Fertelmes felvilág - A vizsga

2012. november 04. 12:13 - filmvilág

Bergendy Péter második nagyjátékfilmje veretes hollywoodi dramaturgiával dolgozó, klasszicizáló tónusú átverés-történet.

A kortárs magyar tömegfilm problémáit leltározva mindenekelőtt a külföldi minták sete-suta és tiri-tarka használata tűnik fel, de legalább ennyire fontos az is, hogy az alkotók mintha nem lennének képesek olyan témákat felkutatni, amelyek lokális jellegük mellett egyúttal alkalmasak a klasszikus – azaz a nyugati világban egyetemes érvényűnek tetsző – műfaji sémák adaptálására. Utóbbi momentum jelentőségének illusztrálásához elég csak arra utalni, hogy a nagy amerikai műfajok majd mindegyike (a westerntől a gengszterfilmig) a lokalitásban gyökeredzett, még akkor is, ha a helyi történeteket a filmkészítők alaposan fikcionalizálták.

vizsga.jpg
A vizsga
egyik meglepetése a hazai ihletettség és az egyetemes sémakészlet sikeres összepasszintása: a hét éve a Terézanyuval debütált Bergendy Péter rendezése egyrészt beleillik a mostanság megszaporodott ötvenhatos filmek közé, másrészt viszont tisztán műfaji alapon is értelmezhető. 1957 legvégén járunk, amikor a forradalom leverése után újjászerveződő állambiztonság rafkós technikákkal igyekszik tesztelni beosztottjainak alkalmasságát, a magát szocialistának nevező rendszer iránti elkötelezettségét. A történet három főszereplője a fiatal és ambiciózus Jung András tartótiszt (Nagy Zsolt), az ő mentora, a dörzsölt Markó Pál alezredes (Kulka János), továbbá az utóbbi keze alá dolgozó Kulcsár Emil vizsgabiztos (Scherer Péter). A felülről megrendezett konspiráció célja, hogy Jungot választás elé állítsa, és kiderítse: krízishelyzetben az érzelmei vagy a párt és a kormány iránti hűsége vezeti-e őt. Ezt a sztorit ki lehet nyitni abba az irányba, amely felé Donnersmarck haladt az egyébiránt utánozhatatlan – illetve csak bután plagizálható – A mások élete című filmjében, vagy lehet belőle egy második Kolorádó Kidet készíteni, sőt esetleg megtartható tisztán műfaji keretek között is. Bergendy Péter rendező és Köbli Norbert (S.O.S. szerelem; Made in Hungaria) forgatókönyvíró remek döntést hozott: feszes műfaji filmjük sokkal inkább emlékeztet minden idők egyik legjobb átverés-mozijára, David Mamet csűrcsavaros Játékos végzetére, mint akár A mások életére, akár a Kolorádó Kidre. A vizsga egy minden ízében izgalmas ügynökthriller, pergő, fordulatos és alapvetően cselekményközpontú darab, amelyet nem terhel a nagyotmondás kényszere, és nem nehezít el az üzenetközvetítés ballasztja – miközben azért a sztorifűzés logikája a (kora)kádári rendszer fertelmes felvilágából is megmutat valamit.

vizsga1.jpg
A film láthatóan nem kíván – úgymond – eredeti lenni, de éppen ez, az egyenesztergált történetelemek szakértő összeillesztése adja a bukéját. Ritkaságszámba megy a hazai színtéren a hollywoodi dramaturgia ilyen pedáns alkalmazása, a ritmus remek, a fordulatok jó tempóban érkeznek. Minden fronton a néző nagyvonalú kiszolgálása a cél, Köbli Norbert arra is külön figyelmet fordít, hogy – hollywoodi mintára – a cselekmény egyes pontjain összefoglalja, pontosabban egy-egy szereplővel (elsősorban Scherer Péterrel) összefoglaltassa a dolgok addigi állását, és mindezt a didaktikusság leghalványabb jele nélkül, feltűnésmentesen teszi. A figurák ugyan nem különösebben eredetiek, de Kulka János vagy Scherer Péter így is brillírozik (igaz, Scherer dolgát megnehezíti a forgatókönyvíró azzal, hogy eleinte fajankónak ábrázolja, majd néhány kevéssé motivált fordulattal öntudatosabbá teszi őt). Külön öröm, hogy a dialógusok is hatásosak, élőek, sőt néhol – szerencsére nem gyakran – humorosak.

Az óramű-dramaturgia A vizsga legnagyobb értéke, a vizuális kivitelezése azonban csöppet ellentmondásos. A film egy izmosabb televíziós projekt költségvetésének megfelelő összegből készült, és az alkotók ugyan mindent megtettek annak érdekében, hogy felülemelkedjenek a tévéstílen, de ez csak részben sikerült. A kevés külsőben feltűnő a statiszták hiánya (a hiányérzetet enyhítheti, hogy a cselekmény szenteste játszódik, amikor amúgy is kihaltak az utcák), továbbá foghíjas és egyszínű a kelléktár (például kevés az autó, a jelmezek pedig ötlettelenek, kivétel nélkül olyanok, mint amilyeneket az ötvenes években játszódó kortárs darabokban látni). A tévéfilmes közelítésmódot feledteti viszont, hogy Tóth Zsolt operatőr tapintatosan attraktív és mérsékelten egzaltált, kézből vett felvételekkel dolgozik az elegánsan bevilágított – alapjáraton zöld és barna fényekkel festett – terekben, Király István itt-ott ugróvágásokkal üdíti a látványt, a kísérőzene pedig szabatosan idézi a hollywoodi bűnfilmek világát. Önmagában már az is érdem, hogy a mai ínséges időkben egyáltalán elkészült ez a film, ráadásként pedig nem is akármilyen lett.

Pápai Zsolt

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr384888341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.