Filmvilág blog

The Brothers Bloom – Szélhámos fivérek

Ma estére

2013. április 20. - filmvilág

Brothers Bloom – amerikai, 2008. Rendezte és írta: Rian Johnson. Kép: Steve Yedlin. Zene: Nathan Johnson. Szereplők: Rachel Weisz (Penelope Stamp), Adrien Brody (Bloom), Mark Ruffalo (Stephen), Rinko Kikuchi (Bang Bang). 113 perc.
Vetítik: M1 – 22:10

A szélhámosfilm cseles alműfaj a krimi és a vígjáték határán, egyszerre teszi nevetségessé az áldozatok kapzsiságát, amire az átverések épülnek, és tornásztatja a néző intellektusát egy körmönfont bűnügy útvesztőjével. Ráadásul igencsak önreflexív műfaj is, hiszen az átverések valójában nem mások, mint dramaturgia és színjátszás – a szélhámos úgy építi fel művét, mint egy drámát, aminek a jeleneteit aztán ő maga játssza el a való életben. A beavatott társak mellett pedig van legalább egy szereplő, az átverés tárgya, akinek úgy kell végigjátszania a számára megírt szerepet, hogy közben azt hiszi, saját döntései szerint cselekszik.

brothers bloom.jpg
Rian Johnson író-rendező (akinek ez a második filmje a 2005-ös, Sundance-díjas Brick után) olyan meta-szélhámosfilmet készített, amely egyrészt magyarázza önmagát – a cselekményt például az átverés egyes fordulópontjainak címei tagolják, és visszatérő konfliktuspont, hogy az egyik szereplőnek elege van abból, hogy előre megírt életet éljen –, ugyanakkor a műfaji logikát minduntalan feladja. Ahogy a mestersvindler testvérpár, Stephen és a csak keresztnév nélkül emlegetett Bloom kivetik hálójukat egy magányos ifjú milliomosnőre, a Prágába és Szentpétervárra vezető átverés-szcenárió kibontakozása során a sorsdráma és a szerelmi történet válnak a film domináns minőségévé. Sajnos a könyvritkaság körül kavarodó svindlinél számtalan izgalmasabbat láttunk már, Maximilian Schell film felénél elővett antagonistája a sorsdrámarészt nem tudja elég megrázóvá tenni, és a szerelmesek is túl bizonytalanok, így a sokszor hosszadalmasnak tűnő film élvezeti értékét inkább jelenti a mai és az ódon eleganciát szemet gyönyörködtetően ötvöző képi világ és a csodás színészi gárda.

Nevelős Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr525236135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása