Filmvilág blog

2011 legjobb filmjei a kritikusok szerint

Best of

2011. december 28. - Baski Sándor

A Metacritic.com idén is összesítette a kritikusok által publikált év végi filmes toplistákat egy folyamatosan frissülő táblázatban. Úgy tűnik, minden évben akad egy film, amely kimagaslik a többi közül, már ami a leadott „szavazatok” számát illet. Ilyen volt tavaly A közösségi háló, az idei kedvenc pedig Malick filozofikus családtörténete, Az élet fája. A többnyire angolszász kritikusok listái alapján összeállított top 20-ban többségében angolszász filmek szerepelnek, ezért is meglepő, hogy a második helyezet a már nálunk is vetített iráni Nader és Simin - Egy elválás története, holtversenyben Alexander Payne új dramedy-jével, Az utódokkal, amelyet Magyarországon február közepén láthatunk majd a mozikban. Ugyancsak kakukktojásnak minősíthető Abbas Kiarostami európai koprodukcióban készített Hiteles másolata, a thaiföldi Apichatpong Weerasethakul még 2010-ben Arany Pálmát nyert alkotása (Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire), Lee  Chang-dong szintúgy 2010-es Poézise, az idén elhunyt portugál Raoul Ruiz több mint 4 órás filmje (Mistérios de Lisboa) vagy Almodovar sajátos thrillere (A bőr, amelyben élek). Idén valójában az amerikai műfaji filmek kerültek kisebbségbe, mint például a Koszorúslányok, a Pénzcsináló vagy Martin Scorsese első 3D-s mozija, A leleményes Hugo. A tovább után a két legnevesebb filmes lap, illetve néhány ismertebb kritikus listáját mutatjuk meg.

top2011.JPG 

Cahiers du Cinema

1. Van pápánk! (Nanni Moretti)
2 = The Strange Case of Angelica (Manoel de Oliveira)
  = Az élet fája (Terrence Malick)
4 = Hors Satan (Bruno Dumont)
  = Ölésre ítélve (Jerzy Skolimowski)
6 = Melankólia (Lars von Trier)
   = Un été brûlant (Philippe Garrel)
8 = Super 8 (J.J. Abrams)
  = House of Tolerance (Bertrand Bonello)
  = Meek's Cutoff (Kelly Reichardt)

elet fája.jpg

Sight&Sound

1. Az élet fája (Terrence Malick)
2. Nader és Simin - Egy elválás története (Asghar Farhadi) 250/108
3. Srác a biciklivel (Jean-Pierre Dardenne Luc Dardenne)
4. Melankólia (Lars von Trier)
5. The Artist (Michel Hazanavicius)
6 = Once Upon a Time in Anatolia (Nuri Bilge Ceylan)
  = A torinói ló (Tarr Béla)
7. Beszélnünk kell Kevinről (Lynne Ramsay)
8. Az élet négyszer (Michelangelo Frammartino)
9. This Is Not a Film (Mojtaba Mirtahmasb, Jafar Panahi)
10. Suszter, szabó, baka, kém (Tomas Alfredson)

NaderSimin.jpg

Roger Ebert (Chichago Sun-Times)

1.Nader és Simin - Egy elválás története (Asghar Farhadi)
2. Shame (Steve McQueen)
3. Az élet fája (Terrence Malick)
4. A leleményes Hugo (Martin Scorsese)
5. Take Shelter (Jeff Nichols)
6. Kinyarwanda (Alrick Brown)
7. Drive - Gázt! (Nicolas Winding Refn)
8. Éjfélkor Párizsban (Woody Allen)
9. Kikötői történet (Aki Kaurismäki)
10. The Artist (Michel Hazanavicius)

a-dangerous-method.jpg

J. Hoberman (Village Voice)

1. A Dangerous Method (David Cronenberg)
2. Melankólia (Lars von Trier)
3. Mistérios de Lisboa (Raoul Ruiz)
4. Aurora (Cristi Pui)
5. Seeking the Monkey King (Ken Jacobs)
6. To Die Like a Man (João Pedro Rodrigues) 2009
7. Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire (Apichatpong Weerasethakul)
8. A leleményes Hugo (Martin Scorsese)
9. J. Edgar (Clint Eastwood)
10. United Red Army (Wakamatsu Kôji) 2007

the artist.jpg

Peter Bradshaw (The Guardian)

