Filmvilág blog

Michael Moore és a kapitalizmus

Capitalism: A Love Story

2009. augusztus 21. - Baski Sándor

Amerika fegyvermániája, Bush háborúja, és az egészségügyi rendszer után Michael Moore a gazdasági világválságról készített dokumentumfilmnek álcázott mozgóképes pamfletet. A film első előzetesében ismét azt látjuk, hogy valakik valahová nem akarják őt beengedni forgatni, majd képviselőkkel és szakértőkkel beszélget, végül egy ismeretlen férfi kijelenti, hogy "azoknak, akiknek semmijük sincs, fel kellene valahogy lázadniuk azok ellen, akiknek mindenük megvan", miközben látjuk, ahogy ugyanő elővesz egy puskát a szekrényből, erőszakos tüntetők csapnak össze a rendőrökkel, egy fekete-fehér felvételen pedig csokornyakkendős emberek koktélozgatnak. Moore eddig sem spórolt a demagógiával és a populizmussal, de a látottak alapján, erre még rá is tesz egy lapáttal. (Amerikai bemutató: szeptember 23.)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr941327679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.08.21. 12:23:08

Olvastatok eredetiben Michael Moore könyvet? Nagyon szájbarágós, minden témához többször visszatér, nehogy a kedves olvasó elfelejtsen valamit, s tele van szenzációs kijelentésekkel; hiába, az amerikaiaknak ilyen stílus kell, némi gagyogás, hogy megértse, másrészt meg tele kell rakni vérrel meg hihetetlen dolgokkal, hogy egyáltalán elolvassa. Michael Moore remekül ráérzett erre a dologra, ezért népszerű; másrészt viszont ez a hitelesség rovására megy sokszor.

viks 2009.08.21. 12:26:47

Sztem ez most jó lett - nincs mit közhelyesnek találni azon, hogy rohadt a demokrácia - nincs félreértés, csak szabad rablás.

mobo 2009.08.21. 12:27:18

Kell ez, csak megfelelő kritikával kell nézni/olvasni, mint minden mást. Ha ehhez még kicsi vagy, hagyd ki.

viks 2009.08.21. 12:30:38

Mielőtt elkezdődne a flém az amerikaiakra - én dolgoztam, voltam ott és az én tapasztalatom az, hogy intelligens nyitott emberek rettentő kis általános műveltséggel és rálátással.

Mások, de nem hülyék, így másképp kell nekik tálalni.

pandacsökiboborján 2009.08.21. 12:39:55

Magyarországról is készíthetne valaki hasonló,de hitelesebb filmeket,bár a HÍR TV próbálkozik,meg néha Obersovszky, de ezt az ország 95%-a meg se nézi. Itt se törődik senki a közügyekkel,néha van egy kis botrány, de inkább csak azért,hogy a lényeggel ne foglalkozzanak a népek.

Lord_Cica (törölt) 2009.08.21. 12:45:55

Hát a kapitalizmust nehéz úgy csesztetni, hogy eddig nem létezett nála jobb rendszer, ami a gyakorlatban is megmutatta magát. Mikor valaki elmélkedik róla, egyből kaviártól bűzlő milliárdosok jutnak az eszébe, de arra nem gondol, hogy a kapitalista országokban élnek a legmagasabb életszínvonalon a szegények.

Esetleg létre kéne hozni egy kísérleti országot valahol, ahol 4 évente más és más gazdasági és politikai rendszert próbálnak ki.

labove 2009.08.21. 12:47:51

Basszátok meg!! VAgy 2 hete próbálom letölteni, de sehol nem találom.
A fickó egyébként az, ami.
Jó sok ideje van a hájas köcsögnek kérdezősködni, és össze tud vágni interjúkat, h kellő üzemanyag legyen az összeesküvés elméletek megszállotjainak.
szarság, de kötelező!

proletar 2009.08.21. 12:59:48

attól hogy soxor mond vmit, még lehet igaz..

EatClean · http://cleaneating.blog.hu 2009.08.21. 13:08:24

az aberrált komcsi újabb demagóg filmje. hurrá :S

Herr von Kartz 2009.08.21. 13:23:37

végülis, ha valaki attól komcsi mert meg akarja mutatni hogy egy szűl elit palira vesz 7 milliárd embert... hát tudod mit? akkor én is komcsi vagyok. inkább egalitarianizmus, ésszel, mint harács ész nélkül.

és mellesleg erre a demagógiára szükség van. miért, a média sablonjai, a fogyasztói értékrend, minden ami a kapitalista intézményrendszer (ezzel együtt a szűk elit) fenntartásának érdekében kerül a fülünkbe napról napra, az nem demagóg? a libsi "ölbe tett kézzel ülünk, nem kell erőszak, majd az ész győz" mentalitás nem vezet célra, az irányított demagógia inkább.

sep · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.08.21. 13:40:13

Ez a Moore-csávó, ez egyre dagadtabb. Biztos jól fizet a dokufilmezés:).
Na, fogok egy zsákot, aztán megyek az OTP elé, hátha bejön.

brlv24 2009.08.21. 14:21:35

@pizzaboy: A ZeitGeist tele van logikai hibaval es csusztatassal.

Herr von Kartz 2009.08.21. 14:25:54

@brlv24:

miért, a kapitalista retorika nincs?

Herr von Kartz 2009.08.21. 14:57:08

@Jackni Konzol:

ha ebben amit linkeltél, a kommentek jó részét többre értékelem mint a post-ot, akkor nyilván velem van baj?

Bandúr Kandi 2009.08.21. 15:29:21

@Herr von Kartz: Te úgy látod? Én nem vitatkozom...

Herr von Kartz 2009.08.21. 15:35:36

@Jackni Konzol:

kérdés volt, mint ahogy az írásjel is mutassa :)

Bandúr Kandi 2009.08.21. 15:47:04

Az mindegy, én hogy látom. Mindenki eldöntheti, ha elolvassa a linkelt anyagot.

pizzaboy 2009.08.21. 16:03:03

@Jackni Konzol: Amit linkeltel az nem az Addendum resszel foglalkozik. A keresztenyes, meg a 911-es nagyon gáz, de amit en linkeltem az pont temaba vág (kapitalizmus), es aki Magyarorszagon élt az elmult 20 évben az a sajat boren tapasztalhatta, hogy bizony nem csupa hulyesegrol van benne szo.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.08.21. 18:07:37

Michael Moore az amerikai Chrudinák Alajos.

Jesse III 2009.08.21. 18:23:18

A Sicko-t jól megcsinálta. A kóla-pizza...-hoz nem volt türelmem, a 911-est is csak félfüllel hallgattam végig, de a Sicko tényleg le tudott döbbenteni.
Alig-alig fűzött kommentárt-magyarázatot a helyzetekhez(legalábbis magához képest), elég volt önmagában hallgatni-látni az interjúkat.

Megnézem ezt is, nem lehessen tudni, amíg nem láttam. Utána nyilatkozok.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2009.08.21. 20:33:56

A Kóla, puska, sültkrumpli még érdekes volt, meg itthon újszerű a stílusa, de azóta egyre erősebb a populista demagógia:

jacint.blog.hu/2008/03/02/sicko_2
süti beállítások módosítása