Székely szerint a világ - Louis C.K. portréja

2012. szeptember 25. 14:46 - Baski Sándor

Louis C.K. előbb kitágította a sitcom műfaját, majd túllépett rajta, bebizonyítva, hogy egy televíziós sorozat is lehet 100%-ban szerzői produkció.

louie.jpgNincs abban semmi rendkívüli, ha egy humorista a saját életéből merít ihletet – a stand-up komikusok kiváltképpen szeretnek magukról beszélni. Többségük azonban szerepet alakít, fiktív történeteket mesélnek saját élményként, ügyelve rá, hogy hihetőek és hitelesek legyenek, felvett szerepeik pedig passzoljanak a valódi személyiségükhöz. Louis C. K. abban különbözik kollégáitól, hogy nála a határok teljesen elmosódnak. A New York-i illetőségű, nagyapja révén magyar felmenőkkel bíró komikus (eredeti neve Székely) minden műfajban önnön életét boncolgatja, legyen szó egészestés stand-up előadásról, sitcomról vagy saját fejlesztésű sorozatról. Munkássága épp oly szubjektív és személyes, mint egy alanyi költő lírája.

Produkcióját nem különösen eseménydús életútja teszi érdekessé, ilyesmivel ugyanis nem büszkélkedhet. Ugyanazokat a lépcsőfokokat járta végig, mint a legtöbb, később sikeressé váló komikus. Eleinte nevesincs klubokban próbálkozott standupolással, mint oly sokan, majd New Yorkba költözött, ahol íróként dolgozott különféle showműsorokban egy évtizeden át. Fiatal humoristaként azonban még egyáltalán nem tűnt ki a pályatársai közül. Ahhoz, hogy végül megtalálja saját jellegzetes hangját, szüksége volt rá, hogy átlépve a harmadik ikszet, kellő élményanyagot halmozzon fel, köszönhetően többek közt nem túl harmonikus házasságának. 2005-ös, az HBO számára rögzített előadásában már nem, vagy nem elsősorban másokon élcelődik, hanem szinte végig arról beszél – saját magánéletét használva illusztrációként –, hogy miként változtatja meg az ember személyiségét a házasság és a gyerekvállalás.

Ez a témaválasztás a legkevésbé sem nevezhető szokatlannak, a hangvétel brutális őszintesége annál inkább. C. K. elmeséli, miként kopott ki a szex a kapcsolatukból, hogyan idegesítik egymást a feleségével a hétköznapokban, majd beavatja a nézőket a gyereknevelés kínjaiba, miközben ötéves kislányát seggfejnek titulálja. Akár kirívóan öncélúnak – és mellesleg etikátlannak is – tűnhetne ez a nyers és profán stílus, de Székely saját magáról is ugyanilyen keresetlenül nyilatkozik. Hosszasan ecseteli maszturbációs szokásait, precízen dokumentálja testi leépülését, és számot vet mindennapi gyarlóságaival. Mint minden komikus, C. K. is túloz és karikíroz – humora éppen meghökkentő és tabusértő fogalmazásmódjából fakad –, de amit a színpadon elmesél, azt az életrajzi tények többnyire alátámasztják.

louie lucky.jpg
Nem kevésbé személyes produkció a 2006-ban indított, mindössze egy évadot megélt sitcomja, a Lucky Louie sem. Székely alakítja a címbéli autószerelőt – ő maga is ezt a foglalkozást űzte, mielőtt komikusnak állt –, aki idillinek semmiképp sem nevezhető házasságban egy kislányt nevel. Külsőségeit tekintve a sorozat a ’70-es évek klasszikus amerikai sitcomjait idézi – színpadi díszletek közt, élő közönség előtt rögzítették az epizódokat –, de még a szereplőgárda is ugyanaz; a civakodó család mellől, példának okáért, nem hiányozhat a hóbortos nagybácsi és az időről időre betoppanó szomszéd figurája sem. A műfajban megszokott családbarát poénok és történetsablonok helyett a Lucky Louie viszont valóságos problémákat vet fel – mindennapi megélhetési gondok, szexuális frusztrációk, gyereknevelési kérdések, rasszizmus és politikai korrektség – a szereplők pedig olyan szókimondó stílusban diskurálnak, ahogy a hús-vér emberek szoktak. (A művi sitcom-forma és a nyers rögvaló ütköztetésére már korábban, a Született gyilkosokban láthattunk példát.)

