Filmvilág blog

Így készült Wes Anderson új filmje

Távmunka

2009. október 06. - Baski Sándor

Bár a blogon még nem esett róla szó, az év egyik legkülönlegesebb bemutatójának ígérkezik Wes Anderson animációs filmje. A Fantastic Mr. Fox Roald Dahl (Charlie és a csokigyár, Meghökkentő mesék) azonos című regényének feldolgozása, amely teljes egészében stop motion technika segítségével készült. Az alábbi werkfilmben az alkotók mesélnek a forgatásról, ami akár önmagában is érdekes lehetne (5229 felvételből és 621 450 képkockából állították össze a kész filmet), de hasonlót már láttunk. Ami különlegessé teszi a forgatást, az az, hogy Wes Anderson nem volt jelen, a kész filmen – legalábbis a tovább után látható előzetes alapján - mégis egyértelműen fel lehet ismerni a sajátos wesandersonos stílust. Mindez annak köszönhető, hogy a rendező megkapta az összes felvételt a neten keresztül, rögtön az elkészülte után, és így azonnal korrigál(tat)hatta a képeket, sőt akár „live streaming” üzemmódban is figyelhette a munkálatokat (a szoftverben ténylegesen volt egy „Live to Wes”-gomb). Ezen kívül videóra vette magát, amint eljátssza a szereplők dialógusait és mozdulatait, majd elküldte az animátoroknak útmutató gyanánt. Mindebből annyi a tanulság, hogy a személyes (szerzői) jelenlétet egy stúdiófilmben is meg lehet őrizni, és ehhez még jelen sem kell lenni a szó fizikai értelmében.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr301432004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.10.06. 17:08:56

Hát, jó néhány élőszereplős film is készülhetett akkor a rendező távollétében, csak éppen ott és akkor szüneteltethette a szolgáltatást a szolgáltató... Nekem legyen mondva. :D

klág 2009.10.06. 19:05:18

én voltam egyszer statiszta egy késői Jancsó filmben, az is hasonlóan készült, csak a rendező nem a világ túlfelén volt, hanem méterekre egy kisbuszban. :D

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.10.06. 20:59:55

@klág: Kábé ugyanez volt a Good forgatásán is, ahol nekünk, mezei statisztáknak egyszer se sikerült találkoznunk a rendezővel, csak a 4-5 asszisztens dirigált, akik walkie-talkie-n kapták az utasításokat, de még Viggo Mortensent is a monitor elől instruálta.
süti beállítások módosítása