karrierjét. Már harminc filmszerep állt mögötte, amikor az Ismerős ismeretlenek (1958) című vígjátékkal végre rátalált testhezálló szerepkörére: az olasz férfi különböző típusait személyesítette meg, vérbő humorral, iróniával és sok-sok szeretettel. A közönség, miközben dőlt a nevetéstől, időről-időre magára ismerhetett a csetlő-botló, de rokonszenves figurákban.

Az új olasz filmvígjáték meghatározó egyénisége, egyik legjellegzetesebb sztárja lett Vittorio Gassman. 1959-ben, A matadorban dolgozott együtt először Dino Risi rendezővel, akivel életre szóló barátságot kötött és 15 (!) nagysikerű filmet forgatott.

gassman-előzés.jpg
Sikersorozatuk nyitánya Az előzés (1962) volt, amely egycsapásra világsztárrá tette a színészt. A hangulatos, tragédiába torkolló vígjáték világsikert aratott: Gassman elnyerte „Az év legjobb férfiszínésze” díját.

Közben ismét játszott egy amerikai szuperprodukcióban, de a Barabás (1961), amelynek Anthony Quinn alakította a főszerepét, nem váltotta be a hozzá fűzött nagy reményeket.

A sok amerikai vendégszereplés ellenére, Gassman igazából „hazai pályán” érezte jól magát: Az előzés után karrierje töretlenül ívelt folytatódott. A Szörnyetegek (1963) és a Beszéljünk a nőkről! (1964) egyaránt fergeteges sikert aratott. Ez utóbbival a színész az európai közönség egyik legnagyobb kedvence lett, a film sikere pedig még az amerikai szuperprodukcióét is messze felülmúlta.

Az 1965-től 1969-ig terjedő időszak jelentette filmszínészi pályafutásának csúcsát. Kosztümös vígjátékokkal aratott világsikert: új sikersorozata a Szüzet a hercegnek!-kel (1965) vette kezdetét. A széria következő darabja, a Brancaleone ármádiája (1965) a középkori kalandfilmeket parodizáló fergeteges bohózat minden rekordot megdöntő sikert aratott. Később még egy folytatása készült: Brancaleone a keresztes háborúba megy (1970) címmel.

Gassman jókedvűen sziporkázott és tündökölt: temperamentuma, humora, iróniája átütő erővel érvényesült ezekben a habkönnyű produkciókban.

gassman-belfagor.jpg1966 legnagyobb olasz filmsikere a Belfagor a pokolból című kosztümös vígjáték volt, Ettore Scola rendezésében. A pokolból a földre küldött főördög parádés szerepe valóságos jutalomjátékot jelentett a színész számára: látható élvezettel lubickolt benne, színészi eszköztára minden elemét felvonultatta a közönség szórakoztatására. Ez a kedves, ma is élvezetes alkotás Gassman és az olasz film valóságos mennybemenetelét jelentette: következő filmjei finanszírozásába már az egyik legismertebb hollywoodi producer, Joseph E. Levine is beszállt.

Sikersorozata modern témájú vígjátékokkal folytatódott. Filmjeinek örök témája, a férfi-nő kapcsolat, következő mozidarabjában érte el a csúcsát: A tigris (1967) Joseph E. Levine produkciójában készült, a régi barát, Dino Risi rendezésében. Gassman talán még egyetlen más filmben sem volt ennyire szenzációs, mint ebben az örökzöld vígjátékban. Egy középkorú, sikerei csúcsán tündöklő, nős férfi beleszeret egy fiatal lányba és a kapcsolat hihetetlen bonyodalmak sorozatát hozza magával. Ez volt A tigris története, Gassman partnere az Európában vendégszereplő szép és dinamikus, amerikai Ann-Margret volt, aki korábban Elvis Presley, Alain Delon és Bing Crosby partnereként lett ismert.

Ő játszotta a női főszerepet a színész következő filmjében is: az Egy remete Rómában (1967) ismét nagy sikert aratott.

Felsorolni is hosszú lenne azt a hihetetlen mennyiségű, jobbnál jobb filmet amelyek a továbbiakban is méltán öregbítették Gassman hírnevét. Feltétlenül említést érdemel a 12+1 (1969) című vígjáték, a magyar származású, Nicolas Gessner rendezésében, valamint 1974 bombasikere A nő illata, Dino Risi rendezésében. A könnyes-mosolygós produkciót a „Legjobb külföldi film” Oscar-díjára jelölték. A női főszerepet, Risi felfedezettje, Agostina Belli játszotta, ő kapta meg a következő Gassma-Risi – film, a Fehér telefonok (1975) főszerepét is.

gassman-nő illata.jpgA Fehér telefonok egy szobalány filmsztárrá válásának vidám-szomorú történetét mesélte el a fasizmus évei alatt. A film görbe tükröt tartott az akkori olasz filmgyártásról, a történelemről és a kisemberek életéről. Vittorio Gassman ebben a filmben is remekelt, csakúgy, mint Agostina Belli és Ugo Tognazzi is. 1978-ban az Új szörnyetegek című filmjét is Oscar-díjra jelölték.

A hetvenes évek végén ismét Amerikában vendégszerepelt. Robert Altman művészfilmjei után, hazájába visszatérve, színházban és filmen egyaránt sikert sikerre halmozott.

Késői filmszerepei közül nagy kritikai sikert hozott a Mennyire szerettük egymást! (1974) és A terasz (1980). 1982-ben ismét Hollywoodban filmezett: A vihar, Shakespeare klasszikusának modern, hangulatos filmváltozata volt.

Egészen késő öregkoráig aktívan dolgozott. Már az ötvenes években saját színtársulatot alapított. 1979-ben létrehozta „Műhely” elnevezésű színiiskoláját, ahonnan tehetségek egész sora került ki. 1994-től a „Gassman Dantét olvas” című több száz (!) részes TV-sorozatban ismertette meg az olasz nézőkkel az Isteni színjátékot. Két nagysikerű önéletrajzi könyvet is írt, önálló színházi estekkel búcsúzott szeretett közönségétől.

Egyik kedvenc rendezője-barátja, Ettore Scola így foglalta össze munkásságát: „Ő az a színész, aki minden alkalommal képes új arcát megmutatni... Nagy, mert bátor és intelligens. Sohasem habozott felfedni saját hibáit. Gassman legnagyobb utánzója, legnagyobb gúnyolója, maga Gassman. Ezzel egy újfajta színészi előadásmódot honosított meg, még akkor is, ha a filmszínész mögött, mindig ott állt Gassman, a színházi ember." Minden idők egyik legtehetségesebb, legsokoldalúbb, legaktívabb olasz színésze 2000 június 29.-én hunyt el. Művészete örökre az európai kultúra része marad.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr895487026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.