Filmvilág blog

Lynch feltalálja az interjúfilmet

Interview project

2009. május 13. - Baski Sándor

Június elsején új filmmel, pontosabban doku-sorozattal jelentkezik David Lynch. A szerényen csak Interjú-projektre keresztelt vállalkozás keretében a rendező és stábja 70 nap alatt körbeutazta Amerikát, és száznál is több interjút készített. Az alábbi előzetes szerint a koncepció mindössze annyi volt, hogy a kamera elé ültetett „egyszerű embereket” álmaikról, vágyaikról, megvalósult és meghiúsult terveikről kérdezgette -- a megközelítés tehát hasnonlít némileg Lynch Straight Story című rendhagyó road movie-jához.
A sorozat 121 epizódból fog állni, és – a jelek szerint – a hivatalos honlapon lehet majd megnézni, ahová háromnaponta kerül fel az újabb rész. A projectnek egyébként külön twitter oldala van (ami nem meglepő, hiszen Lynch is nagy rajongója a mikrobloggolásnak), ahol a legtöbb bejegyzés csupán annyi, hogy „mára végeztünk”.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr671115402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wolferl 2009.05.14. 20:37:01

Rendkívül érdekelnek Lynch kísérletei, de azért én még reménykedem, hogy hamarosan csinál egy "hagyományosan" rendhagyó Lynch-játékfilmet is. Nem tudtok valami infót arról, hogy készül-e valamire?

Még valami: annak örülnék a legjobban, ha ez a blog röviden szemlézné azokat a friss filmeket, amelyek egyáltalán nem kerülnek be a magyar mozi- és DVD-forgalmazásba, hiszen nagyon jó filmekről marad le a magyar néző évről évre, a Filmvilág szerzői pedig tapasztalataim szerint annyira jól értesültek, hogy jó volna, ha megosztanák a tudásukat. És majd Cannes-ról is jól jönne valami friss írás, mert a nyomtatott verzió mindig csak augusztusban foglalkozik vele, holott addig... Szóval, az volna igazán jó, ha ez a blog aktuális is volna. Persze nem bulváros gyorshírekre vágyom, ezt be lehet szerezni máshonnan is, a színvonal nagyon fontos, őrizzétek meg, hiszen ez az egyetlen professzionális és magas színvonalú filmes lap az országban! hajrá!

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.05.14. 23:45:44

@wolferl: Az IMDB Pro szerint Lynch következő filmterve a Snootworld egy gyerekeknek szóló animációs film lesz. Hogy élőszereplős filmet mikor készít újra, arról nem tudok. Korábban viszont azt nyilatkozta, hogy ezután már csak digitális kamerával akar dolgozni, ahogy az Inland Empire esetében is. Amit személy szerint sajnálok, mert a korábbi filmjeinek épp a gyönyörűen kidolgozott képi világ volt az egyik erénye.
A másik felvetésre: tervben van, hogy időről időre készítünk egy olyan listát, ami a hazai forgalmazásból kimaradó filmeket lajstromozza.
Cannes: holnap várható egy áttekintés a mezőny legérdekesebbnek tűnő filmjeiről.
süti beállítások módosítása