Filmvilág blog

Könnyű kövek, képzelt nők + Az amerikai és Mindszenty

Premierek a héten

2010. október 27. - filmvilág

MINDSZENTY – SZERETLEK, FAUST – Pozsgay Zsolt saját, 16 éven át futó színpadi darabját adaptálta filmre. 1944-ben, a sopronkőhidai fegyházban játszódik a történet, a középpontban Mindszenty József püspök és Jávor Pál, a híres színész találkozása áll. A főszerepeket ugyanazok alakítják, akik a darabban is: Lux Ádám és Kautzky Armand. [előzetes]

DOBOGÓ KÖVEK – Állami támogatás nélkül, baráti segítséggel, 15 nap alatt leforgatott low budget vígjáték egy debreceni baráti társaság pénzszerzési kísérleteiről. Martin Csaba egyszerre rendező, író, vágó, producer, casting direktor és főszereplő. Az amatőr, többnyire önmagukat alakító színészek mellett vannak profik is: Pindroch Gábor, Szabó Kimmel Tamás. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A Dobogó kövek gázol a hibákban, a toplák felület mögött azonban ott dobog az anyag szíve; mozog a kép, él a matéria, a fésületlenség nem áll jól neki, mégis a bája miatt szalonképes darab. (Alföldi Nóra kritikája a novemberi Filmvilágban lesz olvasható.)

KÉPZELT SZERELMEK – A 21 éves kanadai Xavier Dolan már második filmjét készítette el. Az önéletrajzi ihletésű Megöltem anyámat után a Képzelt szerelmek egy szerelmi háromszög-történet. Szinopszis: „Francis (Xavier Dolan ) és Marie (Monia Chokri) közeli barátok, egy este találkoznak Nicolas-val (Niels Schneider), egy vidéki fiatalemberrel, aki épp akkor érkezik Montréalba. Randiról randira, percről percre láthatjuk, ahogy Francis és Marie egyre mélyebbre szédülnek érzelmes képzelgéseikben és vad vágyaikban.”  [előzetes]


A Filmvilág kritikusa szerint: A számtalan hatást magába olvasztó impresszív stílusnak, sűrű atmoszférájú jeleneteknek és az olykor kivételes erejű színészi jelenlétnek köszönhető, hogy Xavier Dolan filmje a szereplők árnyalt bemutatása nélkül, egyenetlenségei ellenére is képes érzelmileg, érzékileg megérinteni nézőjét. (Forgács Nóra Kinga kritikája a novemberi Filmvilágban lesz olvasható.)

KÖNNYŰ NŐCSKE – amerikai tinivígjáték, amelyben a címszerelő tinilány kegyes hazugságokkal segít a gimnázium csajozási nehézségekkel küzdő lúzereinek, hogy elkerüljék a megszégyenülést. [előzetes]


A hét bemutatója: AZ AMERIKAI

Anton Corbijn második filmjében Martin Booth azonos című regényét dolgozta fel. A főhős egy magányos bérgyilkos [melyik filmes bérgyilkos nem az?], akit utolsó(nak szánt) megbízása egy olasz kisvárosba vezet, ahol beleszeret egy helyi szépségbe. 


 


A Filmvilág kritikusa szerint: A George Clooney főszereplésével, amerikai megrendelésre készített regényadaptáció bátor vállalkozás Corbijntól. Kétes kimenetelű kaland. A hollywoodi tömegfilm és az európai művészfilm összeházasítására tett kísérlete ugyan balul sült el, de kudarcában is figyelemre méltó. (…) a Bourne-utáni akcionista thriller-eszménnyel bátran szembemenő megközelítés teszi izgalmassá. (Kovács Marcell kritikája a novemberi Filmvilágban lesz olvasható.)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr572402549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása