Magas, barna, komoly, jóképű, talpig férfi… Így él idősebb rajongói emlékezetében Gregory Peck, minden idők legszimpatikusabb amerikai színésze. Közel fél évszázadon át játszotta a minta amerikait, aki a fizikai és erkölcsi erő, az intelligencia és a becsületesség megtestesítője. Csaknem 100 filmben szerepelt, alakításai bevonultak a filmtörténetbe.
1972-ben a 15 ezer amerikai nőből álló zsűri őt választotta meg a „Legrokonszenvesebb férfi”-nek, ugyanekkor, a világ másik végén, az akkori Szovjetunióban ő lett a „Legnépszerűbb külföldi színész”. Az Oscart, és minden más díjat elnyert, amiről színész csak álmodhat, de számára minden díjnál többet ért a közönség mindenkori osztatlan rajongása.
„Közönséges embernek érzem magamat, aki a munkáját szereti.”- nyilatkozta egy 1991-es interjúban. „A színház és a film az én életem. Szerencsésnek mondhatom magam, mert 50 éven keresztül azt tehettem, amit szeretek. A legfontosabb, hogy az ember szeresse a mindennapi munkáját.”
1916. április 5-én, a kaliforniai La Jollá-ban született. Orvostanhallgatóból lett sikeres színházi, majd filmszínész. A Hajnalcsillag című darabban nyújtott alakítása hívta fel magára az Álomgyár tehetségkutatóinak figyelmét. Casey Robinson producer Hollywoodba hívta és szerződtette készülő, új filmje főszerepére.
Gregory Peck volt az első színész, akit egyszerre négy nagy stúdió szerződtetett: az RKO (Casey Robinson vezetésével), a 20-th Century Fox, a The Selznick Studios és a Metro-Goldwyn-Mayer,- 16 filmre!
A 192 centi magas, rendkívül megnyerő külsejű, sármos színész 1944-ben kezdte filmszínészi karrierjét. Akkoriban a hollywoodi sztárok nagy része mind a fronton harcolt, és az Álomgyár égető színészhiányban szenvedett. Pecket egy korábbi gerincsérülése miatt nyilvánították katonai szolgálatra alkalmatlannak.
Első filmje, A dicsőség napjai (1944) nem aratott nagy sikert, de második szerepe, egy rokonszenves, energikus pap megformálása, A mennyország kulcsa (1944) Cronin-regény filmváltozatában, egy éjszaka alatt a legnagyobb sztárok élvonalába emelte az addig ismeretlen fiatalembert. Alakítását Oscar-díjra jelölték, filmajánlatok özönében válogathatott. Ragyogó külseje alapján szívesen beskatulyázták volna a romantikus kalandhős szerepkörébe, ő azonban mindig az igényesebb, színészi kihívást jelentő szerepeket részesítette előnyben.
Ettől kezdve sikersorozata töretlenül ívelt felfelé: egymásután négyszer (!) jelölték Oscar-díjra, amit ötödszörre, a Ne bántsátok a feketerigót! (1962) című filmben nyújtott parádés alakításáért el is nyert.
Kedvenc mesterével, Henry King rendezővel hatszor dolgozott együtt, valamennyi közös filmjük világsikert aratott. Közben más világhírű rendezők irányításával is sikert sikerre halmozott: William Wylerrel forgatta a könnyes-mosolygós Római vakációt (1953), majd az Idegen a cowboyok között (1958) világsikerű westernjét. John Huston rendezte a Moby Dick (1956) klasszikus Melville-regényadaptációját, amelyben a mindig rokonszenves, pozitív hősöket megszemélyesítő színész - tőle szokatlan módon -, a démoni, megszállott Ahab kapitányt formálta meg, nagyszerűen.
Bosley Crowther, a The New York Times legendás kritikusa így írt a filmről és Peck alakításáról: „Egy magával ragadó, sodró és mennydörgő színesfilm (…) Egyike napjaink legjobb mozijainak (…) Úgy van megkomponálva, mint egy szimfónia (…) Gregory Peck lángoló szenvedéllyel játssza Ahab nehéz és összetett szerepét.”
A sztár fénykorát az ötvenes években élte: a legnagyobb sikert a Raoul Walsh rendezésében készült Őfelsége kapitánya (1951) látványos, remekbe sikerült tengeri kalandfilmjében aratta. Szerte az egész világon, Magyarországon is, zsúfolt teltházakat vonzott és egyszeriben első számú kedvenccé tette Gregory Pecket.
Nehéz lenne felsorolni az emberként és színészként egyaránt nagyszerű művész hihetetlenül sokszínű színészi repertoárját. A leghitelesebb, ha őt magát idézzük fel: az 1974-es USA Film Fesztiválon ugyanis ő maga választhatta ki életműve hat legemlékezetesebb darabját.
Gregory Peck a következő filmjeit tartotta a legjobbaknak: A parancsnok (1949) háborús drámáját (mestere-barátja, Henry King rendezésében; Peck alakítását Oscar-díjra jelölték), a Sárga ég (1949) westernjét, A revolverhős (1950) című vadnyugati filmet (ugyancsak Henry King rendezte), a Római vakációt (1953), azŐfelsége kapitányát (1951), és végül, de nem utolsósorban, a Ne bántsátok a feketerigót! (1962), a fajgyűlölet ellen szót emelő, szenvedélyes drámát, amely színészi pályája csúcsának tekinthető.
A civil életben Peck jó humorú, szolid, közkedvelt személyiség volt. Nemcsak a közönség, de kollégái is kivétel nélkül kedvelték. Egyéniség volt, a szó legjobb értelmében, ugyanakkor világsztár is. Férfiideál, minden színész mintaképe. Sohasem engedett az általa felállított mércéből: csakis olyan szerepeket vállalt el, amelyeket, valamilyen szempontból, fajsúlyosnak ítélt. A legjobb barátja magyar volt: Korda Zoltán filmrendező.
Egészen késő öregkoráig játszott: utolsó nagy szerepe MacArthur tábornok briliáns megformálása volt, a hasonló című filmben, 1977-ben.
A magyar moziközönség az Őfelsége kapitánya Hornblower kapitányaként zárta szívébe a nagyszerű művészt, de nagy kedvenc volt nálunk, annak idején, a Mackenna aranya (1968) és a Lopakodó hold (1968) westernje is.
Kétszer nősült, második felesége, Veronique Passani francia újságírónő a haláláig kitartott mellette. Öt gyermeke született: négy fiú és egy lány. Barátai elmondása szerint, bámulatosan nyugodt, csendes, szolid ember volt, aki 60 km-es sebességnél többel sohasem vezette a kocsiját.
2003. június 12.-én hunyt el. „Művészete örökké mérce marad Hollywood számára” – így búcsúztatták a temetésén.
