Könnyű kihúzni a gyufát Michael Moore-ral kapcsolatban, próbálom nem ezt tenni. Szerintem Moore valahol a Fahrenheit 9/11 felénél egyszerűen felesleges lett, a Slacker Uprising című, a saját turnéját megöröklő filmjére nevetségessé vált, most pedig, a hosszú ideig címnélküli, majd végül Capitalism: A Love Story címre keresztelt dokumentufilmjének megjelenésére pedig végletesen idejétmúlt. A Bush-korszaknak szüksége volt egy őrült megmondóemberre, aki egyszerre lehetett a liberális Amerika kedvence és a republikánusok céltáblája, aki ahelyett, hogy cizellált érveket hozott volna elő, magát tolta volna előtérbe idegesítő/csontig hatoló (megfelelőt kihúzni) kérdésekkel és publicity stuntokkal. Komolyan gondolom, hogy a Roger és én, valamint a Kóla, puska, sültkrumpli remek filmek, és érdekes példái az alkotó személyiségével átitatott dokumentumfilmeknek, de Moore valamikor az utóbbi években a saját maga paródiájává vált.
Sajnos a klipet csak a VH1 lejátszóján találtam meg, ezért lehetnek bufferelési gondok, valamint egy reklámot is ki kell bírni előtte.