A névazonosságon túl a Székely stand-up rutinjaiból visszaköszönő anekdoták is nyilvánvalóvá tették, hogy a valósággal való hasonlóság nem a véletlen műve. A Lucky Louie munkásosztálybeli főhőse ugyanakkor egy kultikus sorozatfigurával is rokonítható. Louie mintha a Rém rendes család Al Bundy-jának lenne távoli unokatestvére. Mind ő, mind a legendás cipőárus az illúzióikat és ambícióikat vesztett, fiatalságukat és függetlenségüket gyászoló, domesztikált férfiakat képviselik, akik nem tudnak megbirkózni a családfői szereppel, legfőbb örömforrásukat pedig a primer élvezetek, a tévé, a junkfood és a szex biztosítják – utóbbira rendszerint hiába vágyakoznak. A kettejük közti különbséget az jelenti, hogy Louie képes élethelyzetére, identitására verbálisan is reflektálni, és ez megformálójára is igaz. Némiképp leegyszerűsítve: stand-up előadásaiban és sorozataiban Louis C. K. a minden férfiben ott lakozó, Al Bundy-féle ösztönlény világlátását artikulálja a Woody Allen-féle önanalízis és önirónia segítségével.

louie1.jpg
Az Allen-párhuzamot erősíti Székely eddigi főműve, a saját maga által írt, rendezett, vágott és főszerepelt Louie is. A harmadik évadánál tartó sorozat egy bizonyos New York-i humorista, Louis C. K. mindennapjaiba enged bepillantást. Az epizódok elején és végén (néha közben is), a történethez nem kapcsolódó, de arra áttételesen reflektáló rövid stand-up betéteket ad elő a címszereplő, a köztes időben pedig a magánéletéből kapunk ízelítőt. Nem ez az első eset, hogy egy humorista saját magát alakítja egy sorozatban, a hasonló koncepcióra épülő Seinfeld vagy a Félig üres azonban a cselekményépítés szempontjából ugyanúgy működik, mint a tradicionális sitcomok. A Louie-ban ellenben nincs összefüggő történet, epizódonként két különálló, laza szerkezetű rövidfilmet láthatunk, amelyek sokszor nem többek egy etűdnél vagy anekdotánál. Hiányoznak belőlük a harsány poénok, gyakran nem is csattanóval zárulnak, és bár a keserű, fekete humor áthatja a szériát – a szürreális-abszurd mozzanatok a korai Woody Allen-filmeket idézik –, akadnak egészen komor, fajsúlyos pillanatai.

Míg a Lucky Louie a házasélet gyötrelmeit illusztrálta, a Louie már egy negyvenen túli, elvált férfi pszichéjét mutatja be. (Székely 2008-ban, 13 év után valóban elvált feleségétől; a fellépésein elhangzottak tükrében ez aligha számított váratlan fejleménynek.) „Elválni olyan, mint kilépni egy időgépből. (…) Egy olyan időgépből, ami a valós idő alatt tud csak elvinni a jövőbe.” – így próbálja érzékeltetni helyzetét az egyik stand-up betétben, utalva arra, hogy a házasság elkényelmesítő, zárt burkából kikerülve kellene most, megöregedve, új életet és új kapcsolatokat kezdenie egy számára ismeretlen világban.