The Artist (Michel Hazanavicius)
Margaret (Kenneth Lonergan)
Nader és Simin - Egy elválás története
Suszter, szabó, baka, kém (Tomas Alfredson)
Poézis - Mégis szép az élet (Lee  Chang-dong)
Az élet fája (Terrence Malick)
Az élet négyszer (Michelangelo Frammartino)
Beszélnünk kell Kevinről (Lynne Ramsay)
A bőr, amelyben élek (Pedro Almodovar)
Koszorúslányok (Paul Feig)

Az Amerikai Filmintézet (AFI) listája:

Koszorúslányok (Paul Feig)
Utódok (Alexander Payne)
A tetovált lány (David Fincher)
A segítség (Tate Taylor)
A leleményes Hugo (Martin Scorsese)
J. Edgar (Clint Eastwood)
Éjfélkor Párizsban (Woody Allen)
Pénzcsináló (Bennett Miller)
Az élet fája (Terrence Malick)
Hadak útján (Steven Spielberg)

abőramelyben.jpg
Bónuszként íme John Waters kedvenc 2011-es filmjeinek listája, Almodovartól Justin Bieberig.

1. A bőr, amelyben élek (Pedro Almodovar)
2. Mildred Pierce (Todd Haynes)
3. Justin Bieber: Never Say Never (Jon M. Chu)
4. Hadewijch (Bruno Dumont)
5. Kaboom (Gregg Araki)
6. If a Tree Falls: A Story of the Earth Liberation Front (Marshall Curry, Sam Cullman)
7. Az élet fája (Terrence Malick)
8. I’m Glad My Mother Is Alive (Claude és Nathan Miller)
9. We Were Here (David Weissman)
10. Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire (Apichatpong Weerasethakul)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr483502040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leadfoot 2011.12.28. 17:08:01

Valaki rohadtul elmagyarázhatná nekem, hogy a Drive mitől jó film, és az IMDb-n miért kapott 8.1-es ratinget.

Szerintem kimondottan szar. Sablon sztori egy csomó erőszakkal meg művészieskedő, giccses megoldásokkal, többnyire közepes színészekkel.

N.Zoli 2011.12.28. 17:38:52

Suszter, szabó,baka, kém.:) Most látom először így magyarul leírva. Nekem Ez volt a legjobb az idén. Gary Oldman óriási. Mondjuk rengeteg filmet nem láttam a listákról.

steflac 2011.12.28. 18:44:21

@Leadfoot: én 10 pontot adtam rá :D

Leadfoot 2011.12.28. 18:52:30

@ihi: Hát, istenem, nem vagyunk egyformák. :-)

steflac 2011.12.28. 19:37:09

Szerintem egyre jók ezek a listák, lehet találni bennük még 1-2 nézhető filmet, meg persze jónéhány csalódást is.

Viszonylag sok filmet nem láttam belőlük, de a Koszorúslányok egy csöppet meglep (ennyi erővel jöhetne a Őrült, dilis szerelem, vagy a Barátság extrákkal is), plusz az én döbbenetem inkább az Éjfél Párizsban és a Melankólia, előbbi a sablonos, szó szerint szájbarágóssága miatt - egyébként imádom Párizst és a Rodin múzeumot-, utóbbiban pedig valami nagyon zavart. Pedig igyekeztem kitágítani a fejem, de a 91-es Európán kívül továbbra se találtam meggyőzőt Triertől.

Refntől viszont érdemes megnézni az Elátkozott várost (Pushert, mind a 3 részt), és az összes korábbi filmjét, nekem bejönnek a karakterei és a stílusa, és várom a 2012-es moziját!

bodics 2011.12.30. 09:39:03

A Cahiers du Cinema első helyzettjének, a Van pápánk! című filmnek a helyes linkje:
www.imdb.com/title/tt1456472/

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2011.12.30. 11:48:26

Hogy mit láthattak a Habemus Papamban a Cahiers-sok, ami maga mögé utasítja a teljes idei mezőnyt, az év rejtélye. Az még csak nem is rossz film, amit protest-jellegben lehet dicsőíteni, egyszerűen csak középszerű.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2011.12.30. 13:10:02

@kovacsbalint: van ott más furcsaság is, az Ölésre ítélve vagy a Super 8 például.
süti beállítások módosítása