Elnézést a hosszú szünetért.

Oh, the night is my world / city lights, painted gold.

Nem csoda, hogy William Friedkinnek megtetszett Laura Branigan orbitális slágere, a szövegét mintha a saját filmográfiája ihlette volna, azaz konkrétabban egy film: a Cruising (magyarul Portyán). És furcsa módon a Self Control klipjét is. Mert ez a klip nem más, mint a Cruising heteroszexuálisra átkapcsolt, erősen stilizált változata. Az énekes elindul a műanyag éjszakába (az előtérbe helyezett táblával Friedkin még azt is tudatja velünk, hogy rossz irányba), majd egy furcsa, jelmezes orgiába csöppen, míg meg nem erőszakolja egy maszkos ember. Ha jól értettem. Nem csoda, hogy az MTV be akarta tiltani, több implicit szexualitás van benne, mint a kilencvenes évek Madonna klipjeiben.

Most tekintsünk el az Élni és meghalni Los Angelesben betétdalához készített kliptől (pedig az is tanulságos bizonyos szempontokból, Friedkin is feltűnik benne), és nézzük meg, hogy tizenkét év elteltével hogyan értelmez egy hasonló, "nekivágok a városnak" tematikát. Hát úgy, ahogy egy megfáradt öregember tudja. Johnny Hallyday-t kirúgja az asszony, ezért a kékes színű New Yorkban barangol összetört szívvel. A one way-tábla itt is feltűnik, de már nincsen semmi veszély, semmi perverz az éjszakában, a rizikókat felváltják a kilencvenes évek tipikus klippes közhelyei (kránozás magasról, felrebbenő madarak), a baltaarcú Hallyday pedig csapzottan, de visszatér haza a videó végére.