Székely alteregójának a Lucky Louie-ban a családtagokon és a barátokon kívül másokkal nem kellett interakcióba kerülnie, itt újra és újra rákényszerül, hogy kilépjen a komfortzónájából. Randevúi természetesen rendre kínos helyzetekbe torkollnak, de nem kevésbé izgalmasak azok az epizódok, ahol a sajátjától gyökeresen különböző szubkultúrák képviselőivel akad össze, legyen szó egy redneck rajongójáról, a meleg szomszédairól, a maszturbációt Isten elleni bűnnek tekintő keresztény aktivistáról, hollywoodi producerekről vagy saját unokahúgáról. Van, hogy ő maga forszírozza az „interkulturális találkozást”, mint amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve megpróbál felszedni egy fekete bolti eladót, és ennek érdekében egészen harlemi otthonáig kíséri a nőt. Máskor akarata ellenére kerül konfrontációba, mint a Bully című epizódban, amelyben kénytelen megalázkodni egy agresszív gimnazista előtt – barátnője emiatt faképnél is hagyja –, vagy amikor megpróbálják kirabolni a gyerekei jelenlétében. Bár a sorozat egy másodpercig sem didaktikus, főhősének rendre meg kell válaszolnia – leginkább saját maga számára – a hasonló szituációkban felmerülő morális kérdéseket. Éppen önkínzó őszinteségének köszönhető, hogy Louie, minden hibája ellenére, ép gerinccel kerül ki ezekből a helyzetekből – mert ha nem is tudja megoldani a problémáit, legalább képes önámítás nélkül szembenézni velük. Gyarló emberként sokszor ez a legtöbb, amit tehetünk – ezt közvetíti a sorozat és Louis C. K. egész munkássága.


A cikk először a Filmvilág 2012. májusi számában jelent meg. C.K. stand-upos munkásságáról itt írtunk bővebben.

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr384801944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Huber Zoltán 2012.10.11. 14:15:24

Bepótoltam a Lucky Louie-t a minap. Remek sitcom, hibátlan cikk. :)

Huber Zoltán 2013.01.25. 11:41:21

@[bs]: zseniális, egy bajom van csak, hogy 2014 a negyedi évad :)

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2013.01.25. 11:47:03

@Huber Zoltán: A 3. évad szerintem kevésbé volt zseniális, úgyhogy ráfér szerintem CK-re az extra pihenő és az élménygyűjtés. És addig sem fog unatkozni:
www.imdb.com/title/tt1800241/

popszegecs 2014.05.11. 01:07:27

Hát ez a "Székelyezés" baromi erőltett... David Bowie-t sem hívja senki bennfenteskedve David Robert Jones-nak, különösen nem, amikor művészi minőségében szerepel, és nem a nagyanyja kínálja sütivel.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.05.11. 18:26:02

@popszegecs: Nem túl jó a párhuzam. Bowie lecserélte az eredeti nevét valami teljesen másra, Székely-C. K. viszont érdemben megtartotta, csak könnyebben kiejthetővé tette a nagyközönség számára. (Ettől persze még nem kell feltétlenül Székelynek hívni, de Magyarországon sokaknak éppen ettől lesz érdekes, úgyhogy nem véletlen, ha a cikkekben kiemelik az eredeti nevét és a származását.)

popszegecs 2014.05.11. 19:30:37

@Orosdy Dániel: Nem értek egyet. Olyan ez, mint a mindenáron való Vásárhelyi Győzőzés (amilyen néven szerencsétlent sehol a világon nem emlegetik). Meg persze ugye Eszterházi Józsi.
De ha nektek ez tetszik, hajrá.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2014.05.11. 19:49:53

@popszegecs: Az lenne problémás, ha CK (nem létező) magyarságát próbálnám bizonygatni. Ehelyett csak arról van szó, hogy nem akartam végig C.K.-t írni, a változatosság kedvéért ("stilisztikai okokból") párszor az _igazi_ nevét használtam.

Ha már itt tartunk: Nicholas Sarkozy nevét a magyar híradókban hogy illene mondani? Sárközy-nek, vagy úgy, ahogy a világ többi részén "szarkozi"-nak? Nyilván az utóbbi a helyes, de én semmi rosszat nem látok az előbbiben.

popszegecs 2014.05.11. 20:57:51

@Baski Sándor: Én úgy gondolom, hogy mindenkit meg lehet tisztelni azzal, hogy úgy hívjuk, ahogy ő saját maga ejti és írja a nevét.
Nem pedig "de én tudom, hogy az magyarul az, hogy, és akkor majd én jól úgy mondom, hogy".

Persze, a vágási feri is mikroszoftot vett, hiszen az úgy volt magyaros, hádenem? :D

popszegecs 2014.05.11. 21:00:24

@popszegecs: persze nyilván nem ugyanaz az eset, de a bukéja ugyanaz. még mielőtt.