Filmvilág blog

Kicsi a bors, de! - BuSho 2012

Zárszó

2012. szeptember 12. - Huber Zoltán

bushologo.pngAz apokaliptikus előjelek (krízis, pénzhiány, 2012 stb.) után az idei BuSho végül minden eddiginél szélesebb merítéssel, rendkívül színes programkínálattal lépett a közönség elé. A szervezők ezúttal is egy családias, oldott hangulatú fesztivállal örvendeztették meg a rövidfilmek szerelmeseit, de le a kalappal az előválogatók előtt is, akik 1844 (!) beérkezett pályaműből választották ki a verseny résztvevőit. A 12 kísérleti film, 20 animáció és 54 fikciós alkotás egyórás blokkokban, tarka leosztásokban került a nézők és az ítészek elé, ismét demonstrálva a műforma potenciáját és erejét.

Díjkiosztókon állandóan puffogtatott közhely a zsűri nehéz helyzetére hivatkozni, ám az idei mezőnyből valóban nem volt könnyű kiválasztani a legjobbakat. A felvonuló alkotások (egy-két kivételtől eltekinteve) akár a magasabb technikai és esztétikai elvárásoknak is megfeleltek, így a minőségre és a változatosságra biztosan nem lehetett panasz. Kifejezetten reményteljes egymás mellett látni az eltérő alkotói hozzáállásokat és megoldásokat, hisz a mozi jövője szempontjából remek hír, hogy a dokumentarizmustól a teátrális stilizációig, társadalomkritikától a filmnyelvi kísérletig szinte mindenféle filmes attitűd aktívan képviseltette magát. Bár az idei évben a honi rövidek színvonala kissé ingadozott, a jobban sikerültek helye egyértelműen az élmezőnyben van. Nem véletlen, hogy a nyolc magyar indulóból három végül díjjal távozhatott a mustráról.

A zsűri ítéletével természetesen lehet, sőt kell is vitatkozni. Az érmesek (I have a boat – Nathan Nill, Csicska – Till Attila, Na wewe / You too – Ivan Goldschmidt) kétségtelenül ügyes és korrekt alkotások, kiemelésük mégis kissé konzervatív ízlésre vall. A képzeletbeli dobogóra mindenképpen felférhetett volna egy merészebb és/vagy könnyedebb darab is, de úgy tűnik, az ütősebb gegek, az irónia, a popkulturális reflexiók ezúttal nem nyerték el a döntnökök tetszését (az észt Curiosity Kills a nézőtéren egyértelműen a leghangosabb tetszést aratta, mégsem került a finalisták közé). Igaz, a remek Oh Sheep! (Gottfried Mentor) végül hivatalos elismerésben részesült, e maró szatíra vígjáki besorolása mégis erősen problémás (illetve annyiban helytálló, amennyiben a Dr. Strangelove vagy a Tűz van babám vígjátéknak tekinthető). Animációs fronton az iráni Adamha (Mashaallah Mohammadi) és az ír A different perspective (Chris O’Hara) talán átütőbb volt, mint a kiemelt The Pub (Joseph Pierce), a legellentmondásosabb mégis a szlovák 25km2 (Jana Minarikova) kísérleti filmes győzelme volt, hisz a mű a szuper 8-as nyersanyag használatán túl nem volt különösebben emlékezetes.

Az eredménylista azonban már-már mellékes körülmény. A lényeges és fontos inkább az, hogy idén ismét volt BuSho, fényesen bizonyítva az ilyen rendezvények létjogosultságát. Reméljük, jövőre is sikerül megugrani ezt a szintet, és 2013 szeptemberében ismét egy remek rövidfilm-fesztivál vár majd a mozi szerelmeseire.


A 8. BUSHO FESZTIVÁL DÍJAZOTT ALKOTÁSAI:

BuSho 2012 BFA KÜLÖNDÍJA: Pay First – Dave Fulton, Egyesült Királyság

BuSho 2012 LEGJOBB VÁLOGATÁS DÍJA: Banatu Filmak, Spanyolország

BuSho 2012 LEGJOBB ANIMÁCIÓ DÍJA: The Pub – Joseph Pierce, Egyesült Királyság

BuSho 2012 LEGJOBB KÍSÉRLETI FILM DÍJA: 25km2 – Jana Minarikova, Szlovákia

BuSho 2012 LEGJOBB VÍGJÁTÉK DÍJA: Oh Sheep! – Gottfried Mentor, Németország

BuSho 2012 LEGJOBB OPERATŐR DÍJA: Nagy Bálint – Porcukor (rendező Schwechtje Mihály)

BuSho 2012 A LEGJOBB KONCEPCIÓ DÍJA: Zsély Csilla – Éjszaka, Magyarország

BuSho 2012 A LEGJOBB LÁTVÁNY DÍJA: Cabbagemincer – Vadim Viner, Oroszország

2012 BRONZ BUSHO DÍJ: I have a boat – Nathan Nill, Németország

2012 EZÜST BUSHO DÍJ: Csicska – Till Attila, Magyarország

2012 ARANY BUSHO DÍJ: Na wewe / You too – Ivan Goldschmidt, Belgium

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1004771390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása